Folytatom a kajás sorozatot, ezúttal az eddigi kedvenc témámmal, a süteményekkel. De a süteménynél is fontosabb a svédeknek a kávé, a szent italuk. A kávéfogyasztást mennyiségre az északi országok vezetik. Finnország az első helyen évi 12 kiló/fő kávéval. Őket követi Norvégia, Izland, Dánia, Hollandia, majd hatodik helyen Svédország, kicsit több mint évi 8 kg/fővel, ami napi 3 csésze kávét jelent. (Vicces, hogy ezek az országok egyben a legboldogabb országok is, de bizonyára ez csak véletlen egybeesés.)
A svéd kávé a filteres kávé. Egy jó nagy adag, lefőzött, nem túl erős, nem sűrű, meleg bögrényi kávé. Tudom, hogy az olaszok és az igazi kávészakértők nem szeretnék ezt a kávét. Épp az espresso ellentéte. De itt azt szeretik az emberek, hogy sok kávét sokáig iszogathatnak. Biztos a hideg időjárásnak (is) köszönhető, hogy itt így isszák a kávét (és ilyen sokat).
A filteres kávé a sztenderd, minden helyen a legtöbbször ilyen van. Munkahelyeken, rendezvényeken, kávézókban, éttermekben az ebédmenühöz, hotelreggelinél. Előfordulnak automata kávégépek is például a munkahelyen vagy itt ott, de azért a filteres a sztenderd. A munkahelyemen automata gépek vannak (amik cappuccinót meg mindenfélét tudnak) de mellettük van filteres gép is, mert mindig vannak akik azt szeretik jobban (vagy csak azt), és szoktak lefőzni olyat is, és kiírják egy táblára, hogy hánykor készült el, hogy lehessen tudni, mennyire friss. A legtöbb étteremben, kávézóban önkiszolgálós részen található a kávé és az ár tartalmazza az újratöltést is. Magyarul korlátlanul fogyasztható a filteres kávé (a cappuccino és társai nem).
![]() |
| A Vete-katten kávézóban |
Kétféle módon isszák a kávét: vagy feketén vagy tejjel. Más opció nem igazán van. Se tejszín, se cukor. Egy cikkben azt olvastam, hogy nagyjából 60% issza tejjel a kávét és 40% feketén. Ahogy említettem, nagyon hódítanak az alternatív tejek, különösen a zabtej. Természetesen isznak cappuccinót, lattét és egyéb változatokat is, amik inkább a kávézókra jellemzők, a fika része, de a hétköznapokban és otthon a filteres kávé megy.
És most a sütemények, és a híres svéd fika, amit a magyar nyelv elront. Kiejtése hosszú ível. Ez egy "megfordított" szó, a kaffi (kávé dialektusban) szótagjainak felcserélésével jött létre. A fika főnév és ige is. A fika a kávé + süti kombója.
Be kell ismernem, hogy nem vagyok odáig a svéd sütikért. Kicsit felsőbbrendűnek érzem magam a svédeknél süteménykultúra tekintetében. De ezt itt nem hangoztatom, mert a svédeknek úgysincs fogalmuk arról, hogy Magyarországon mi micsoda süteményeket eszünk, és ahhoz képest mennyire unalmas az ő csokigolyójuk vagy tortáik. Amikor egy kollégám arról lelkendezett, hogy a prinsesstårta mennyire jó, akkor kábé elszámoltam magamban háromig, hogy ne mondjak semmit, csak bólogassak, hogy igen, nagyon...
Ha már felhoztam, íme a prinsesstårta, vagyis hercegnőtorta:
Náluk ez A Szülinapi Torta. Ha tortázás van, akkor 9/10-szer ez A Torta, és ahogyan írtam, emberek még lelkesednek is érte. Szerintem se nem szép, se nem finom, se nem praktikus (annyira puha, hogy általában nem lehet rendesen vágni, hanem összenyomódik). Piskóta, vaníliasodó, egy kis lekvár és sok tejszínhab, majd a marcipánborítás. A marcipánborítás lehet kék vagy rózsaszín is, de a zöld a klasszikus.
De nem ez a klasszikus fikabröd, vagyis "fikakenyér" vagyis péksütemény, amit a kávé mellé fogyasztanak. Ez az ünnepi kiadás. A legklasszikusabb természetesen a bulle, a tekercs, abból is a kanelbulle, vagyis a fahéjas és a kardemummabulle, vagyis a kardamomos (az én kedvencem).
Népszerűek a különböző teasütemények is. Olvastam, hogy van egy régi süteménytradíció, aminek hétfajta sütemény a neve (a képen látható egy ilyen válogatás). A kávézási ceremónia részeként hagyományosan egy háziasszony hétféle süteménnyel várta a vendégeket. Ha hétnél többfélét szolgált fel, az felvágós, pökhendi viselkedés volt, de ha hétnél kevesebbet, az pedig fukar.
A második sorban biskvi, aminek mandulás tészta az alja, szintén csokis krémmel van töltve és csokival van bevonva.
A harmadik pedig mazarin, aminek omlós tészta az alja, mandulás (marcipános) krémmel van töltve és cukormáz a teteje.
Nem jellemző, hogy ezeket a sütiket otthon készítik, boltban és cukrászdákban kaphatók.
Budapestrulle - cukrászdák klasszikus süteménye. És igen, ez a neve, hogy Budapest-tekercs, ezért nem csoda, hogy a svédek azt hiszik, hogy ez egy magyar sütemény, pedig nemcsak nem magyar eredetű, hanem nem is magyar stílusú. Ezt a süteményt egy svéd cukrász alkotta meg, és mivel szerette Budapestet, ezért adta ezt a nevet neki. Állítólag az Esterházy torta ihlette, de se kinézetre, se hozzávalók tekintetében nem igazán hasonlít. A tésztája mogyorós habcsók, a töltelék pedig tejszínhab és mandarin.
Kokustosca - én ezt szeretem, bár csak pár alkalommal ettem még. Vajas-kakaós alapon kókuszos-vajas-tejszínes réteg. Édes, ragacsos, kókuszos, nyami.
Update: közben Szaffi felvilágosított, hogy ez a négercsók. Akkor csak annyit írok róla, hogy itt sok helyen kapható, a gyerekek körében népszerű. Sőt múltkor mikor volt fika az irodában, akkor ez volt a kávé mellé a süti. Akkor kóstoltam egyébként először.
Epertorta, a midsommar és nyár tortája. A svéd eper nagggyon finom. Természetesen ez a torta is, ahogyan sok más süteményük, tejszínhabos.
Ezek voltak a svéd klasszikus sütemények, amikkel a leggyakrabban találkozni lehet a cukrászdákban, de természetesen sok nemzetközileg ismert süteményt is esznek: muffin, fánk, cheesecake, brownie, répatorta, croissant, pannacotta, crème brûlée, pohárkrémek, bonbonok, csokitorta, mousse stb.
Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok a svéd sütikhez? Melyiket kóstolnátok meg?









Én tuti végigkóstolnám mindet, mert nagy rajongója vagyok a sütiknek. Érdekesen hangzik ez a Budapest tekercs! De a legjobban a kardamomos tekercs érdekelne, habár itt-ott nálunk is lehet már kapni és egy ideje már tervezem megkóstoni. Ez a skumboll amúgy nem ugyanaz, mint nálunk a négercsók?
VálaszTörlésNagyon klassz kis poszt egyébként! :)
Kíváncsi lennék, hogy milyen az otthoni kardamomos tekercs. Itt a kávézókban ingadozó a minősége, van ami semmi extra, de van ami isteni. Ha majd megkóstoltad egyszer, akkor írj róla, kivi vagyok :)
TörlésDeee tök igazad van a négercsókkal! Én azt hiszem, sosem ettem négercsókot, csak a nevét hallottam már. De ahogy ránézek, látom hogy ugyanaz. Egyébként érdekes módon, itt a csokigolyót hívták régen négergolyónak, aztán a politikai korrektség jegyében megváltoztatták ezt a nevet.
Én szeretem, bár nagyon ritkán eszek. Amúgy nálunk se négercsók már, szerintem sima habcsók a neve.
TörlésNagyon élveztem ezt a posztot, jó, hogy ilyen gondosan összeszedted :-)
VálaszTörlésFinnországban a kávézás annyira szent dolog, hogy igen jó ürügyed kell legyen arra, hogy a felkínált kávét ne fogadd el, komoly sértésnek minősül. Filterkávé gyakorlatilag minden fogyasztáshoz jár, a kávézókban persze vehetsz nagynyomású géppel készített kávét is, szerintem irracionális áron.
A finneknél a tej és a kerma nevű tejszínszerűség is szokásos kiegészítője a kávénak, a kerma viszont kb 10%-os, kévétejszín szerű. Általában mindkettőből keveset tesznek a kávéba.
Szinte minden finn családban de még az irodákban is ugyanolyan kávégép van, ez a Moccamaster, ami amúgy holland, de itt valami fétistárgy, anélkül nincs lakás. :D
Bár mi hoztuk otthonról a darálós, nagynyomású Philips kávéfőzőnket, már vettünk egy Moccamastert, és saját elhatározásból is főzünk finn kávét, ugyanis az őrölt kávék választéka elképesztő, a legkisebb falusi boltban is van vagy 40 féle, míg kávébabból jóval kisebb a kínálat. Nagyon érdekes, hogy pár éve még büntetésnek éreztem a filterkávét...:-))
A kávéhoz nagyon hasonló sütiket esznek, persze mindnek van finn neve, a marcipános csokisvégű pl. a Punssirulla :) A legtipikusabb finn kávésüti pedig a korvapuusti (ami fülest, kis pofont jelent), amúgy pedig fahéjas tekercs:)
Köszi ezt a finn kiegészítést, nagyon érdekes!! Főleg a kávé szempontjából, ha már a kávéfogyasztás hazájából írsz :)
TörlésIrracionális árú a nemfilterkávé? Érdekes. Itt egy belvárosi kávézóban átszámítva 3,5 euro egy filteres kávé, az espresso 2,6/3,1 (szimpla/dupla). Egy cappuccino olyan 4 euro, egy latte pedig 4,5 (persze ezek a korona árfolyamtól függnek euróban átszámolva, de az arányok látszódnak).
Képzeld, itt is van ez a Moccamaster mánia (bár azért nem olyan szinten amit írsz)! Tényleg tud valamit, vagy indokolatlan a hype? Barátnőmék kaptak nászajándékba, illetve egy másik helyen is kóstoltam azzal készült kávét, de én semmi extrát nem éreztem rajta. Szerintem csak jó a marketingesük :)
Érdekes, hogy a finn sütik hasonlók. Ne már, a punssirulla nagyon vicces 😂 Svédül a süti kaka. Szóval fikához ehetünk kakát vagy punssirullát? 😂 jahajj egy tízéves szintjén vagyok
Na és van egy kérdésem: a mämmi? Ezt eszik a finnek? Vagy ez valami régi dolog, amit tradícióból megtartottak, de amúgy senki sem szereti? Mert itt húsvét környékén lehet venni és Jack egyszer megkóstoltatta velem. Még valami kajának csak csak elmenne, de hogy desszertnek?
Finnországban a filterkávé általában ingyen van, ha pl. ebédelsz vagy sütit veszel, ha semmit, akkor 1-1,2 €, ezzel szemben egy latte pl. 5-6€ :) Kevés helyen van, de ahol igen, ott fincsi nagyon.
TörlésA moccamasterrel meg az van, hogy mivel mindenkinek ilyen gépe van, ezért a kávét direkt úgy darálják, hogy erre optimalizált a finomsága, így amúgy tényleg egész jó lesz még a tökautomata verzióval is. (Létezik egy manuális tipus is nerd-ök számára :D ) Vagy ennyire elsorvadt az ízérzékem :D
Mi délen élünk, így sok sütinek ki van írva a (finn)svéd neve is, főleg a nagyobb városokban, így már komoly nyelvi szaktekintély vagyok a sütik terén :D :D
Vannak kimondottan finn sütik, pl. a Runabergintorttu, vagy a karialanpiirakka, de úgy tudom, ezek is elterjedtek más nordic országokban :)
Mämmi: bevallom, nekem nem volt erőm venni, a finn barátaink meg szerencsére nem forszolták nagyon, de azt tudom, hogy nem önmagában eszik, hanem megcukrozva, tejszín(hab)bal, és/vagy vaniliaöntettel, de a gyerekek simán lekvárral, sőt banános joghurttal leöntve is. 🙈🙈 A mämmi egyébként gazdag forrása a finneken gúnyolódó mémeknek :))
Úgy tűnik, hogy a kávé Finnországban alapvető emberi jog :)
TörlésNem ismertem a runabergintorttut. A másikat a Lidlben lehet kapni, azt már kóstoltam, de máshol nem rémlik hogy láttam volna.
Én pedig még surströmminget, a büdös halat nem kóstoltam még. A mämmit Jack kóstoltatta meg velem, az ő anyukája finn, régen finn oviba járt stb szóval van pár dolog a finn kultúrából, ami megmaradt neki. De mit nem sejtő, tudatlan voltam, nem tudtam mi ez a kaja :) Úgy emlékszem, hogy cukorral, de tejjel ettük. De mindegy, nem hiszem hogy bármi segített volna rajta :)
En itthon, Margyarorszagon moccamasterrel fozom a kavem es szerintem jobb, mint mas filterfozok. :)
VálaszTörlésElhiszem amúgy! Nekem nem is kellene kávé témában nyilatkoznom, mert tulajdonképpen annyira nem is szeretem, csak jól esik a meleg folyadék, a rituálé, a szünet... :) De azért egy vaktesztet kipróbálnék pár hasonló géppel, hogy érzek-e különbséget és melyik milyen
TörlésA Moccamaster Amerikában kb státusz-szimbólum :D
TörlésMmmmm…. Én a gyümölcsöset kòstolnám meg.
VálaszTörlésVajon ennyi kv utàn a skandinàvok hogy tudnak elaludni?!
Érdekes ez a Bidapest-szelet! Analõgiák: franciasalàta, pàrizsi.
Most hogy ezt kérdezed, szerintem a "kávétól nem lehet aludni" egy mítosz :)) Ha más nem, akkor a skandinávok ezt bizonyítják. Amúgy nem erősek ezek a kávék. De étteremben, vacsora után is még simán isznak kávét. Nekem ez is furcsa.
TörlésTaláltam egy ilyet, nem tudom mi alapján készültek a számok, de a legnagyobb kávéfogyasztó ország alszik a legtöbbet :)
https://landgeist.com/2021/05/12/sleep-duration-in-europe/
Jók a példák! Biztos össze lehet még pár ilyet szedni.
Én gyakran a kávé után leszek lehetetlenül álmos :)) délelőtt persze.
TörlésKár, hogy nem sikerült jól! A piték egyszerűek de nagyszerűek. Egyébként crumble-szerűek. Szoktam néha fagyasztott áfonyából készíteni. Gyors, könnyű, gyümölcsös desszert.
VálaszTörlésFél kiló fagyasztott áfonyát össze kell keverni másfél evőkanál burgonyaliszttel (vagy burgonyakeményítővel), egy piteforma aljába tenni. A morzsás része pedig másfél deci zab, másfél deci liszt, egy deci cukor és 125 gramm margarin/vaj összemorzsolva. 225 fokon 20 perc alatt kész.
Igazad lehet marshmallow-val, igazából se azt nem tudom, hogy a marshmallow miből áll és ez a hab izé, de hasonlóak lehetnek. A hab talán puhább.
Van egy brit kollégám a munkahelyemen, ő annyira angol, jaj. Ő kizárólag teázik, de nem csak egyszerűen teázik, hanem valami megjegyzést egyszerűen mindig tesz a kávéra, kávézásra. De azzal a fennhordja az orrát brit stílussal, mint aki már attól jobbnak érzi magát, hogy ő teázik és nem kávézik :))
mindet megkóstolnám és szerintem mindet imádnám, pont ez a sütiizlésem, de még a kávét is így szeretem, teának (nem is írom már megint a bennem élő svédet :))
VálaszTörlésén gyakran csinálok kardamomos tekercset, nagyon szeretjük, bár időnként nagy kihívás kardamomot és jégcukrot beszerezni Magyarországon.
Edit te tényleg egy svéd vagy!! :))
TörlésÉn a habcsókos és tejszínhabos dolgoknak nem vagyok olyan nagy rajongója, illetve a szárazabb sütiknek, de a bullékat nagyon szeretem, a pitéket is és a ragacsos sütijeiket. Azért ha kávézóba megyek, általában még nehéz is választanom a kínálatból, úgyhogy azért nem panaszkodhatok.
Anyukám is mesélte, hogy otthon inkább csak szemes kardamomot lehet kapni, őröltet nem. Küldjek svéd szeretetcsomagot kardamommal, jégcukorral és svéd édességekkel? :))
az jó lenne!!! :)))
Törlésnem értem amúgy, az Ikea miért nem csap le erre a piaci résre.
néha van egyébként a Lidlben, olyankor veszek egy csomót belőle és hetekig ragadunk a kardamommtól :)
Amúgy tényleg küldhetek! Ja és már rég meg akartam kérdezni, hogy neked van zárt blogod? És ha igen, az olvasható? :)
TörlésAz IKEA-ban lehet kapni svéd élelmiszereket is ugye? Próbáltam megnézni a honlapon hogy mik vannak és látom, hogy például puncsszeletet, csokigolyót, fagyasztott fahéjas csigát és még sok minden mást is lehet kapni. Nem tudom hogy ezeknek milyen a minősége, a legtöbb ikeás saját márka. De például a Gifflar ugyanaz ami itt a nr. 1 márka és én ezt nagyon szeretem
https://www.ikea.com/hu/hu/p/gifflar-kanel-fahejas-suetemeny-10544459/
Lehet hogy más országokban kaphatóak azok a hozzávalók és ezeket azért nem árulják
kész sütiket lehet, persze! szeretem is mindet, a mandulatortát a legeslegjobban, de mindet. :)
Törléskapható lenne amúgy elméletileg kardamom igazából egy csomó élelmiszerboltban, van valamelyik hétköznapi fűszermárkának is kardamomja nem is drágán, csak általában készlethiány van. :)))) tök sokszor volt, hogy ott volt a helye üresen.
bioboltban viszont kb mindig van, de ők aranyárban árulják ismeretlen okból. :D
Én Pennyben vettem egyszer kardamomot, szóval ki lehet fogni itt is.
TörlésBiztos előfordul az ilyen. Belőlem is van hogy előjön valami magyar dolog, amit érdekesnek tartok és megosztok. De pont a teával/kávéval az ő esetében szerintem nem erről van szó, csak mindig benne van az inger hogy lefikázza a kávét :D
VálaszTörlésÉn a tortát, a pitéket, a tekercset. Pont a szaftosat, tejszíneset, krémes dolgokat szeretem. :)
VálaszTörlésÉn is inkább azokat, mint a száraz sütiket. De egyébként itt ezek a tejszínhabos dolgok... hmm nem tudom. Nem édesítik a tejszínhabot. Nekem nem a kedvencem a hercegnőtorta. Jóóó azért megeszem, amikor valami alkalomból van az irodában, de a magyar torták sokkal jobbak
TörlésEn az osszes marcipanos, nagyon edesnek tuno, kremes, keves tesztat tartalmazot kiprobalnam. Bar lehet jobban neznek ki mint amilyenek. Itthon sokszor csalodok olyan jol kinezo sutemenyekben hogy valojaban nem is jok, hanem olyan egyen izuk van. (Bocsanat se ekezetem nincs se bejelentkezni nem enged - FElla vagyok)
VálaszTörlésAzok fincsik szerintem. Nekem a marcipán és a mandulamassza, ami itt sok mindenben van, nagy kedvencem... Biskvi-t már többször ettem, az olyan finom. Nincs is benne liszt, csak mandulás az alja, benne csokis krém hmm az olyan finom!
TörlésA kardamom igen, fahéjszerű. Édeskés, fűszeres. Egyébként mézeskalács-fűszer kategória, szerintem van is olyan mézeskalács fűszerkeverék, amiben van.
Érdekesnek találom egyébként, hogy ilyen egzotikus fűszerek, mint a kardamom vagy a sáfrány, részét képezik a svéd konyhának és tradicionális péksüteményeknek. A magyar sütemények tudtommal csak Magyarországon is termő növényeket, hozzávalókat tartalmaznak.
Á, azért nem. Mennyi sok vaníliás magyar süti van, meg hát a mézeskalács, puszedli fűszerei sem magyarok végülis.
TörlésEgyebkent mi az a kardamom? Valami fahej szeru? Vagy mihez hasonlit? (FElla)
VálaszTörlésállagilag a fahéjra hasonlít és ízesíteni is hasonlóan kell vele, de az íze igazából teljesen másmilyen, nem nagyon lehet szavakkal leírni. szerintem megosztó, bár talán a fahéj is az, vagy nagyon szeretik az emberek vagy semennyire. :)
TörlésBISKVI! Itt leragadtam. A bennem élő nyelvész/fordító felsikított :))
VálaszTörlés