a szüleimmel

Megint eljöttek a szüleim. Apukám azt mondta, hogy már nem is hozta a Stockholm útikönyvet, mert a legnagyobb látnivaló itt van helyben. Nagyon vártam, hogy jöjjenek és meglássák, mennyit fejlődött a legkisebb unokájuk augusztus óta. Pont azelőtt kezdett el "beszélni" hogy jöttek, úgyhogy minden alkalommal, amikor Loki mondta azon az édes babahangon a kis dolgait, arra gondoltam, hogy de jó hogy ezt nemsokára a szüleim is hallhatják.

Pénteken az egyetemnél lévő Kräftan étterembe mentünk, ahova már az öcsémet is elküldtük egyszer. Tök jó svédasztalos ebéd van ott. A szüleim ugyanazt mondták, mint az öcsém, hogy már Pesten se lehetne ennyi és ilyen jó kaját enni ennyi pénzért. 5000 Ft, amiért jár friss saláta, leves, háromféle főétel, kávé és egy kis teasütemény.

Délután mindenki kidőlt, 3-kor pedig átjött apósom. Szeretem, hogy jóban vagyunk és olyankor is eljön, amikor Jack nincs itthon, és most is nyitott volt rá, hogy talizzon a szüleimmel. 12 évvel idősebb náluk, és érdekes belegondolni, hogy elég más világban nőttek fel. Például most az volt a téma, hogy apósom a világ egyik legnagyobb Bob Dylan-rajongója, és 15 éves korában látta először koncerten. A szüleim mondták, hogy ők még csak nem is hallottak Dylanről fiatalkorukban és biztos a kommunizmusban tiltólistán volt, vagy egyszerűen csak nem játszották a számait. Ekkor gondoltam bele abba, hogy azért a 90-es években felnőve nincs óriási különbség Jack és az én gyerekkorom között, hiába más ország, mint a szüleim generációját nézve a két különböző országot.

Vettem a Vinteden Halloween jelmezt Lokinak. Valami pókszörnyféleség. Be is öltöztettem, és annyira jól szórakozott a három nagyszülő rajta. Édes volt a jelmezében. Most az egyszer vettem egy kis csokit is, hogy ha jönnek gyerekek halloweenezni, akkor tudjak adni nekik valamit, mert a régi lakásban mindig jöttek. Most persze senki sem jött. A csoki azért elfogyott.

Szombaton a Lyran kávézóba mentünk a régi környékünkön. Mindig is el akartam vinni oda a szüleimet, annyira szép az a 100 éves épület és a környék. Sétáltunk egyet a Mälaren partján. Jack arrafelé nőtt fel. Mesélt arról a szüleimnek, hogy milyen volt Montessori általános iskolába járni. És hogy csak egy montessoris osztály volt az iskolában, a többi rendes, és a többi gyerek úgy hívta őket hogy a monkeyssorisok. Ezt a sztorit még én sem hallottam. Vicces volt.

Vasárnap pedig bementünk a városba. Jack javasolta a programot, ő mindig jókat talál ki. A Nybrokajen kikötőből tömegközlekedéses hajóval átmentünk a vidámparkhoz, ami teljes gőzzel üzemelt, mert őszi szünet és Halloween is volt. Szeretjük nézni lentről a hullámvasutakat (nekem ennyi elég is, én beszari vagyok). Loki nézni sem élvezte őket, mert amikor az egyik szabadesős játék a mélybe zuhant, akkor sírni kezdett.

Kisétáltunk a pici Beckholmen szigetre, ahol hajóműhelyek vagy micsodák vannak, illetve cuki régi házak és jó kilátás a városra. Van ott a vízparton egy hangulatos Fabrique kávézó is, ahova beültünk fikára. Nagyon fincsit ettünk és Loki is jól elvolt az etetőszékben, pedig ő addigra már megette a tízóraiját. Anyukám kitalált egy jó szót az ilyen városnézős-kávézós svéd programokra: sétafikálás. Tetszett, így már nem annyira szörnyű magyar kontextusban a fika szó.

Utána visszamentünk a vidámparkhoz és az óvárosba mentünk hajóval. Loki nagyon élvezte a hajóutat. Végig az ülésen akart állni és az ablakon át nézelődni. Volt ott két japán lány, akik odáig voltak, amikor Loki rájuk mosolygott. Onnan tudtam hogy japánok, hogy kihallottam a kawai szót, amiben körülbelül ki is merül a japántudásom. Átsétáltunk az óvároson és anyukám bement a Gudrun Sjödén boltba. Neki kedvence ez a svéd márka és odáig van a ruháikért. Tényleg szépek, színesek, egyediek. Anyukám korosztályának valók. Vett is magának a leértékelt darabok között egy gyönyörű kötött pulóvert. Ezután már a metróhoz mentünk és haza. 

Ebédre lazacot készítettem, és még volt időnk elmenni a botanikus kertbe, ahol fényfesztivált tartottak a vízen. A Facebookon olvastam erről az eseményről, ami szupernek hangzott. Be lehetett menni ingyen a nagy üvegházba, és tömeg is volt. Ezután kisétáltunk a vízpartra, ahol sok-sok fényre és érdekességre számítottam, de ehhez képest kettő darab kivilágított csónak úszkált a vízen és amúgy koromsötét volt minden. A sötétben nem volt kedvünk messzebbre menni és felfedezni, hogy van-e valahol még látnivaló, hanem hazamentünk.

Még volt időm lefektetni Lokit és csak utána vittem a szüleimet a reptérre. Nagyon jó volt a látogatásuk. Szomorú, hogy ritkán láthatják csak Lokit. De azt meg kell hagyni, hogy jól kimerültem a három napban, azért is mert Loki rosszabbul aludt a szokatlan helyen, és így én is. Le is betegedtem tegnapra, szerintem kizárólag a kimerültség miatt, mert ma már jobban is vagyok.