hideg napok

Azért is írok inkább svéd kajákról, mert az érdekesebb, mint az utóbbi hetekben az életem. Neem, dehogyis. Legyen is uncsi az élet, nem kellenek bele nagy dolgok. Teljesen jó ez így ahogy van.

Szembe jött velem a blogomon egy majdnem három évvel ezelőtti bejegyzés, amikor még a nagykövetségen takcsinő voltam, és ó te jó ég mennyire szar volt az! Ó te jó ég, mekkora életminőségi változás ami most van, ahhoz képest ami akkor volt. És úristen, hogy a nagykövet felesége mekkora egy érzéketlen, idióta pszichopata boszorkány volt. Vagy tudom is én, hogy milyen diagnózisa lehetett, de az a nő nem volt százas. Hogy üvöltött a majdnem felnőtt gyerekeivel is, jaj. És nekem ott kellett lennem a házukban... És az a hülye kutya, aki megtámadott embereket és mennyire féltem tőle. Teljesen abszurd visszagondolva ez az egész. Most meg minden mennyire jó...

Csak egyszerűen nem akar jönni a tavasz, és ez a csontig hatoló hideg szörnyű. Amióta visszajöttünk Spanyolországból, egyik hétvégén sem volt programunk, és így uncsik. Én biciklizni szeretnék már, de nagyon. De hát azt sem lehet, mert olyan hideg van és még most is sok helyen sóderes az út, azon nem is jó biciklizni, és még veszélyes is.

Apropó bicikli. Milonka biciklis posztján és a menő autós biciklitartóján ismét fellelkesedtem (tavaly is volt egy ilyen időszakom), hogy annyira jó lenne ha tudnánk a kocsin vinni a bicikliket. Tavaly arra jutottam, hogy vagy vonóhorgos vagy tetőre rögzítős megoldás kellene, és mindkettő bonyolultnak és drágának tűnt. Most viszont láttam Milonkánál, hogy létezik ilyen egyszerű, kampós-beakasztós szerkentyű is, és lelkes lettem. Elmerültem a témában, sőt még át is mentünk egy sráchoz, aki a facebookon árult egy hasonló modellt. De sajnos nem. A mi öreg autónkat még nem ilyen dolgokhoz tervezték.

Amúgy még mit is akartam mesélni? Ja, megnéztem a svéd-norvég Midsummer night minisorozatot, mert három ismerősöm ajánlotta/mondta hogy megnézte. Mivel skandináv, ezért egyből rám gondolnak. Gyorsan végeztem vele, mivel igazából ennek egy filmnek kellene inkább lennie, mert olyan rövid. De nekem nem annyira jött be. Szerintem kidolgozatlanok a történetek, idétlen a befejezés... Olyan volt mintha egy midsummeres feelgood filmet szerettek volna készíteni, de feelgoodnak azért kicsit komor, komornak kicsit szeleburdi... Szóval olyan semmilyen nekem. 

Talán inkább csak munkáról tudok írni. Kaptam 4,5%-os fizuemelést, aminek naggggyon örülök. Ez életem első fizetésemelése. És nagyon jó érzés. És az is, hogy elégedettek velem az emberek. Egyébként céges szinten 3,1% volt kiosztható, szóval én azt hittem, hogy az a max, mert nem dolgoztam még ilyen rendszerben, nem tudom hogy működik ez... Szóval úgy álltam hozzá, hogy ha a maxot megkapom, az már tök jó, erre kiderült hogy többet is lehet és én ennyit kaptam és jeee.

Meg volt a dizájnerekkel vacsi és iszogatás. De végül csak hatan voltunk. Én és öt srác, Pontusszal együtt. De tök jól éreztem magam. Nem volt ott az idegesítő, folyton dumáló csaj, meg a másik idegesítő, folyton dumáló csaj, és így jobban ki tudtam bontakozni. Ők elnyomnak, és nem képesek olyan beszélgetésre, amikor a másikat is meghallgatják és kérdezik és ez fárasztó. Amúgy velünk sincs bajom, csak más világ mindkettő.

Ma is bementem az irodába, mert az új csapatformációval volt egy kis csapatépítés munka után. Azt hittem, hogy bent lesznek az irodában a kollégáim, és jó kis nap lesz, de végül estig senkivel sem találkoztam. Vagyis hát volt bent másik kollégám, csak nem azok, akikre számítottam. Olyan hülyeség ez az új csapat, mert összeolvasztottak négy csapatot, és most van csomó új ember, akikről fogalmam sincs, hogy kik, és egyből elkezdtünk így dolgozni, hogy sosem mutatkoztunk be, sosem beszélgettünk... De gondoltam, hogy nem baj, biztos azért van ez a 22-i esemény, hogy akkor megismerjük egymást. Én ezzel az elképzeléssel mentem, hogy biztos majd bemutatkozunk, beszélgetünk és biztos a szabadulószoba-szerű, rejtvényfejtős program is úgy lesz, hogy ismeretlenekkel leszünk együtt és ez kicsit összehozza az embereket. De semmi sem így volt. Senki sem beszélt azzal, akit eddig sem ismert. Ugyanúgy mindenki a megszokott emberekkel ült... Nagyon hideg volt odafelé és hazafelé is, és a kaja sem volt túl jó. Úgyhogy a legjobb az volt az estében, hogy korán hazaértem.

Szabadulószoba helyett ilyen kompakt dobozokban voltak a megoldandó rejtvények és a végén egy érméhez érünk. Az a csapat nyer, aki a legtöbb érmét összegyűjti egy óra alatt, de mivel különbözőek a feladatok, így nincs értelme összevetni az eredményt. Mindenkinek vagy 3 vagy 4 db érméje lett.

Nem jellemző rám, hogy tükörszelfiket készítsek (bár ha lenne jó helyen tükrünk, akkor lehet hogy gyakrabban rám jönne az ilyenfajta exhibicionizmus), de tetszett ez a szett amit összekapartam ma reggel a szekrényemből. Ezt a blézert az esküvői fotózás óta nem is hordtam, de miért ne. A körmömet is ezer év után kifestettem, bár ebben a szürke időben csak szürke színre futotta.