spanyol útinapló: gibraltár

Vasárnapra Gibraltárt választottuk úti célnak. Jack már járt ott 6 éve, de szerencsére szívesen visszament, aminek örültem, mert nagyon kíváncsi voltam erre a helyre és a majmokra. Felül is múlta a várakozásaimat, és azt gondolom, hogy az egyik legszebb hely, ahol jártam. Úgy tűnik, nekem bejön a sziklák és a tenger látványa, mert korábban a Wight-sziget nyugati csücskét tartottam az egyik leglenyűgözőbb helynek, ahol volt szerencsém megfordulni, és ott is meredek sziklák, nagy mélység és végtelen kékség van. Amikor először megláttam a sziklát az autópályáról, el sem akartam hinni, hogy ez tényleg ilyen, annyira döbbenetes volt a 423 méter magas szikla látványa a viszonylag sík terep közepén.

Gibraltárról nem tudtam sok mindent, illetve el sem tudtam képzelni, hogy van ez, hogy Spanyolország déli részén van egy icipici terület (mindössze 6,7 km2), ami az Egyesült Királyság része. Én azt gondoltam, hogy nem lesz nagyon más, mint Spanyolország, de nem így volt. Az autót a spanyol oldalon parkoltuk le kb. másfél kilométerre a határtól, és gyalog léptünk be az országba. És mivel már nem EU a UK, ezért még az EU-t is elhagytuk. Gibraltáron az is érdekes, hogy a fél ország egy reptér. Na jó, túlzok a féllel, de rögtön a határon ott a reptér és a kifutópálya. Annyira nincs hely, hogy ha repülő jön vagy megy, akkor le kell állítani az autóforgalmat, mert az keresztezi a leszállópályát.

itt látszik a reptér

Már a határellenőrzéskor brit akcentussal beszéltek hozzánk, aztán pedig tényleg mintha Angliába érkeztem volna. Fekete utcai kukák, mint Angliában, litter felirattal. Aztán egy Waitrose üzlet, ahol anno az aupair évem alatt sokszor vásároltam. A boltban Cadburry csoki, Hobnob keksz, Weetabix és egyéb termékek, amiket utoljára 9 éve láttam (vagy a stockholmi brit boltban). A zebránál pedig, mint Londonban is, felirat figyelmeztet arra, hogy merre kell nézni átkeléskor, csak ez nem a turistáknak szól, hanem a briteket emlékezteti arra, hogy itt jobb oldali közlekedés van, tehát look left. A gibraltári autók rendszámtábláján GBZ a rövidítés, nekem ez is érdekes volt. A főutcán angol pubok, angol üzletek, egy táblán Sunday roastot hirdettek, az árak pedig fontban vannak. Szóval tök izgi volt belépni ebbe az angol világba, ahol Angliával ellentétben csodálatos meleg idő volt, illetve az emeletes házak ablakai alatt száradó ruhák és még azért jó pár dolog spanyol érzetet keltett.

Kicsit körbejártuk a belvárosi részt, fish & chipset ettünk egy helyen, ahol a pincérnő darlingnak szólított minket – ez is de brit – aztán megindultunk a hatalmas szikla és a természet felé. Úgy döntöttünk, hogy megvesszük a jegyet a felvonóra és az egész pakkra, de durván drága, 32 font volt, majdnem 15 ezer forint. Aztán viszont az egész napot sziklán töltöttük, és mindenhova bemehettünk ezzel a jeggyel, szóval ez kicsit enyhített a meredek áron. Egyedül egy-egy Calippo jégkrémet vettünk odafönt, mert iszonyat meleg volt, és basszus még az is 3 font volt (darabja). Szóval az árakat hagyjuk inkább, meg a bazári fílinget is, amit néhol létrehoztak a britek. Igazából minden, ami fantasztikus a helyben, az a létesítmények ellenére van, nem azoknak köszönhetően. Van például egy ún. skywalk, annak sincs sok értelme, mert sokkal szebb kilátópontok vannak a sziget több pontján, és az átlátszó padlónak akkor lenne értelme, ha valódi mélység és látvány lenne alattunk, de ez alig megy ki a domboldal fölé, szóval nem különösebben érdekes lefelé nézni.

Rengeteget gyalogoltunk egész nap és nagyon tűzött a nap, de a baseball sapka, napszemcsi & fényvédő kombónak köszönhetően sikerült leégés nélkül megúszni a napot. Amúgy meg jól is esett egész nap fel-le menni a meredek utakon, találkozni a majmokkal, várni a következő látványosságot, bemenni egy hűvös barlangba, gyönyörködni a tájban, egyszóval nyaralni és kalandozni. Aki nem bírja a sok menést, annak ott vannak a minibuszok, az is jó alternatíva a szikla bejárására. 

A makákók tényleg mindenütt ott voltak. Ebben sem csalódtam, mert pont így képzeltem el, hogy könnyű őket látni, közel vannak hozzánk, nem pedig az, hogy szerencse kell ahhoz, hogy elcsípjünk egyet. Imádtam őket nézni. Annyira jó volt. Az egyik első élményünk velük az volt, hogy az egyik hirtelen ráugrott egy csaj vállára, és azonnal nekiállt kicipzározni a hátizsákját, de olyan gyorsasággal és ügyességgel, mint egy zsebtolvaj. Közben a lány persze pánikolt és sikítozott, mi többiek szájtátva néztük a jelenetet, a pasija meg sietett oda, és ahogy közel ért, a majom visszaugrott a kőfalra. Ezután egy kicsit tartottam tőlük, de más jelenetet nem láttunk, és egyébként totál chillek voltak és nemigen foglalkoztak senkivel. Cuki, hogy néha csak ülnek egy fa tetején vagy egy magaslat szélén a korláton, és nézik az alattuk elterülő világot.

Gibraltár tényleg egy fantasztikus hely, mert változatos és tele van egyedi dolgokkal: városállam, gyönyörű a táj, vannak majmok és történelmileg is nagyon érdekes. Van egy természetes barlang is a sziklán, ami egy cseppkőbarlang. És van két mesterséges barlang/alagútrendszer is, amit a háborúzáshoz hoztak létre az 1700-as évek végén. Ez is nagyon érdekes, eleve bent lenni a folyosókon, elképzelni a háborút és gondolkozni azon, hogy hogy tudták létrehozni ezt több mint 200 éve, de azért is, mert az alagútba nyílásokat is vájtak, amik egyébként messziről, még a reptérről is láthatók. Így a szikla belsejéből ki lehet látni a gyönyörű tengerre és a városra. És van egy 2. világháborús alagútrendszer is, ami kevésbé érdekes, mert nincsenek ablakok, viszont ahhoz is tartozik egy kilátópont.

Szóval volt rengeteg néznivaló és nagyon szuper volt az egész nap. 18 kilométert sétáltunk aznap, és ismét elég későn értünk haza, így hazafelé sajnos már nem tudtunk mást megnézni, de így is láttunk elég szépet, és ez a nap is maradandó élmény lesz számomra.