filmek, sorik és testképek

C'mon c'mon: Moziban néztem. Hallottam, hogy beszéltek róla a rádióban. Joaquin Phoenix, gyerekszereplő, jó film. Ezek voltak a kulcsszavak, és épp úgy adódott, hát elmentem rá. Az nem tetszik, hogy fekete-fehér, rá is kerestem, hogy miért. Röviden azért, mert a rendező egy filmsznob, és bejönnek neki a fekete-fehér filmek. De nekem olyan fura, hogy most játszódik a film, Macbookok és repülő autók vannak benne és fekete-fehér. Nekem ez olyan, mint amikor egy jól látó ember divatból hord szemüveget. Régen, ha lett volna rá technológia, örömmel forgatták volna színesben a filmeket, ma meg csak úgy szórakozásból valaki direkt fekete-fehér filmet készít a hiper-szuper kamerákkal, mert az milyen stílusos. Hát jó. 

De amúgy tényleg jó film. Arról szól, hogy van egy nyolcéves egyke fiú, aki Los Angelesben él az anyukájával, az apukája kicsit problémás, és az anyukájának oda kell utaznia hozzá, ezért a fiúra az újságíró nagybátyja (Joaquin Phoenix) vigyáz addig, és elviszi New Yorkba, ahol munkája van. Ez a fiú különleges lény, azt mondja, azért mert egyke és felnőttek között nőtt fel. A nagybátyjának pedig nincs családja, nem ért a gyerekekhez, mégis bensőséges, egyedi kapcsolat alakul ki kettőjük között. 

A kisfiú nagyon cuki. Én nagyon tudom csodálni a gyerekszínészeket. Felnőttek alakításainál nem szoktam gondolkozni azon, hogy jók vagy rosszak. És ha jók is, akkor sem esek hasra tőlük, mert az a munkájuk, szóval legyenek is jók. Na meg úgyis ugyanazokat az arcokat látjuk újra és újra. Tudjuk, hogy jók. De hogy egy gyerek meg tud érteni mindent, és el tud játszani egy másik szerepet, az mindig lenyűgöz. 

Még azt szeretném elmondani Schobert Norbert-szerepbe bújva, hogy ez a Joaquin Phoenix micsoda pocakot eresztett és milyen bácsinak néz már ki. Persze mostanában szinte alap a színészeknél, hogy hol lecsontosodnak, hol izmosak, hol pocakosak... amit én hülyeségnek tartok. Szóval lehet, hogy a Joker után direkt hízott meg, lehet hogy egy szerep miatt, nem tudom. De nekem nem tetszett ez az ápolatlan, elhanyagolt külső, és nem látom indokoltnak, hogy ebben a szerepben így nézzen ki. Bár az is lehet, hogy kicsit depis ez a karakter, akit játszik, de csak ezért akkor is felesleges meghíznia. 

Igazából nem őt akarom oltani, hogy hogy néz ki, csak unom a hollywoodi kettősmércét. Mondtam Jacknek, hogy ifjú koromban odáig és vissza voltam a Nyughatatlan filmért és Johnny Cash-ért és Joaquin Phoenixért, ahogy játssza és énekli, és nézze már meg hogy hogy nézett ki ott és hogy néz ki most. Hát mi ez már... Erre azt mondta, hogy jó, de az 20 éve volt már, most már öreg. Ja, persze, tudod ki volt a női főszereplő abban a filmben? Reese Witherspoon. Ő nem öreg? Nem szült három gyereket? És nem bombanő most is? Vagy a Jóbarátok reunionben hogy nézett ki a három csajszi és hogy a három fickó. Annyira unalmas az, hogy a nőknek hollywoodban úgy kell kinézniük, mintha felettük nem járna el az idő, mert ha eljár felettük az idő, akkor ki lesznek dobva a kukába. 

Pørni: És most ezzel a csodás norvég sorival, a "Pörnivel" folytatnám a témát. Ez egy vígjáték/dráma, egy anyáról szól. Egy igazi anyáról és nőről, akinek kamasz gyerekei vannak és munkája és barátai és randijai és problémái és boldogságai és fájdalmai. Egy igazi emberről szól és egy igazi életről. Pörög ezerrel, helytáll minden fronton, de néha túl sok lesz az élet, és akkor beül a garázsba a kocsiba és megiszik egy pohár bort egyedül, vagy elszív egy jointot az apjával. Imádtam ezt a sorozatot. És ha már testképek, azt is szerettem, hogy Pörni úgy néz ki, mint egy hétköznapi ember, akiről el is tudom képzelni hogy kamasz gyerekei vannak. Alacsony, kicsit dundi, nagy mellei vannak, amiket ki is figuráz, és tömpe kis körmei, amik szintén szerepet kapnak az egyik jelenetben. Szóval tetszett ez a természetesség ebben a soriban, és más skandináv filmekben is igazi emberek vannak, és nem mindig a hollywoodi csillogás. Persze most én állítok kettősmércét, mert ha tetszett Pörni átlagossága, akkor mit kritizálom Joaquin Phoenix pocakját, oké... Nem a pocakjával van bajom, inkább azzal, hogy Hollywoodban a férfiak elhagyhatják magukat, és akkor is ömlenek rájuk a szerepek, a nőknek meg nem szabad 30 évnél idősebbnek látszódniuk.

Pörni, egy igazi (bomba)nő

És még azt idebiggyesztem, mert kikivánkozik belőlem a téma kapcsán, hogy például a tavalyelőtti nagysikerű sorozatban, a Queen's Gambitben is idegesített, hogy miért kellett egy ilyen tündeszépségű lányt választani az árvaházi sakkzseni szerepére? Pont lehetett volna végre egy sorozat, ahol az ész és a belső dominál, és amiatt szerelmesek bele a fiúk, de ki kellett hozni ebből a karakterből is azt, hogy egy modellszerű csaj, aki dizájner ruhákban vonul jobbra-balra és rezegteti az őzike szempilláit.  

Nem azt szeretném, hogy átessen a filmvilág a ló túloldalára és direkt túlsúlyos, szeplős, vitiligós és mindenféle egyéb nagyon látványos testi "mássággal" rendelkező embert szerepeltessenek, mint ahogy a ruhareklámoknál divat lett ez. Hanem, hogy ne az legyen, hogy jó színész egyenlő jó csaj. Hogy ami a skandinávoknak megy a természetesség terén, az legyen a trend Amerikában is. Hogyha jön egy olyan gyönyörű lány, mint Emma Stone vagy Jennifer Lawrence, akkor könyörgök, ne mondják már rájuk, hogy kövér vagy túl vastag a karja vagy nem tudom mi, és végül mégis lefogynak még 5-10 kilót, azt sem tudom miből, mert akkor lesznek igazán elfogadott színésznők.

The Tinder Swindler: ez is egy olyan netflixes doku, amiről sok szó esett. Ti is megnéztétek? Ha nem, én tudom ajánlani, nekem bejött. Kicsit lassan indul, és az elején nem kötött le annyira, de aztán beindul és nagyon érdekes lesz. Arról szól, hogy van egy fickó, aki a Tinderen vadászik nőkre, és aztán nagyon-nagyon alaposan kitervelt és hosszan előadott átveréssorozattal rengeteg pénzt csal ki az áldozataiból. Sokan támadták ezeket a nőket, ami szerintem szemétség, mert iszonyat profi volt ez a rohadék, és nem csoda, hogy sikerrel járt az átverésben. Ha vannak olyanok, akik a nigériai e-mailes csalóknak átutalják a fél házuk árát, akkor hogy ne lehetne már valakit face to face átverni? És ha sikerrel jár, az mégis miért az áldozat és nem az elkövető hibája? Uncsi már az áldozathibáztatás.

The Outlaws: ez egy angol bűnögyi vígjáték, amit Stephen Merchant készített. Több sorozatban volt Ricky Gervais partnere, illetve a Jojo nyusziban ő a hórihorgas náci, akinek már a megjelenése is komikus. Imádom azt a fickót, tényleg így vagyok vele, hogy meg sem kell szólalnia, már nevetni tudok a megjelenésén vagy a gesztusain. Nagyon tetszett ez a sorozat. Arról szól, hogy hét embert, akik mind ilyen-olyan piti bűntényeket követtek el, közmunkára ítélnek, és ők heten további bonyodalmakba és bűntényekbe kerülnek. Van egy gazdag influenszer lány, egy lúzer jogász, egy fekete keménygyerek, egy stréber indiai lány, egy aktivista fekete nő, egy jobboldali üzletember és egy börtönből szabadult dörzsölt vén róka. 

Pam & Tommy: Pamela Anderson és Tommy Lee kiszivárogtatott szexvideójáról szól ez a minisorozat. Még nem fejeztem be, de nagyon bejön. Meglepett, hogy mennyire explicit. Mutatják Tommy Lee nagy (mű)farkát is. Mármint neki igaza van, de a szereplőknek műmelleket és műfarkat készítettek. Olvastam, hogy a csajszinak hajnali 3:30-tól kezdve négy óráig tartott minden nap a Pamela Anderson-kinézetet létrehozni, és még a homloka is protézis, a srácnak meg három óráig tartott, hogy feltegyék a tetkókat.

Amúgy én még kicsi voltam akkor, amikor történt ez a szexvideó-botrány, de tök érdekes a sztori. Vagy hát lehet, hogy nem az érdekes a megfelelő szó. Azért tetszik, mert ez még az internet hajnalán történt, és én szeretem az ilyen retro dolgokat, és érdekes visszatekinteni, hogy milyen is volt az élet, amikor még a fél világ nem tudta, mi az a world wide web, amikor betárcsázós internet volt és amikor kazettán terjedtek a videoanyagok.