apró örömök

Van ez a tumblr oldal, ahol sok-sok apró örömöt, jó érzést gyűjtöttek össze. Ilyenek, hogy a frissen vágott fű illata, tökéletes müzli-tej arány, könnyen hámozható gyümölcsök, vadiúj kontaktlencse, délutáni alvás, macskadorombolás, sorozatmaratonok ésatöbbi. Felemelő olvasgatni. Némelyiken mosolyogni is lehet, mert olyan dolgok, amibe nem gondoltunk bele, hogy ez univerzálisan jó érzés. Most csak eszembe jutott ez az oldal, de már nagyon rég nem néztem. Úgy 10 éve az oldal segítségével készítettem anyukám szülinapjára egy ajándékot, amit azóta is imád. Kigyűjtöttem és lefordítottam erről az oldalról rengeteg olyan örömöt, amit ő is értékel (és hozzáírtunk pár sajátot), és a tesómékkal ugyanilyen stílusban, színes papírokra kinyomtattuk, kivágtuk kb. A6-os méretben és befűzettük. Azóta is a dolgozószobájában, ami tele van mindenféle cuki, érdekes és színes dolgokkal, ki van téve egy fiókos szekrényre, úgy hogy mindig egy idézetnél van kinyitva, és néha lapoz benne.

Jövő héten hazaugrom egy rövid időre, így sürgőssé vált, hogy vegyek hátizsákot, amiben a laptopom is elfér. Régóta szemezek a Sandqvist táskákkal, és most ki is választottam egyet, vagyis kettőt, de nehezen döntök. Az én laptopom 15 hüvelykes, és őszintén szólva én nem szeretem azt a trendet, hogy a laptopok egyre kisebbek, a telefonok pedig egyre nagyobbak lesznek, és direkt vettem ekkorát, mert én nem vagyok hajlandó egy A4-es lap méretű kijelzőn guvasztani a szememet. Persze oké, hogy itthon nagy monitornál ülök, mert görnyedni sem vagyok hajlandó a laptop felett (és egér nélkül sem vagyok hajlandó dolgozni), de azért előfordul, hogy közvetlenül a laptopon kell dolgoznom, mert mondjuk a suliban vagyok, vagy Jack ül a monitornál, és ezért ragaszkodtam hozzá, hogy akkora kijelzőm legyen, amin szívesen dolgozom. Viszont szinte minden laptoptartó rekesszel ellátott táskát 13 hüvelykeshez terveznek, szóval sajnos a világ nem úgy gondolkozik mint én. Két lehetőségem van. Vagy a kisebb ILON táskát választom, de akkor a belsejében kell tárolni a laptopomat, így elvéve a helyet sok minden mástól, vagy a nagyobb BERNT-et, de az meg elvileg 6 centivel hosszabb, mint a repülőre felvihető hátizsákméret, és amúgy is elég nagy. Ezenkívül el kell döntenem, hogy a szép sárgát válasszam, ami talán kevésbé praktikus a világos színe miatt, vagy a kétszínű narancs-zöldet. Azt hiszem, a nagyobb lesz, és a repülőn legfeljebb majd összenyomom (meg amúgy sem nézik remélhetőleg) és a narancs-zöld.

Megjött a ruhám is, annál is voltak méretproblémák, pedig direkt nagyobbat rendeltem a két méretből, ami szoktam lenni, de még így is kicsi volt. Szuper gyorsan megjött az eggyel nagyobb is, és ez pont jó. Nagyon tetszik ez a ruha, örülök hogy rátaláltam. A színei, a szabása, nem gyűrődős az anyaga, és jóváhagyta a milánói stylistom is, a régi aupair barátosném. Azt javasolta, hogy valami övet tegyek rá, illetve pont sárga kiegészítőt javasolt, ami jó, mert van egy citromsárga borítéktáskám, az tök jó lesz ezzel szerintem is.

Elkezdtem nézni a svéd Survivort, a Robinsont. Erről is egy podcastban beszéltek, hogy nemrég kezdődött, úgyhogy becsatlakoztam. Én réges-régen néztem néha az amerikai Survivort és szerettem. Ami meg svéd és reality azt szívesen nézem. Jó nyelvgyakorlás, meg érdekes nézni a svédeket. Valamelyik beszélgetős műsorban valaki azt mondta (talán Kadarkainál valami focis ember), hogy a filmek már nem érdekesek manapság, de a sportok sokkal inkább, mert ott valódi emberi drámákat láthatunk, nem megírt karaktereket és eseményeket. Hát én a sportot sosem néztem, nem is fogom, de a realitykben is ez a jó, hogy mindenféle érdekes, valódi emberek vannak (még akkor is, ha ügyesen válogatják őket össze és mesterségesen hoznak létre konfliktusokat, meg a vágásokkal és egyébbel manipulálják a látottakat). Szóval gyorsan beszippantott a Robinson, és már van kedvenc csapatom is, és velük izgulok, szurkolok a versenyeknél, tök jó. 

Egyébként, fun fact, a Survivor svéd volt eredetileg. Legalábbis, ha a svédeket kérdezitek, akkor svéd. Valójában egy brit fickó találta ki a műsort, csakhogy senkinek nem kellett az ötlete, és végül a svédek mondtak rá igent, így náluk futott az első évad Robinson néven, és hatalmas siker, illetve botrány is volt, mert ez volt az első olyan reality, amiben egymást szavazzák ki a játékosok, és az első évadban az első kiszavazott ember öngyilkos lett egy hónappal azután, hogy hazament a szigetről. A műsort az ő öngyilkossága után kezdték vetíteni, és sokan tüntettek és ellenezték, hogy leadják. De azért leadták. Az nem bizonyított persze, hogy a műsornak köze volt az öngyilkosságához.

Ja meg még két másik realitybe is belekezdtem, de azok nem olyan jók, mint a Robinson. Az egyik a Masterchef (magyarul Konyhafőnök asszem) svéd változata. Ezt nem biztos, hogy fogom nézni, mert annyira azért nem kötött le az első rész. A másik pedig a Mästarnas mästare, vagyis a Bajnokok bajnoka vagy valami hasonlónak lehetne lefordítani. Ez is egy sportos-versengős műsor, ahol mindenféle erőnléti, gyorsasági, ügyességi feladatokban versengenek a szereplők, de ők luxusapartmanban laknak és nem kell bogarakat enniük, mint a Survivorben, illetve a szereplők mind sikeres sportolók. Olimpiai bajnokok, világbajnokok különféle sportágakban, és ők mérik össze az erejüket. Persze én nem ismerem egyiket sem, szóval ez nem ad nekem pluszt, de azért érdekes. 

A realitynézéshez vettem egy nagy csomag chipset. Én otthon sosem ettem chipset, és nem érdekelt különösebben, de sajnos a svéd chips megszerettette velem ezt az egészségtelen kaját. A svéd chips extra finom. Biztos azért, mert nem sok minden terem az országban, de amiből sok van, az a krumpli, szóval kimaxolták a krumpliból létrehozható kaják minőségét. Nekem az OLW márka a kedvencem, de ez megosztó a svédeknél, mert van team OLW és team Estrella, és általában az Estrella a népszerűbb. Én azért szeretem ezt, mert vastagabb és én pont azt szeretem, nem a vékonyabbat.

És még egy kajás öröm. Én nagyon szeretem a mogyivajat. És a zabkását. És mogyivajat a zabkásámon. Nekem úgy nyolc éve, amióta Angliából hazajöttem, zabkása a reggelim és nem tudom megunni. A zabkása finom, egészséges, olcsó, változatos, gyors, meleg és laktató. Vízzel készítem, 40-50 gramm zabból, fahéjjal megszórva és általában chiamagot is szórok bele, merthogy az egészséges, nem az íze miatt. A leggyakrabban banánnal eszem, néha almával, ősszel körtével, dióval és mézzel (ezt imádom), nyáron néha bogyós gyümölcsökkel. Néha mogyoróvajat is teszek rá, attól függően, hogy mennyire vagyok éhes reggel vagy mikor lesz ebéd. Eddig a Coopban vettem mogyivajat, ami 99,4%-ban mogyoró, a maradék pedig só. De most rendeltem a netről egy másik márkát, ami 100% mogyoró és 1 kilós kiszerelésben volt, ráadásul leértékelve, mindössze 67 koronáért (kb. 2400 forint). És ez a másik márka annyira finom. Szerintem jobban meg van pörkölve a mogyoró és azért, de sokkal-sokkal jobb, mint a Coopos.

Múltkor meg, amikor Jack pár napig Norvégiában volt a céggel, akkor hozott nekem norvég csokit. Olyan cuki. Persze ennek már hűlt helye van, de azért megörökítettem. A norvég nyelv olyan vicces. Kvikk lunsj... Avagy quick lunch. Meg melkesjokolade haha. Miért nem beszélnek normálisan? 

És az utolsó dolog, ami boldogsággal tölt el, a tó körüli futásaim/sétáim. Most már csak nagyjából a tó felén van jég, és a virágok is kibújtak. Nemsokára a fák is virágozni, zöldellni kezdenek. Szuper. Ez az egyik kedvenc épületem a tó partján: