tíz hónapos

Utoljára öt hónapos korában írtam Lokiról részletesebben, és nem az volt a terv, hogy megvárjam, amíg megkétszerezi a korát. Szívem szerint minden hónapban leírnám, hogy mik az újdonságok, de egyszerűen gyorsvonatként robog az idő.

Tíz hónapos lett, nyakunkon az első születésnapja is. A szeptemberi rákbulin azt mondta Jack egy ismerőse, hogy jó időtöltést a gyerekkel, innentől jön a jó része. Akkor magamban morogtam egy kicsit, hogy még ilyet mondani, eddig is jó volt minden. Viszont mégis, mindössze másfél hónap elteltével is kezdem már megérteni, hogy mire gondolt, mert tényleg minden egyre jobb lesz, és visszatekintve a korábbi hónapokra, azok nehezebbnek tűnnek. Pedig most sem könnyű, sőt bizonyos szempontból nehezebb. Amit viszont nagyon élvezek, az az hogy már 4, akár 5 óráig is képes ébren lenni, és hosszú programokat is lehet tervezni vele, anélkül hogy a fáradtsága bezavarna és hogy be kelljen terveznem, hogy hol tudnám megszoptatni útközben (amit mindig is utáltam).

Ami a nehézségeket illeti, szerdán mintha egy nap alatt történt volna meg, hogy már nem lehet 10 másodpercnél tovább magára hagyni, mert zseniális érzékkel találja meg a tabu dolgokat vagy keveri magát bajba. A minap felállt a kádban (biztonsági okokból oda tettem be, amíg betettem egy mosást), tegnapelőtt pedig a gyerekszobában a fiókos szekrény alsó fiókját húzta ki, és abba kapaszkodva állt. Ezeket a produkciókat mindig akkor hozza létre, amikor mi nem látjuk. Gondolom érzi, hogy addig kell nagyon belehúzni, hogy minden tiltott vágyát megvalósítsa, amíg tiszta a levegő. Amikor látjuk őt, akkor nem fedi fel, hogy milyen trükkök vannak még a tarsolyában. 

A legérdekesebb dolgok számára természetesen azok, amikhez sosem érhet hozzá. És furcsa módon minden ilyen tárgyat úgy hívnak, hogy nem-nem. Mint egy kis G.I. Joe, gyorskúszásban sprintel a konnektorba dugott töltő felé, én meg sietek hozzá, miközben mondom, hogy nem, nem-nem! ő pedig lelkesen ismételgeti, hogy nemm nemm nemm, miközben nyúl a vezeték felé. Igen-igen, én azt a nemnemet szeretném megfogni – gondolhatja magában.

Az is pozitív probléma, hogy már a hetedik és nyolcadik foga érkezik, emiatt fokozottan imád mindent a szájába tömni és jól megrágni (kivéve, természetesen, az erre a célra kialakított rágókákat). Többek között az ujjunkat, kézfejünket, karunkat, amit csak ér. Részéről azért is peches ez a hódszerűen kényszeres rágás, mert sok-sok érdekes tárgy megvizsgálásától esik el emiatt, hiszen limitált azoknak a hétköznapi tárgyaknak a száma, amik túlélik a kis cápafogak támadását. Például, amikor vásárolok vele, én szívesen odaadnék neki minden terméket, hogy nézegesse őket, de tulajdonképpen semmit nem merek odaadni, mert mindent szétharap. Nem egyszerű vele! 

Említettem, hogy elkezdett beszélni is. Olyanokat mond, hogy lá, tá/ta, da/dá, háttá/hádá/ádá/oda, mamm/mama, hamm, mem/nem és denng/benng/dánng. Ez utóbbit apukám tanította neki. Vagyis az úgy volt, hogy amikor valamit ledobott a földre, apukám mondott rá valami bángszerűt, amit Loki hirtelen elkezdett ismételgetni, és azóta is lelkesen mondja különféle helyzetekben, akár hajnali 2-kor felébredve. A mama szót nem rám használja, csak úgy mondogatja. Mindent csak úgy mondogat, eddig egyedül ez a báng szó az, amit megismétel, amikor mondjuk neki (ja és a nem). Úgyhogy hivatalosan még nincs meg az első szava, mert ezeket a hangokat nem veszem annak, hanem ha majd valamit következetesen mond egy adott tárgyra és hasonlít is az igazi szóra. Ezek közül a banán és a lámpa áll nyerésre, de mostanában ba és lá helyett olyanokat mond, hogy háde/oda/tá, szóval egyelőre távolodik a céltól.

Alvás terén van pozitív, negatív is, de mivel ez folyamatosan változó, ezért szinte említésre sem érdemes. Most már stabilan csak kettőt alszik nappal, és ráadásul az is kezd olyan kiszámíthatóvá válni, hogy szinte mindig 9-kor és 2-kor alszik 1-1 óra körülit. Ez nekem megváltás. Éjszaka most olyan passzban van, hogy szinte minden este felébred 2-3 óra körül, és hosszabb-rövidebb ébrenlétet/sírást/nyűglődést tart. Mostanra sikerült átállítanunk a téli időszámításra, és kezd visszaállni az, hogy 7-től 6-ig alszik, ami nekem tökéletes, mert inkább este szeretnék plusz egy óra szabadságot, mint reggel egy órával többet aludni. Ébredni továbbra is 2-3 óránként ébred, és én el sem tudom már képzelni, hogy lesz olyan, hogy átalussza az éjszakát, de biztos egyszer eljön az is.

Van egy cuki dolga, amit már több hónapja csinál. Azt hiszem, a nagymamám fedezte fel még augusztusban. Ha közelebb hajolt hozzá, akkor Loki hozzáérintette a homlokát az övéhez, és cuki búgós/bújós/dorombolós kis hangot adott ki. Puszit kapni nem szeret, adni nem tud, de néha mintha elfogná egy szeretetroham és bújik hozzánk, vagy az arcához húzza a kezünket és ezt a hangot adja ki.

Amiket nem szeret – ez a rövidebb felsorolás, úgyhogy ezzel kezdem. Öltözni továbbra is utál. Még akkor is szokott (mű)sírni, amikor a body vállán lévő két patentot bekapcsolom. A hátára feküdni sem szeret, ezért a pelenkázás is szenvedős mutatvány. És természetesen az arctörlés, körömvágás és fogmosás is a nemkívánatos tevékenységek közé tartoznak. Nem szeret erdőben és egyéb olyan helyen babakocsizni, ahol nem történik semmi. A boltokat is hamar elunja. A plüssállatokat még nem szereti, nem tud velük mit kezdeni. Rájuk mosolyog, megfogja őket egy rövid időre, de ennél semmi több.

És amit szeret: szereti a dolgokat lapozni/hajtogatni. Könyvek lapjait, ajtókat, például a mosógép ajtaját ide-oda hajtani. Szereti kivenni a dolgokat a helyükről. Van egy formaberakós játéka, egy házikó, és egyszerűen imádja azt az öt darabot kivenni. Mi a helyére tesszük a darabokat, ő meg szépen kiszedi őket újra és újra és újra. Szereti rázni a játékokat, ezért szereti a csörgőket. Ha valami magától nem ad ki hangot, akkor jó erővel hozzáveri valamihez, és akkor majd fog. Szereti a labdákat, és néha jókat kacag azon, ha pattogtatunk egy labdát, vagy ha hozzádobáljuk a labdát és visszapattan róla. Szereti nézni, ha dobálunk valamit és továbbra is szereti, ha őt is dobáljuk vagy fejjel lefelé lógatjuk. Szereti a szappanbuborékokat. A hétköznapi tárgyak közül az egyik kedvence a porszívó. A másik kedvence a mérőszalag. Az a kihúzós, fém, rögzíthető fajta. 

Szereti nézni a városi forgalmat, az állatokat, embereket, bicikliket, madarakat, munkagépeket és mindent ami mozog. A babakocsiban ülve jobbra-balra néz komoly, vizsgáló tekintettel, és előrehajolva kukucskál oldalra. A kínai kollégám azt mondta rá, hogy olyan mint egy kis főnök, aki mindent felügyel. Szereti az etetőszékből ledobni a tárgyakat, majd jól kihajolva megnézni, hogy hová estek "a mélyben". Miközben dobja őket, nagyokat pislog félelmében, mert előre tudja, hogy hangos lesz. De mégis meg kell tennie. Szeret kukucsozni, és egy héttel ezelőtt ő maga is elkezdett velünk játszani. Néha teremt olyan helyzetet, amiben ki-be tud ránk nézni valahonnan, és ő tünteti el magát előlünk. Rendkívül cuki. Szeret állni, és néha annyira nem akar leülni, hogy amikor megpróbáljuk leültetni, akkor megfeszíti az egész testét és nem hajlik derékban. Nem csak állni szeret, hanem egyre stabilabban lépeget a kezünket fogva. Ilyenkor büszkén mosolyog, mert tudja, hogy valami nagyot visz véghez. Szereti a lámpákat. Minden fényt és lámpát. Mutat rájuk, és mondja, hogy lá/dá/ta/háde, ilyesmit. Az esti rituálénk része, hogy jó éjszakát kívánunk a lakás minden lámpájának, és szépen lekapcsoljuk az összeset.

Összességében egy jókedvű, vidám, kiegyensúlyozott és nyugodt kisbaba még most is. Egyre tovább bírja energiával és jókedvvel. Nem lehet nem jókedvűnek lenni mellette. Jacket (is) imádja. Amikor jövünk haza, és itthon van Jack, vagy ha tudom hogy jön haza, akkor elkezdem neki mondogatni, hogy "hol a papa? megkeressük a papát?" és ilyenkor van hogy felsikolt örömében és izgatottságában. Olyan is van, hogy ha Jack home office közben 30 másodpercre felveszi, majd utána lerakja és megy vissza dolgozni, akkor elkezd sírni. Szóval egyre több mindent ért, értékel, reagál, kommunikál és egyre izgalmasabb vele az élet.