Csatlakozott hozzánk Jack apukája is. Tényleg jó ez a múzeum Lokinak, mert több helyiségben voltak fényhatások és érdekes tárgyak. Egyébként színpadi világítást, jelmeztervezést, maszkokat, bábjátékokat, hangszereket és ilyesmiket mutat be. Volt több interaktív rész is, például a bábszínház, ahol bohóckodtam a bábokkal és hangeffektekkel. Egy sötét szobában a vásznon világító pálcikaemberekként jelentünk meg, amivel szintén jót szórakoztunk. Egy másik sötét szobában pedig neonzöld "indák" lógtak, amiket kedvére rángathatott Loki, sőt ezt is kellett tenni ahhoz, hogy muzsikálni kezdjenek. Úgyhogy jót ajánlottak az anyukák, tetszett a hely.
A múzeum után átsétáltunk a belvároson keresztül a Blasieholmen étterembe, amit még tavasszal ajánlott Jack a szüleimnek, és bejött nekik. Ez egy jó tipp turistáknak, mert a belvárosban van, és igazi svédasztalos ebédet lehet enni 6000 Ft-ért, ráadásul mindig klasszikus svéd fogások vannak. Olyanok is, amiket étteremben nem feltétlenül lehetne rendelni, mert túl hétköznapiak (de pont ezért jók). Lokit sikerült hazáig ébren tartani, pedig már jó fáradt volt szegényke, de a babakocsiban nem aludna olyan hosszan, mint otthon.
Egyébként 35 lettem, amit egy komoly mérföldkőnek érzek. Nem tudom miért, de valahogy nekem a 35 éves kor az már nagyon felnőtt, nagyon felelősségteljes, nagyon benne van az élet sűrűjében. Ilyesmik jutnak róla eszembe. Régebben meg egy barátommal mindig a geriatric pregnancyt emlegettük a 35 éves kor kapcsán, mert hallottuk egyszer, és morbidnak találtuk, hogy ennyi idősen már geriátriai eset az ember. (Azóta már nem is pc ezt mondani, hanem advanced maternal age lett a megnevezés, ami őszintén szólva nem sokkal jobb.) De mindegy minek hívják, az igaz hogy volt bennem egy olyan cél/remény/vágy, hogy 35 éves korom előtt szüljek. Nem mintha nagy különbség lenne a 33, 34 vagy 35 között. A teherbeesés, terhesség és szülés szempontjából egyik 30-as kor sem fiatal, az a hajó már elúszott, de azért mégis összehoztam egy kis Lokit 35 előtt.
A viccet félretéve, nem ütött szíven az életkorom. Egyrészt azért mert nem érzem magam annyinak (ki érzi magát annyinak...) másrészt azért, mert elégedett vagyok mindennel az életemben. Engem nem az zavar, hogy én idősödöm, hanem az hogy mindenki más is. Az egy dolog, hogy már nem az a 25 éves lány vagyok, aki 6 nappal a szülinapja után megismerte a leendő férjét, de muszáj volt az elmúlt 10 évben a szüleimnek és a nagymamáimnak is 10 évet öregednie? Én ezzel a résszel birkózom meg nehezen, pedig ez pont az a része, ami amióta világ a világ, így van, nem pedig valami modern technológiai újításról van szó, amit egy magamfajta vénasszony már nemigen tud felfogni.




Boldog szülinapot!
VálaszTörlésistenéltessendesoká!! :)
VálaszTörlésGrattis på födelsedagen! (K.)
VálaszTörlésBoldog szülinapot!
VálaszTörlésÓ...Isten éltessen! :) Üdv. Éva
VálaszTörlésboldog szülinapot! :)
VálaszTörlésMai finn olvasási gyakorlat: Hyvää syntymäpäivää! (De ez még a finneknek is hosszú, így élőszóban inkább úgy mondják, hogy Hyvää synttäriä! Vagy még inkább: Onnea! (kb. Boldogságot!)
VálaszTörlésBoldog születésnapot kívánok! ✨🥰 (Haha, én is kaptam fejhallgatót! :))
VálaszTörlésKöszönöm csajok!! 🧡 Tack Kriszti és kiitos parkerdo :)
VálaszTörlésSzaffi ez jó!! :)
Nagyon boldog szülinapot kívánok! ❤️
VálaszTörlés