miért ne etessük a madarakat

Én sosem szerettem, hogy Jack eteti a madarakat. 90%-ban verebek jöttek az etetőre, azok meg amúgy is kit érdekelnek. Néha egy-egy nagy szarka is ideröppent, és nézte, hogy hát ezek a piszlicsárék mit ügyködnek itt, és megpróbált a monstrum testével ő is az etetőre szállni és részesülni a jóból. Az mondjuk vicces volt. De mindig mondtam Jacknek, hogy ne etesse a madarakat, minden cikkben le van írva, hogy a madarakat nem kell etetni, találnak ők maguknak kaját. De nem, szegények már nem, mert ők már hozzászoktak az etetéshez, szóval most már etetnie kell őket. Ooké, akkor etesse őket. Igaz, hogy csupa madárszar az ablak és az ablakpárkány, és tele a föld a bokor alatt azokkal a magvakkal, amikhez túl finnyásak a kis dögök, de jó, etesse, ha akarja. Néha persze én is elnézegettem, ahogy ideröpülnek vagy bunyóznak  egymással a kis madárkák. Látványos tudott lenni:

Amióta viszont felfedeztük a patkányüreget és a patkánylábnyomokat a hóban, Jack leállt az etetéssel. Azt mondta mondjuk, hogy nem a patkány miatt, hanem azért, mert télen több növényt az ablakhoz és a növénylámpa alá hordunk, így körülményes az ablak kinyitása... De egy-két hete látott ideröppenni egy madarat, és enyhe bűntudatot érzett amiatt, hogy szegény madár jött a megszokott etetőjéhez, ami üresen állt. Ezért újra feltöltötte az etetőt, hiába mondtam neki, hogy ne csinálja, mert csak a patkányt eteti... Erre ő azt mondta, hogy nem, csak a vegyes madáreledel volt a probléma, mert abból kitúrtak sokféle magot, és a leesettekett ette a pati, de ha zabot ad nekik, azt nem ejtik le. Ismét beletőrödtem, hogy akkor csinálja...

Tegnap este ülünk itt a kanapén, és egyszer csak Jack elkezdi, hogy nézdnézdnézd nééézd. Én ijedtemben kapkodtam a fejem, hogy merre nézzek, mit nézzek... Azt mondja: van egy állat az etetőben. Odanézek, és látom, hogy ott zabál az óriás patkány, az egész testével az etetőben. A hosszú húsos farka meg lógott lefelé. Le akartam fotózni, felkapcsoltam a vakut is, és akkor kényelmesen elhordta magát. De aztán pár perc múlva láttuk, ahogyan az ablak behomályosított részén kúszik felfelé a falon a nagy patkányárnyék. Pont szemben van velünk egy erős lámpa, ezért tökéletes árnyékot vetett a falra. Szóval láttuk, ahogy felfut a patkány, és újra beveti magát az etetőbe. Jack le is videózta, és kopogott rá, amire végül nagy kegyesen újra elment. Aztán újra visszajött. Megint valami elijesztette, de visszajött újra, és akkor már nem tudtunk mit tenni, mi bent éltük az életünket, kint az etetőben meg ott trónolt őurasága, a hosszú kilógó farkával, és elégedetten lakmározott.

Persze megbeszéltük, hogy majd leszedjük az etetőt, sőt, mindenestül azonnal ki is dobjuk a kukába. Az egyik barátom azt mondta, hogy akkor majd a patkánynak a lakásunkban kell elemózsiát keresnie... Eddig megbíztam a nyílászárók csodájában, de ez a gondolat azért megijeszt. Reggel persze az első gondolatom a patkány volt. Nyugtáztam magamban, hogy most már nappal van, ilyenkor alszanak a patkányok. Majd ha Jack itthon lesz, leszedjük az etetőt. Leültem a kávémmal a kanapéra, de fel-felnéztem az etetőre a saját megnyugtatásomra, hogy már nincs patkány, visszaállt a rend, nyugi. Erre nem azt látom, hogy ott zabál már megint?! Ráadásul egy növény kitakarja innen az etetőt, ezért csak a húsos farkát láttam lógni, és először azt hittem, hogy hallucinálok, de nem-nem.

Jól indul ez a szombat reggel. Amióta újra nincs az etetőben a drága, azóta kellemetlen érzés van bennem, hogy hol is lehet. Mondogatom magamnak, hogy nem tud bejönni, de ki tudja, mire képesek ezek az állatok. Nyilván hétfőn szólunk az ingatlanosnak, amit eddig is megtettünk, de nem vették valami komolyan a problémát, pedig ide profi rágcsálóirtás kell, nem házi praktikák, vagy a lyuk elföldelése... (Mondjuk az is biztosan segít, ha nem etetjük a patkányt. Remélem a szomszédok nem látták!)