egyéves évfordulónk

Ez is eljött, már egy éve vagyunk házasok. Jack foglalt szombatra asztalt egy meglepetés helyen. Azt mondta, hogy voltunk már ott, de ebéden, és akkor nem a kóstoló menüt ettük. Annyit törtem a fejem, hogy melyik étterem lehet, de nem jutott semmi eszembe. Sétáltunk egyet előtte, bár akkor még télies idő volt. Végig nem tudtam kitalálni, hogy hova megyünk, de nem is csoda, mert vagy öt vagy még több éve ebédelhettünk egyszer ezen a helyen, úgyhogy nem jutott volna eszembe. Ez a Farang nevű étterem, ami délkelet-ázsiai ételeket kínál egy elég nagy helyen és látványkonyhával. 

Annyira jó volt. A kóstoló menüt választottuk, én a vegát, Jack a húsosat halasra változtatva. Isteni volt minden és a kiszolgálás is szuper volt, pedig nagyon nagy a hely. Mondjuk korán mentünk, amikor még kevesen voltak. 

Jack apja már reggel 6-kor írt nekünk az évfordulónkon. Külön nekem is és neki is. Sőt még pénzt is kaptunk tőle. Jólesett hogy nemhogy emlékezett az évfordulóra, de hogy így kitett magáért. Mint a szüleim, akik küldtek egy kártyát, amit anyukám készített azokból a papírokból, amiket a szülinapjára küldtem. És ahogy kinyitottuk a kártyát, svéd szöveg fogadott minket: Vi önskar er allt gott på er första bröllopsdag!  - Minden jót kívánunk az első házassági évfordulótokon. Szóval ez nagyon cuki volt. 

hideg napok

Azért is írok inkább svéd kajákról, mert az érdekesebb, mint az utóbbi hetekben az életem. Neem, dehogyis. Legyen is uncsi az élet, nem kellenek bele nagy dolgok. Teljesen jó ez így ahogy van.

Szembe jött velem a blogomon egy majdnem három évvel ezelőtti bejegyzés, amikor még a nagykövetségen takcsinő voltam, és ó te jó ég mennyire szar volt az! Ó te jó ég, mekkora életminőségi változás ami most van, ahhoz képest ami akkor volt. És úristen, hogy a nagykövet felesége mekkora egy érzéketlen, idióta pszichopata boszorkány volt. Vagy tudom is én, hogy milyen diagnózisa lehetett, de az a nő nem volt százas. Hogy üvöltött a majdnem felnőtt gyerekeivel is, jaj. És nekem ott kellett lennem a házukban... És az a hülye kutya, aki megtámadott embereket és mennyire féltem tőle. Teljesen abszurd visszagondolva ez az egész. Most meg minden mennyire jó...

Csak egyszerűen nem akar jönni a tavasz, és ez a csontig hatoló hideg szörnyű. Amióta visszajöttünk Spanyolországból, egyik hétvégén sem volt programunk, és így uncsik. Én biciklizni szeretnék már, de nagyon. De hát azt sem lehet, mert olyan hideg van és még most is sok helyen sóderes az út, azon nem is jó biciklizni, és még veszélyes is.

Apropó bicikli. Milonka biciklis posztján és a menő autós biciklitartóján ismét fellelkesedtem (tavaly is volt egy ilyen időszakom), hogy annyira jó lenne ha tudnánk a kocsin vinni a bicikliket. Tavaly arra jutottam, hogy vagy vonóhorgos vagy tetőre rögzítős megoldás kellene, és mindkettő bonyolultnak és drágának tűnt. Most viszont láttam Milonkánál, hogy létezik ilyen egyszerű, kampós-beakasztós szerkentyű is, és lelkes lettem. Elmerültem a témában, sőt még át is mentünk egy sráchoz, aki a facebookon árult egy hasonló modellt. De sajnos nem. A mi öreg autónkat még nem ilyen dolgokhoz tervezték.

Amúgy még mit is akartam mesélni? Ja, megnéztem a svéd-norvég Midsummer night minisorozatot, mert három ismerősöm ajánlotta/mondta hogy megnézte. Mivel skandináv, ezért egyből rám gondolnak. Gyorsan végeztem vele, mivel igazából ennek egy filmnek kellene inkább lennie, mert olyan rövid. De nekem nem annyira jött be. Szerintem kidolgozatlanok a történetek, idétlen a befejezés... Olyan volt mintha egy midsummeres feelgood filmet szerettek volna készíteni, de feelgoodnak azért kicsit komor, komornak kicsit szeleburdi... Szóval olyan semmilyen nekem. 

Talán inkább csak munkáról tudok írni. Kaptam 4,5%-os fizuemelést, aminek naggggyon örülök. Ez életem első fizetésemelése. És nagyon jó érzés. És az is, hogy elégedettek velem az emberek. Egyébként céges szinten 3,1% volt kiosztható, szóval én azt hittem, hogy az a max, mert nem dolgoztam még ilyen rendszerben, nem tudom hogy működik ez... Szóval úgy álltam hozzá, hogy ha a maxot megkapom, az már tök jó, erre kiderült hogy többet is lehet és én ennyit kaptam és jeee.

Meg volt a dizájnerekkel vacsi és iszogatás. De végül csak hatan voltunk. Én és öt srác, Pontusszal együtt. De tök jól éreztem magam. Nem volt ott az idegesítő, folyton dumáló csaj, meg a másik idegesítő, folyton dumáló csaj, és így jobban ki tudtam bontakozni. Ők elnyomnak, és nem képesek olyan beszélgetésre, amikor a másikat is meghallgatják és kérdezik és ez fárasztó. Amúgy velünk sincs bajom, csak más világ mindkettő.

Ma is bementem az irodába, mert az új csapatformációval volt egy kis csapatépítés munka után. Azt hittem, hogy bent lesznek az irodában a kollégáim, és jó kis nap lesz, de végül estig senkivel sem találkoztam. Vagyis hát volt bent másik kollégám, csak nem azok, akikre számítottam. Olyan hülyeség ez az új csapat, mert összeolvasztottak négy csapatot, és most van csomó új ember, akikről fogalmam sincs, hogy kik, és egyből elkezdtünk így dolgozni, hogy sosem mutatkoztunk be, sosem beszélgettünk... De gondoltam, hogy nem baj, biztos azért van ez a 22-i esemény, hogy akkor megismerjük egymást. Én ezzel az elképzeléssel mentem, hogy biztos majd bemutatkozunk, beszélgetünk és biztos a szabadulószoba-szerű, rejtvényfejtős program is úgy lesz, hogy ismeretlenekkel leszünk együtt és ez kicsit összehozza az embereket. De semmi sem így volt. Senki sem beszélt azzal, akit eddig sem ismert. Ugyanúgy mindenki a megszokott emberekkel ült... Nagyon hideg volt odafelé és hazafelé is, és a kaja sem volt túl jó. Úgyhogy a legjobb az volt az estében, hogy korán hazaértem.

Szabadulószoba helyett ilyen kompakt dobozokban voltak a megoldandó rejtvények és a végén egy érméhez érünk. Az a csapat nyer, aki a legtöbb érmét összegyűjti egy óra alatt, de mivel különbözőek a feladatok, így nincs értelme összevetni az eredményt. Mindenkinek vagy 3 vagy 4 db érméje lett.

Nem jellemző rám, hogy tükörszelfiket készítsek (bár ha lenne jó helyen tükrünk, akkor lehet hogy gyakrabban rám jönne az ilyenfajta exhibicionizmus), de tetszett ez a szett amit összekapartam ma reggel a szekrényemből. Ezt a blézert az esküvői fotózás óta nem is hordtam, de miért ne. A körmömet is ezer év után kifestettem, bár ebben a szürke időben csak szürke színre futotta.

10 furcsa svéd étel

Most pedig szokatlan, furcsa (esetleg undorító) svéd termékeket és ételeket mutatok be. Minden országnak megvannak azok az ételei, amikkel riogatni lehet a külföldieket, vagy legalábbis fintorognak az emberek a hallatán. Lássunk néhány meglepő svéd ételt. Megpróbáltam a (szerintem) legehetőbbtől a legehetetlenebb sorrendben írni őket, bár nem kóstoltam mindet (és nem is tervezem).

Szendvicstorta
Ez nem az undi kategória, érdekességként mutatom. A szendvicstorta épp az, aminek hangzik: szendvicsekből összeállított, tortaként szeletelhető étel. Néha szupermarketben kapható vagy kisvárosok régi stílusú kávézóiban. Többféle változata van, de a többségében valamilyen fehérkenyér az alapja és tejfölös/majonézes/tojásos/krémsajtos tölteléke van + rákocskás, lazacos vagy húsos a tartalom benne és még zöldségek, például uborka vagy saláták. Nem olyan gyakori vagy népszerű étel egyébként.

Van egy 2018-as svéd film, The Cake General, amit magyarul A sütigenerálisnak fordítottak (itt ugye nem süti a cake, hanem torta és svédül a torta tårta, szóval nem tudom hogy sikerült ezt a címet összehozni, főleg ha megnézték a filmet). Ezt a filmet egy népszerű svéd humoristapáros készítette, és egy igaz történet alapján készült. Egy svéd kisváros kissé szerencsétlen emberkéje a fejébe veszi, hogy elkészíti a világ legnagyobb szendvicstortáját, és ezzel híressé teszi a várost. Aranyos film, de nem olyan nagyszám.

Fiskbullar, vagyis halgombócok
Ez a kaja olyasmi, mint a húsgolyó, csak halból készül és mártásban úszik. A mártás kapor-, homár-, alaplé- vagy rákmártás. Konzervben kapható a boltban, és egy gyors, olcsó kaja, ami mellé készítenek valami köretet és úgy eszik. A gyerekeknél mindig volt a konyhaszekrényben vészmegoldásnak. Én náluk láttam és kóstoltam, de magamnak sosem vettem még. A kisebbik fiú imádta ezt, és egy egész konzervnyit meg tudott enni. Nekem nem annyira ízlett, elég íztelen.

Kroppkakor, vagyis töltött gombócok
Még egy gombócos étel. Szó szerinti fordításban a kroppkaka (-kakor a többesszám) azt jelenti, hogy testsütemény. Ami nagyon furcsa, szóval inkább ne is fordítsuk le. Látványra nem szokatlan nekünk ez az étel, a magyar konyhában is megtalálhatók a töltött gombócok, de talán nem sós kiadásban. Ez egy tradicionális étel, ami az 1700-as évekből, Svédország déli részéről származik, és némelyik svéd étteremben még lehet vele találkozni, illetve bolti változatban is megtalálható. Általában hússal van töltve, de nekem volt szerencsém megkóstolni vega változatban, amikor még működött egy kroppkaka étterem nem olyan messze tőlünk. Aztán be is zárt sajnos, ami szintén azt mutatja, hogy a svédeket nem hozza lázba ez az étel.

A kroppkakára igaz az ahány ház annyi szokás mondás, ugyanis régióktól eltérően változik a recept, de az alaprecept burgonyából és lisztből készül, eltérő arányokkal, régiótól függően. A töltelék általában disznóhús, hagyma és fűszerek, amelyek közül a szegfűbors jellegzetes. Ahogy sok más hagyományos ételt, ezt is vörösáfonya-lekvárral szolgálják fel, illetve barnított vajjal, ami szintén gyakori kísérője a svéd ételeknek.

Messmör
Ez egy krémsajt, amit hagyományosan a nyári legelőn az állattartók készítettek kecske- vagy tehéntejből. A savót karamellizálják, így lesz barnás színe a terméknek. Ez egy olyan termék, ami azt hiszem, minden boltban kapható, de hogy ki veszi, azt nem tudom. Úgy emlékszem, hogy egyszer kóstoltam, de nem ízlett.

Kebabpizza és társai
A svéd pizza olyan, mint a svéd kávé - az olaszokat a világból ki lehetne kergetni vele. Nem elég, hogy a tésztája is más, de igen furcsa feltéteket képesek rátenni. Nem vagyok rajongója a svéd pizzának. Vékony, puha a tésztája, szinte palacsintaként fel lehet görgetni a falatokat. 

A kebabpizza pont az, aminek az ember a neve alapján elképzeli. Kebabhús, kebabszósz (általában kétféle szokott hozzá lenni, nem csak egy, mint itt a képen), paradicsom, paprika. Közelebb áll a kebabhoz, mint a pizzához. Ez egy népszerű pizza itt, főleg másnapos kajának.

Egy másik őrült pizzafajta a banánpizza, amin a következők vannak: csirke/sonka, ananász, banán és curry.

Flygande Jacob, vagyis repülő Jacob
Ha már a banánnál tartunk. Ez egy rakott étel, amiben csirke, banán, bacon, tejszínhab, chiliszósz és sós földimogyoró a hozzávalók. Szerintem ez a kaja ma már inkább csak poénszámba megy, és nem készíti és eszi senki. A 70-es években alkotta meg egy fickó a receptet, akkor felkapták, de ma már csak legendaként tartják számon (bár sok recept található hozzá a neten, úgyhogy lehet hogy mégis készíti valaki).

Surströmming, az erjesztett hering
Ez az étel az internetnek köszönhetően ismert, vagyis hírhedt lett. Arról híres, hogy nagyon büdös, és a YouTube tele van surströmming challenge videókkal, amikben emberek öklendeznek vagy akár hánynak is a szagától. Jack szerint túlzások ezek a reakciók, de hát főként amerikaiak szerepelnek ezekben a kihívásokban, és ők mit nem túloznak el? 

Ismeritek a Hide the pain Harold mémet, aki egyébként Arató András, egy magyar nyugdíjas? Na, őt meghívták egy svéd műsorba, és kóstoltattak vele surströmminget (ugyebár hogy elrejtse fájdalmát az undorító íz kapcsán) és nemhogy nem öklendezett, hanem még ízlett is neki. Sajnos nem találtam meg a neten ezt a részletet, pedig jópofa volt. Bevallom, hogy én még sosem kóstoltam vagy éreztem a szagát. Pedig egyszer vittem haza a családnak, és ők sem bontották ki sosem! Pedig vicces családi program lehetett volna a surströmming megkóstolása. 

Egyébként ez egy olyan étel, amit nyáron szokás enni, és sokan esznek évi egyszer surströmminget vagy tartanak surströmming partit. Mármint hogy ez közös program, összejönni és surströmminget enni. Főtt burgonyával, lilahagymával, vajjal, tejföllel és snidlinggel eszik. Jack azt mondta, hogy a szaga sokkal rosszabb, de az íze nem extrém.

Blodpudding és blodpalt, vagyis vérpuding és vérgombóc
A vérpuding egy minden boltban kapható, olcsó étel. Az alapja disznóvér, és még hozzáadnak ezt-azt (lisztet, vajat, fűszereket stb) így szilárd, szeletelhető lesz. Vékony szeletekre vágva, a szokásos svéd hozávalókkal, vagyis krumplival, vörösáfonya-lekvárral és savanyúsággal/salátával fogyasztják. 

A másik véres étel a blodpalt, amit nem tudom, ki hol és mikor eszik, csak Jack mondta hogy létezik ilyen. Egyik változatában a vérhez tojást, lisztet és sót adnak, összegyúrják és a masszát forrásban lévő vízbe adagolják és megfőzik. Másik változatában pedig a kroppkakára hasonlít, szóval nudliszerű a tésztája, csak vért is adnak hozzá és esetleg valamivel meg is töltik.

+ Sós medvecukor
Ezt azért hagytam a végére, mert ez édesség, így más kategória. Itt, az északi országokban nagyon népszerűek az édesgyökérből készült termékek. Amik náluk nem elterjedtek, és medvecukor néven ismert csak, viszont ami a medvecukor, az itt csupán egy változata a rengetegféle édesgyökéres terméknek. Van ugyanis édes, sós és savanyú medvecukor is. Van ami gumis, van ami kemény, van ami töltött, van ami színes. Tényleg megszámlálhatatlan változata van. 

Itt még egy édesgyökér boltlánc is létezik, aminek Lakritsroten a neve és baromi jól néz ki, hívogató az üzlet, és stílusos, elegáns csomagolásúak a termékeik. Minden, de minden édesgyökér odabent. Úgyhogy ha Stockholmban, Svédországban járva látjátok ezeket a dizájnos, fekete-fehér boltokat, akkor tudjátok, hogy a csinos külső csalódást takar - legalábbis nekem, aki semmilyen medvecukrot nem szeret.

Na és a medvecukornak vannak sós, sósabb és extra sós változatai is, ami számomra az ultimate borzalom. Mikor még új voltam Svédországban, akkor karácsonyra vittem haza a barátnőimnek svéd édességet, és tudatlanul sikerült valamelyik sós édesgyökeres édességet kiválasztanom, és ajándékba odadni. Szegények azóta is emlegetik azt a szörnyűséget, és szerintem azt hitték, hogy utálom őket, különben miért tenném ki őket ennek a borzadálynak. Poénból érdemes megkóstolni Svédországban járva, de kétlem hogy bárkinek ízlene. Ehhez hozzá kell szokni, bele kell nőni. Felnőttként már késő megszeretni.

a vezetésoktatásról

Jack ma átment a forgalmi vizsgán és ezzel kész a jogsiprojekt (pezsgőbontás és konfetti)! 

Én összességében sikernek könyvelem el a dolgot (hiszen meglett a jogsija), még akkor is ha nem mindig volt egyszerű. Még így is jobban ment, mint ahogy eredetileg elképzeltem. Egyrészt én nem gondoltam, hogy meg tudom tanítani vezetni. Se azt nem gondoltam, hogy az alapokat el tudom neki mondani, se azt hogy működhet hogy velem vezet először forgalomban. És általánosságban, hogy vezethet úgy kezdőként, hogy minden kontroll az ő kezében van, nálam meg semmi.

A másik ami miatt szkeptikus voltam, az az hogy mindenki, de tényleg mindenki vagy óva intett minket, hogy ez nem jó ötlet, vagy azt mondta, hogy ő tuti hogy a férjét/feleségét nem tudná megtanítani, vagy hogy ők is próbálták, de nekik nem ment. Még Jack oktatója is azt mondta, hogy pároknál nem annyira szokott működni a dolog, inkább gyerek-szülő kapcsolatban megy a házi tanítás.

Az elején még számoltam, hogy hány órát gyakoroltunk, de aztán abbahagytam mert nem láttam értelmét. Úgy 90 körüli alkalomra saccolom (az oktató óráival együtt). Változó volt, hogy mennyit mentünk, de 30-120 perc között mozgott. Azt hiszem, két alkalommal volt nagy veszekedésünk. Ő közölte velem, hogy nem vagyok jó tanár és inkább fizet óránként akár ezer koronát az oktatónak, minthogy még egyszer beüljön mellém. Én is biztos válaszoltam neki valami olyat, hogy akkor fizessél és nem is érdekel, nehogy azt hidd hogy nekem ez jó. Aztán kb. másnap már ismét az autóban ültünk és vezettünk.

A legdrámaibb (bár inkább leg-sitcom-osabb) jelenet az volt, amikor egy szombat reggel vezettünk hóban és hidegben, és úgy összevesztünk (egy golf klub parkolójában, úgy 12 kilométerre otthontól), hogy közöltem vele, hogy ennyi volt, szálljon ki, adja át a helyét és hazavezetek. Ő meg erre azt mondta makacs dühvel, hogy "miért vezetnél te? Nem szállok ki". Erre kiszálltam én, bevágtam az ajtót, és nem jól kirángattam a kormánytól (pedig az lett volna még a jó jelenet), hanem elindultam dühtől szétrobbanó fejjel az út felé, hogy akkor hazamegyek busszal és itt hagyom ezt a hülyét és semmi sem érdekel. Ami állapot úgy másfél percig tartott, mert nem elég, hogy -5 fok volt, nem volt rajtam normális öltözék, de elég hamar rájöttem, hogy ha én most hazabuszozok, akkor később buszozhatok vissza a kocsiért, mert Jack nem vezethet haza. Szóval kénytelen voltam visszakullogni a kocsiig, és nem igazán jöttem ki győztesen ebből a jelenetből.

De összességében akkor is rosszabbra számítottam. Vagyis bizonyos szempontból rosszabbra, bizonyos szempontból pedig máshogy volt nehéz. Én arra számítottam, hogy sokkal félelmetesebb lesz, mint volt. Azt hittem, hogy a legnagyobb nehézség az lesz, hogy rettegni fogok az anyósülésen és minden órán hajszál híján koccanások, ütközések vagy valami balesetközeli helyzet lesz. Ehhez képest semmi igazán parás jelenet nem volt.

Amire viszont nem számítottam hogy nehéz lesz, az az hogy milyen sokáig tartott. Ahhoz viszonyítottam a dolgokat, hogy otthon 30 óra kötelező, és itt is az autóssulik fullos csomaga 30 órát tartalmaz (40-50 percesek). Szóval én azt hittem, hogy heti 3 óra gyakorlással 2-3 hónap alatt meg is leszünk. Végül pedig 8 hónap lett. 

A legnagyobb nehézséget azonban mégis csak az egóink harca jelentette. Amit az oktató mondott, hogy pároknál, vagyis "egyenrangú" feleknél nem szokott működni az oktatás. Látom, hogy miért. Ki az aki jól tudja venni, ha a párja dirigál neki? Ha mindenbe beleszól. Senki! És ki az aki jól tudja venni, ha aztán akinek dirigálnak (jó tanácsot adnak), az visszaszól, vitatkozik, nem ért egyet, nem úgy csinálja, felbosszantja magát stb. Na ezek voltunk mi.

Az elején még minden tök jól ment. Amikor még azt is alig tudta Jack, hogy melyik pedál micsoda. De ahogy ébredezni kezdett benne a férfisofőr-egó, egyre többször kérdőjelezte meg, hogy amit mondok, az jogos-e, helyes-e. És így egyre többször jöttek elő olyan helyzetek, amikor ő megkérdőjelez, nekem pedig kapásból meg kell indokolnom, hogy miért van nekem igazam. Ami azért is nehéz, mert sokszor szubjektívek a meglátások (például: kimehetett volna vagy sem? közel volt-e a szembejövőhöz vagy nem? későn váltott-e fel vagy nem). És nem csak szubjektívek, hanem a vezetésben minden egy múló pillanat, és mire az ember végigmond egy mondatot, már rég máshol jár az autó, más a helyzet, és ami megmarad, az két ember emlékezete a helyzetről.

Az sem segített ezekben a "kinek van igaza" szitukban, hogy sokszor bizonytalan vagyok és olyan is előfordul, hogy nem tudom a választ. És mivel van, hogy valóban bizonytalan vagyok, ezért Jack akkor is megkérdőjelez, amikor én tudom magamban, hogy ez tuti biztos, 100% hogy úgy van ahogy én mondtam. De akkor is belekerülünk egy vitatkozásba, mert ő nem tudja hogy mikor mondok valamit tippre, és mikor vagyok benne 100%. Az oktatóval persze sosem volt ilyen, mert az oktató mindig tudja a helyest választ, és amit az oktató mond, azt sosem kérdőjelezi meg Jack. 

Szóval a legtöbb konfliktus ebből fakadt. A legrosszabb időszakunk akkor volt, amikor elkezdett az oktatóhoz is járni. Mert az oktatótól tanult újdonságokat, illetve az oktató máshogy tanított neki dolgokat. És minden autóssulis óra után egyre magabiztosabb lett, és egyre inkább gondolta úgy, hogy ő maga el tudja dönteni, hogy mi a helyes és hogy vezessen. Ha én mást mondtam neki, csak akkor csinálta úgy, ha egyetértett velem. Én viszont azt szerettem volna, hogy mindent csináljon úgy, ahogyan én mondom. Igen, ez meg az én egómról szól. De azért nem csak az egóról, hanem a biztonságérzetemről is. Nekem nincs kontrollom az autó felett, csak neki. És ha mondom hogy fékezzen, vagy túl közel ment a padkához, vagy lassabban vegyen be egy kanyart, ő meg erre azt mondja, hogy "jó ez így is", akkor az nekem nem jó érzés.

És persze ott van a férfi és női vezetési stílus közötti különbség. Amit az oktató is jól illusztrált egy példával. Ha egy stoptáblánál áll az ember, és jobbról-balról jönnek az autók, és várja a sofőr a lehetőséget, hogy kimenjen, akkor egy férfi azt gondolja: van időm kimenni. Egy nő pedig: van időm várni. Na én is ilyen "van időm várni" nő vagyok, és inkább megvárom, elengedem, lelassítok, ráhagyom stb. Benne pedig már tanulóként megjelent ez a határozott férfivezetés, és előfordult, hogy olyankor kiment, amikor én tuti nem tettem volna. 

De hát ez van. Igazából akkor sem lett volna máshogy, ha egy oktatóval szerzi meg a jogsit, és csak azután ülök mellette. Akkor is biztos zavartak volna bizonyos döntései, vagy hogy mikor előz, mikor fékez stb. És biztos hogy attól hogy megszerezte a jogsit, továbbra is sokszor nem fogok egyetérteni vele vagy félelmetesek lesznek egyes helyzetek, az anyósülésen megélve őket. Szóval a tanulási fázisnak nincs vége, de azért nagyon fogok igyekezni visszafogni magam, és nem az az idegesítő házastárs lenni, aki folyamatosan kommentál, kijavít, beleszól. 

Az utóbbi hetekben már nem volt konfliktusos a gyakorlás, leginkább csak unalmas és nyűg. Pár hete bele is gondoltam, hogy miért voltam korábban olyan hisztis, azért annyira nem szörnyű ez. De aztán emlékeztettem magamat arra, hogy a legsötétebb, leghidegebb, legszörnyűbb időszakban vezettünk a legtöbbet. Hogy mikor már 3-kor sötét van, és akár -10 fok, és hazajön 5-kor, végeztünk a munkával, és legszívesebben csak bebújnék a takaró alá és néznék egy sorozatot... Akkor ki kell menni a sötétbe, a csúcsforgalomba, a hidegbe, és azzal kezdeni, hogy vakarjuk a jeget a kocsiról, majd beülni a fagyos autóba, megindulni a havas utakon a sötétben, és fagyoskodva várni, hogy beinduljon a fűtés... Ezt átgondolva megértőbb lettem magammal szemben.

Hiába volt Jack a tanuló, nekem is közel annyira a feladatom és kihívásom lett ez az egész, mint neki. Én is tanultam és én is vele gyakoroltam és küzdöttem és nyűglődtem. De egyszer azt mondtam neki, hogy végül is nem rossz dolog küzdeni valamiért, megélni együtt ezt a kihívást. Nem baj, nem rossz az hogy nehéz, hogy küzdünk vele, hogy összeveszünk. Nem gyakran tanul újat az ember felnőttként, vagy teszi ki magát olyannak, ami nehéz, fárasztó, kellemetlen. Valahol jó érzés volt haladni, fejlődni és menni a cél felé. Szóval az ő sikere és az ő projektjének a befejezése az én sikerem is lett és valami nekem is véget ért. 

januárban, -16 fokban

bosszúság

Bosszantó vagy akár felháborítónak is mondható dolog történt a spanyolországi autóbérlés kapcsán. Pedig annyira jelentéktelen dolognak indult, hogy se itt, se másnak nem is említettem. A bérlés harmadik napján kigyulladt az olajnyomásjelző lámpa. Egyből hívtuk a cég telefonszámát, ahol a nyomógombos opciókból a Road Assistance lehetőséget választottuk (a másik "foglalási kérdések" lett volna, és hát a kettő választás közül a road assistance tűnt logikusabbnak). Elmondtuk a problémát, pár perc múlva visszahívott minket egy szerelő, leíratta velünk hogy milyen típusú motorolajat vegyünk, mi megvettük (habár benzinkúton nem, csak autós boltban volt kapható ez a fajta, úgyhogy kellett egy kis utánajárás és kocsikázás), majd betöltöttük az autóba. Probléma megoldva, ügy lezárva.

Visszavittük az autót időben, karcolások nélkül, feltankolva és még a motorolaj is feltöltve általunk. Tökéletes, problémamentes ügyfelek vagyunk. Erre másnap azt látom, hogy levontak 100 eurót a kártyámról... Felhívtam őket, hogy ez mi (mert természetesen minden magyarázat nélkül történt a levonás), mire azt mondják nekem, hogy ez a Road Assistance díja. Mondom milyen road assistance? Hogy felhívtuk őket, hogy mégis milyen olajat óhajt a kicsikocsi enni, ha már ők hetek, hónapok óta elfelejtették ellenőrizni a motorolajszintet és emiatt nekem, az ügyfélnek, a nyaralásomon kell ezzel foglalkoznia? (Ezt nem ilyen stílusban mondtam, hanem elmagyaráztam a helyzetet.) Jó, akkor írjak ugyanarra a címre, ahova a motorolaj árának visszaigénylése kapcsán írtam, és visszautalják a pénzt.

Írtam, másnap válaszoltak is, hogy visszautalták a teljes 120,99 euro összeget, a héten megérkezik a számlámra. Szuper ügyintézés, gondoltam magamban. Míg nem aztán ez az összeg sosem érkezett meg a számlámra. Írtam új mailt és még egyet és még egyet... Választ többet nem kaptam. Felhívtam őket, de a telefonszám nem ugyanahhoz a részleghez van, mint akiknek az e-mailt kellett írni. Szóval természetesen semmit sem tudtak semmiről, csak azt ismételgették, hogy írjak e-mailt és várjak a válaszra. De eltelt már három hét. Előtte azonnal válaszoltak. Nekem  úgy tűnik, hogy valaki nem akar válaszolni, vagy már letiltották a címemet. 

Most nem tudom, hogy mitévő legyek. Én utálok telefonálni is és akadékoskodni is, de rendkívül igazságtalannak gondolom, hogy nem elég hogy ők hibáztak azzal, hogy nem ellenőrizték a motorolajszintet, nem elég hogy ezzel kellett foglalatoskodnunk a nyaralásunkon, időt, pénzt és energiát ráfordítva, de a végén én fizetek ezért 100 eurót??? Mellesleg a bérlés 64 euro volt. 

És a cég mint egy bevehetetlen erőd zárkózik be előttem, mert a mailekre nem válaszolnak és a telefonon leráznak, más elérhetőséget pedig nem tudok. Sőt, telefonon nagyon nehéz elérni őket, mert többször perceken keresztül kellett hallgatnom valamiféle templomi muzsikát, amíg várakoztatnak (nem mondanak semmit, hogy hányadik vagyok a sorban vagy hogy várnom kell), majd 10 perc után automatikusan megszakad a hívás. Én munkaidőben dolgozom, nincs folyton arra időm, hogy újra és újra hívjam őket és 10 percen keresztül hallgassam a zenét, és reméljem hogy ezúttal valaki fel is veszi a telefont.

A legjobban az igazságérzetem akarja azt a 100 eurót. Említettem a nyaralásos posztban, hogy egyébként olcsónak találtam a 64 eurót 8 nap autóbérlésre. Ha a bérlés alapból 164 euro lett volna, azt is olcsónak tartottam volna, tekintve hogy Svédországban akár 3-400 euróba került volna ugyanez. De hogy ilyen rossz legyen egy nagy cégnek az ügyfélszolgálata és a problémakezelése, és hogy még nekem kell fizetniük az ő hanyagságukért, az felháborít.

Kiegészítés 1: három hét írogatás után, míg ők semmiféle választ nem adtak, a számlámon egyszer csak megjelent 20,99 euro, a motorolaj ára. Ami valahol csak tovább ront a helyzeten, mert ez azt jelenti, hogy valaki mégis ránézett az ügyemre, és úgy döntött, hogy a motorolaj árát visszautalja. De hol van a 100 euro? És miért nem kapok választ? És most mit tegyek?
Kiegészítés 2: a szerződésben és a honlapon nem találtam arról információt, hogy a Road Assistance felhívásával azonnal 100 euróval terhelik a számlámat. Ha van is ilyen információ valahol, akkor azt jól elrejtették, de mindenesetre ha abban a szerződésben, amit az autó átvételekor aláírtam, nincsen benne akkor egyáltalán jogos a levonás?

Közben még bízom abban naivan, hogy az összeget a kaució részeként blokkolták a számlámon, és egyszer csak feloldódik ez a blokkolás és eltűnik a levonás, és csak várnom kell rá. Mert azt mondták, hogy a kaució akár 30 napig is blokkolva lehet. Viszont a kaució maradék része azonnal feloldódott és eltűnt a számlámról, ez a 100 euro pedig végleges tranzakcióként jelenik meg. De ha még így is van hogy vissza fogom kapni azt a pénzt, akkor miért nem válaszol valaki az e-mailjeimre? És a motorolaj árát miért kaptam már vissza? Ah...