Ez van, amikor nem írok sokáig. Nehéz felvenni a fonalat. Hol is kezdjem. Voltam otthon 10 napot. Nem volt különösebben eseménydús a hét, de végül is leginkább azért megyek, hogy a szüleimmel legyek, és mivel tavaly a covid miatt egész évben nem jutottam haza, így mindenképp szerettem volna a nyáron még egyszer menni, mert a következő lehetőség karácsonykor lesz. Már ha a vírushelyzet is engedi.
Az a rossz a hazalátogatásokban így felnőtt fejjel, hogy én hiába vagyok otthon és szabin, mások attól még dolgoznak, és nincs rám idejük. Sőt a kisvárosi élet velejárója az, hogy a többség máshol köt ki felnőttként, szétszélednek az emberek, ezért nemcsak a szabadidő hiánya, de a távolságok is megnehezítik a találkozást. Most nem voltam Budapesten, vagyis nem tudtam meglátogatni az ürömi barátnőmet. Amióta megszületett a kisfia, a két gyerekkel eléggé el van havazva, és ráadásul a nagymamája is elhunyt a múlt héten, úgyhogy szegény most nem könnyű időszakot él meg.
Picit azért voltam a nagyvárosban, mert most a bátyám jött ki értem a reptérre, aztán elvitt ebédelni. A Dobrumbát választotta miattam, ahol közel-keleti ételek vannak, így sok a vega opció is. Ráadásul a másik két tesóm is úgy intézte a dolgait, hogy ebédre ott lehessenek. Nekem három tesóm van, ezt még nem hiszem, hogy írtam. Elnevezték ezt az ebédet az első nemzetközi testvértalálkozónak. Egyébként szerintem soha nem volt olyan, hogy mi négyen együtt ebédeljünk, vagy bármilyen programot csináljunk, csak mi. A kaja tényleg nagyon jó a Dobrumbában. Nekem a mezzék közül a sültpaprika-krém jött be a legjobban, de a hummusz is enyhén szólva más minőség, mint a bolti, amit venni szoktam.
Ebéd után mindegyik tesóm dolgozott még, én mentem tovább a bátyámhoz. Már nagyon rég nem voltam a lakásában, el is felejtettem sok részletét, hogy milyen is. Akkor még az előző barátnőjével lakott ott, most pedig már az újjal, illetve menyasszonyával. Én 4 után keltem, szóval eléggé be voltam lassulva. Hazafelé jött velünk az öcsém is, és este mindenki hazament a szüleimhez hétvégére. Éttermeztünk, és megünnepeltük a szüleim házassági évfordulóját. A tesóm gyerekei 3 és 1 évesek, és múltkor egész jól tudtam játszani mindkettőjükkel, de most két hónap után rám se hederítettek, és abszolút semmivel nem lehetett megragadni a figyelmüket. Nem baj, az ő bajuk. Majd rájönnek, hogy tök jó fej vagyok. Este a Tabu társassal játszottunk. Nekünk még a régi kiadás van meg, és rrrrengeteget játszottunk vele az elmúlt úgy 20 évben, de egy ideje már nem, úgyhogy jól esett újra elővenni.
Miután elment a kiscsapat, és csak én maradtam a szüleimnél, már nem volt túl sok programom. Meglátogattam a mamikáimat. Úgy örülnek, amikor megyek, de én is örülök, amikor mehetek. Ezenkívül csak egy barátnőmmel sikerült találkoznom, de az is nagyon jó volt, zárásig beszélgettünk egy helyen. Így kettesben nemigen szoktunk találkozni, mert van egy négyes csapatunk, és általában csak akkor találkozunk, ha mindenki jön, de vele nagyon jól el tudok beszélgetni kettesben is.
Ja, egy nap lementünk a Balatonra is. Megnéztük a nagy projektet, az újjászülető családi nyaralót. A dédapám vette ezt a házat '57-ben, és hát az utóbbi évtizedekben elég hányattatott, és egyben kalandos története volt ennek az örökségnek. Én gyerekként minden nyarat ott töltöttem, de akkor még víz sem volt bevezetve. Se fűtés nem volt. Az udvaron volt egy csap, és onnan vittünk be vizet, és lavórban mosakodtunk. Most pedig teljesen fel lesz újítva. Modern, télen-nyáron lakható lesz. Nagyon izgalmas az egész. Úsztam egy nagyot a Balcsiban a szüleimmel, a régi strandon. Ettünk finom sült halat és fagyiztunk, úgyhogy egy pár órába belesűrítettünk egy teljes Balaton-feelinget.
Elvittek a szüleim vasárnap reggel a reptérre. Az olyan rossz, amikor egy vidám, dumcsizós reggel és autóút után átmegyek az ellenőrzésen, és hirtelen egyes egyedül maradok. Apukám olyan cuki volt, mert nagyon nézegette a reptéren, hogy nyitva van-e valamelyik újságos. Azt hittem, lottót akar venni. Végre talált egyet, ami nyitva volt, és amikor visszajött, egy rejtvényújság volt nála. Nekem vette, mert a hétvégén az Autósélet hátuljában lévő rejtvényt és sudokut fejtegettem, és órákon keresztül ültem felette. Mondta, hogy nem is tudta, hogy én szeretem a rejtvényeket, de akkor legyen mit fejteni Stockholmban is. És akkor átmegyek a kapun, ők integetnek és elmennek, és olyan nagyon magányosnak érzem magam olyankor. Ha tudtam volna, hogy az új részről megy a repülő, és hogy van ott egy Café Frei, akkor biztos beülök egy kávéra, és ott várakozom, de nem tudtam... Így csak tengtem-lengtem a boltok körül, és vártam, hogy kiírják a kaput.
Elég rosszkedvű voltam a gépen is, aztán meg a buszon is. Tömve volt a busz, és sikerült valami ultra bunkó fickó mögött ülnöm, aki egész úton hangosan ontotta a szót a haverjának. És amit hallottam, az nagyon durva volt. Egyrészt minden második szava a bazmeg volt, de már-már paródiába illően, másrészt csupa durva, agresszív dolgokról beszélt. Borzalmas volt, hogy nekem ezt kell hallgatnom, amíg eszembe nem jutott, hogy nálam van a fülhallgatóm, és akkor megkönnyebbülten és sietve nyomtam a fülembe, hogy megszűnjön ez az agresszív, obszcén monológ, ami megerőszakolja a nyugalmamat a hallójárataimon keresztül.
A repülőút, a buszút és a metróút után vettem egy hambit hazafelé menet, hazabattyogtam és megeszegettem egyedül az üres lakásban. Tudtam, hogy Jack nem lesz ott, illetve írogattunk egymásnak, de attól még nem volt kevésbé lehangoló a szeretetteljes reggeli elbúcsúztatásom után órákon keresztül egyedül lenni, aztán pedig megérkezni az üres lakásba. Az sem segített, hogy nagyon kimerült voltam, így amikor Jack megérkezett a túráról, akkor sem csattantam ki az energiától és a jókedvtől, hiába örültem, hogy újra együtt lehetünk. De hát ez ilyen. A hazautak előtt és után is egy kicsit felborul bennem minden.
Ezt annyira átérzem, amikor Svájcban éltem és hazalátogattam, rendszeresen sírtam visszafelé a repülőn. Szerettem ott élni, de nagyon erős honvágyam volt.
VálaszTörlésAmikor néha erről, illetve a leszakadásról írtál a blogodban, mindig tudtam ezzel azonosulni. Nehéz ennyire távol élni, de amikor egyetemen voltam, akkor pedig nem tudtam nem hazamenni a szüleimhez, eltávolodni és önálló életet élni. Szóval ebben például segít a nagy távolság, és ha már egyszer itt vagyok, akkor "átáll az agyam". De az utazások és a kétlaki élet közti váltások nem tudom, lesznek-e valaha könnyebbek
TörlésEz tényleg szomorú, és megértem hogy így érzel. Néha szoktam gondolkozni a jövőmön, hogyha itt maradok végleg Svédországban, akkor milyen lesz a viszonyom Magyarországgal és az ottaniakkal, 5, 10 vagy még több év múltán. És el tudok szomorodni. Vannak rokonaim, akik már 20+ éve élnek más országban, külföldön lett gyerekük, ott élnek, ott dolgoznak, elvesztették már a szüleiket. Szoktam rájuk gondolni, hogy majd én is ilyen leszek. És milyen lesz így, nekik milyen lehet.
VálaszTörlésBár sokfélék vagyunk, és sokféle a történetünk, úgyhogy nem tudhatom, hogy nekem milyen lesz. Inkább le szoktam magam állítani, hogy ne gondolkozzak ezen, viszont arra a következtetésre szoktam jutni, hogy nagyon fontos, hogy jól beszéljem a nyelvet, hogy asszimilálódjak ebbe az országba. Hogy itt legyek otthon, mert hosszútávon nem működik az, hogy a legjobb barátaim és a legfontosabb emberek Magyarországon vannak.
Ez a külföldön élés, pláne a külföldön élés gyerekkel hatalmas téma, lehet jó sokat beszélni róla. Én nem szeretem a szélsőségeket semmiben. Számomra ugyanolyan elképzelhetetlen lenne, hogy ne érdekeljen a hely, ahol élek, mint az, hogy elvágjam a magyar gyökereimet - ami szerintem nem is lehetséges. Látok példát olyan külföldön élő magyarokra, akik külföldön, de mégis Magyarországon élnek - csak magyar ételek, magyar barátok, magyar tévé, magyar könyvek, minden szabadság Magyarországon stb. De igen, van olyan is, aki amennyire lehet, elszakad a magyar gyökereitől. Én próbálok a kettő között lenni. Vagyis nem próbálok, hanem nekem ez a természetes, így jön. Hogy követem a magyar híreket, képben vagyok magyar dolgokkal, olvasok magyar nyelven is, de ugyanúgy követem a svéd híreket is, nézek, hallgatok svéd műsorokat is.
VálaszTörlésÉn most, gyerektelenül azt mondom, hogy el nem tudnám képzelni azt, hogy ne magyarul beszéljek a pici gyerekemmel. Eleve mindig is csak a magyar lesz az, amit akcentus nélkül és tökéletesen beszélek. Mivel repülővel közel van Magyarország, ezért azt gondolom, hogy nagyon sokat látogatnék haza Magyarországra. Biztosan keresnék magyar gyerekes közösséget Stockholmban, vagy legalább egy másik hasonló korú gyerekes családot, hogy itt is tudja használni a magyart a gyerekem. Az iskolában is van lehetőség a gyerekeknek az anyanyelvüket nyelvórán tanulni.
Azt persze egyáltalán nem hiszem, hogy a gyerekem egy idegen országban, minimális magyar input mellett perfekt lenne magyarból, vagy hogy kiskamasz-kamasz korától kezdve lenne kedve még mindig magyarul beszélni velem, mert nyilván azt a nyelvet fogja a legjobban beszélni, amelyik országban él. Nem mindig az anya nyelve az anyanyelv hehe. De nem is gondolom, hogy cél az, hogy minden lehetőséget megragadva, folyton magyarul beszéljen. De az tuti, hogy magas szinten tudna. Minden gyerekként, "erőfeszítés nélkül" tanult nyelv egy ajándék, ami kinyitja a világot, formálja az embert és lehetőségeket biztosít. Nem akarnám ettől megfosztani a gyerekeimet, attól meg pláne nem, hogy ne tudjon kommunikálni a magyar unokatestvéreivel, nagyszüleivel, rokonaival. Az egyik rokonomnál ez a helyzet. Nem tanította meg a két lányát magyarul, és minél nagyobbak lettek, annál inkább nem volt nekik érdekes Magyarországra jönni abból a szempontból, hogy semmit sem tudtak beszélgetni a nagymamájukkal és a rokonokkal. Ez nekem szomorú.
Egyébként Jack maga is egy ilyen gyerek, mert az anyukája finn, és gyerekként csak finnül beszéltek, finn óvodába járt (Stockholmban) és később "változott" svéddé. Később és most már csak svédül beszél az anyukájával, de attól még elég jól tud finnül. Az igaz mondjuk, hogy neki rokonai nincsenek Finnországban és soha nem jártak oda, de hát így is megtanulta a nyelvet és gazdagítja az életét, akkor is, ha különösebben nem foglalkozik vele, nem használja.