mi újság a suliban

A suliban az a jó, hogy elment a tanárom és jött helyére egy új és jobb. Nem lett a kedvencem az eredeti tanár, és mázli, hogy kaptunk újat. Mint ember nincs bajom vele, bár nem az én stílusom a nő, de mint tanárt nem tartom jónak. Lehet, hogy azért is megy el, mert rájött ő is, hogy a tanítás nem neki való. Már ahogy beszél, az zavar. Minden mondata olyan, mintha az lenne az utolsó. Nem úgy ad elő és magyaráz, ahogyan azt a tanároktól megszoktuk vagy elvárjuk, hanem összefüggéstelenül, egy-egy mondatot mond. Nincs felépített íve, története, kezdete és vége az előadásainak, hanem csak mondat, mondat hátán. Emiatt nehezen vagy egyáltalán nem is tudok rá figyelni. Fellélegeztem, amikor először tartott az új tanár előadást, és végre megnyugodtam, hogy nem az én nyelvtudásommal van baj, hanem az a nő tényleg furán beszélt, és egy jó tanár így beszél, ahogy az új tanárunk.

Az új tanár meg egyébként is olyan típusnak tűnik, akinek szenvedélye a tanítás, és extra munkát és időt tesz bele abba, hogy még jobb legyen benne. Például van greenbox háttere és jó minőségű kamerája, és úgy tartja a Zoomon az órákat, mint a YouTube-os gamerek, hogy ő a képernyő sarkában látható, a háttér pedig az aznapi előadás prezentációja. Amikor szünetet tartunk, akkor meg elindít egy számlálót, így végig látszik a képernyőn, hogy mennyi van hátra. Ezenkívül használ mindenféle interaktív eszközt, például a Mentit. A Mentimeter egy olyan oldal, ahol fel lehet tenni kérdéseket, szavazásokat, és egy számkóddal, QR-kóddal vagy linkkel meg lehet nyitni a gépen vagy telefonon, és mindenki anonim módon be tudja írni a saját válaszát, véleményét, tippjét, és aztán összesítve látszódnak az eredmények. Az órái közben be szokott beiktatni ilyen rövid kérdéseket vagy az anyaggal kapcsolatban, vagy a véleményünkkel kapcsolatban, és így mindenki válaszol, mert névtelenül megy, nem az van, hogy egy-egy embert kipécéz, vagy csak két ember mondja el a véleményét, hanem mindenki beszállhat. Meg így aktivizál is minket, amikor épp már ellaposodna az óra. 

Ami nagy stressz most az az, hogy gyakorlati helyet kell keresnem. Ezen mindenki nagyon stresszel, nem csak én. Én meg megint úgy érzem magam, mint amit egyszer már írtam, amit Hugh Laurie mondott az amerikai akcentussal való színészkedésről, hogy mintha mindenki teniszütővel teniszezne, ő meg egy lazaccal. Hát ha az, hogy egy másik akcentusra kell váltania ekkora kihívást és hátrányt jelent, akkor mihez hasonlítsam azt, hogy a svéd osztálytársaim is be vannak tojva a gyakhelykeresés miatt, és hogy mit írjanak a CV-be, a motivációs levélbe és az üzenetbe, amit a cégeknek írnak. És akkor itt vagyok én, aki még nyelvileg sem tudja, hogy azt a mit azt hogy. Jackkel átnézettem a jelentkezős szövegemet, az hatalmas segítség, de ha elkezdek kommunikálni valakivel LinkedInen, akkor nem állhat ott felettem, hogy minden mondatban segítsen (pedig jó lenne), és a munkában is magam leszek.

Hiába kapok pozitív visszajelzéseket, nyelvileg nem érzem magam topon. Kicsit azért segít az, hogy a csoporttársaim és Jack azt mondják, hogy jó a svédem és tudok én beszélni. Próbálom nekik elhinni, és próbálok nem törődni a belső hanggal, amit hallok a fejemben, miközben svédül beszélek, és igencsak kritikus. Szóval egyelőre nem érzem magamban az erőt erre a svédül történő gyakorlatkeresésre, de igaza van mindenkinek, aki azt mondja, hogy nehogy már csak angollal dolgozó cégekre korlátozzam magam. Egyrészt nagyon leszűkülnének a lehetőségeim, másrészt, ahogy Kathie figyelmeztetett, nem akarok úgy járni, mint ő, hogy egy angolnyelvű cégnél dolgozik heti 40 órában, és így esélye sincs arra, hogy fejlődjön a svédje. És ha már a gyakorlaton se mernék svédül beszélni, akkor miért mernék állást keresni úgy? Szóval muszáj muszáj muszáj bátornak lennem, és nem törődni azzal, hogy én mit gondolok és érzek a svédemmel kapcsolatban, főleg miközben mások dicsérni szokták. 

Most már a keddi órákra is be szoktam járni, és elhatároztam, hogy mindig be fogok menni, és nem fogom hagyni, hogy az önbizalomhiányom vagy lustaságom visszatartson. Egyébként januárban és februárban egy ideig online voltak az órák, úgyhogy idén eddig csak kétszer voltam még az épületben. De már egyszer biciklivel, miután elvittem szervizbe, hogy kicsit kipofozzák a szezonra. Ez külön öröm volt. A többség nem jár be, általában ugyanaz a 8-10 ember szokott ott lenni. A legjobban annak örültem, hogy nincs már hideg az épületben. Azért kihívás számomra bemenni a suliba, mert egyórás az ebédszünet, és olyankor ül a 6-8 ember a hosszú asztalnál, és mindenféle random témákról cseverésznek, és az ilyen típusú beszélgetésbe a legnehezebb belefolynom. Ilyenkor könnyen tudok csak csöndben ülni, hallgatni őket, és csak nonverbálisan reagálni mindenre. Nehezen veszem magam rá, hogy hozzászóljak, mert nekem nem megy természetesen a dolog, és általában lebeszélem magam arról, hogy kinyissam a szám. Vagy amikor épp rávenném magam, hogy mondok én is valamit a témához, akkor már másról van szó.

A csoporttársaim olyan tündérek egyébként. El vagyok olvadva, hogy mindenki olyan kedves. Van például egy lány, akinek már a megjelenése is csupa napfény. Vannak egyes embertípusok, akik úgy látszik, nemzetiségtől függetlenül mindenütt megtalálhatók. Legalábbis az én egyik legjobb barátnőm külsőleg és belsőleg is rengeteg mindenben emlékeztet erre a lányra. Ő az a típusú lány, akinek a szeme is folyton mosolyog, és mindig nevetgél és mosolyog, és pozitív a kisugárzása még akkor is, ha zavarban van. Olyan típusú ember, aki mellett mindenki azonnal jól érzi magát, mert olyan kedvességet és nyugalmat sugároz. És mellé még gyönyörű szépség is ízléses stílussal. Múltkor ezzel a lánnyal voltam párban a Zoomon, szóval véletlenszerűen kerültünk össze, és olyan őszintének tűnő boldogsággal és kedvességgel mondta, hogy hogy örül, hogy én vagyok a párja. Aztán benézett a szobába a tanár, hogy hogy megy a munka, és neki is mondta mosolyogva, hogy jól és örül, hogy velem van párban. Neki az apja osztrák, és ő beszél is németül, szóval ennek kapcsán különösen érdeklődött az én svédem iránt, és sok kérdést feltett az én élményeimmel és tapasztalataimmal kapcsolatban, és nagyon megdicsért azzal a kedves hangjával, és zavarba jöttem, hogy hogy lehet valaki ennyire kedves.

Aztán van egy másik csaj, aki szintén egy típus. Ő meg az a nagyhangú, hangosan beszélő, hangosan és mindenen nevető, tele energiával és élettel típus, aki falja az életet, és ez már a kinézetén is látszik, mert csupa színes a haja, a kiegészítői, a ruhái és az egész csaj egy energiabomba. Szuperextrovertált típus, aki mindig a suliban akar lenni, mert nem tud meglenni egyedül, és folyton sörözéseket és összejöveteleket akar szervezni. Szuper, amikor van egy ilyen ember a csapatban, mert ha ő nem lenne, akkor valószínűleg senki nem hozná össze az osztályt suliidőn kívül. Ez a lány szervezett péntekre is programot. Még azt is kitalálta, hogy ne csak egy kocsmában üljünk egész este, hanem legyen valami tevékenység is közben, és szavazást indított különféle játékokról, mint bowling, biliárd, karaoke, szabadulós szoba, laserdome stb. A biliárd nyerte a szavazást, és egy biliárdos helyre mentünk, ahol van vagy 10 asztal + kocsma is egyben. Én mondjuk pont nem szavaztam a biliárdra, mert amikor játszottam korábban, annyira béna voltam, hogy talán egy golyót sem sikerült lyukba küldeni, és emiatt nem élveztem a játékot.

De teljesen igaza volt a csajnak, hogy sokkal jobb, ha van valami program, mint csak ülni, inni és dumálni. Ráadásul az előttünk kettővel kezdett évfolyam is ott volt valamiért, akik a mi és az ő tanárukat is meghívták. Szóval nagy társaság jött össze, voltak, akik biliárdoztak, voltak akik ücsörögtek és ettek, ittak, dumáltak. Izgultam, mielőtt indultam, és egy részem le is akart beszélni, de tudtam, hogy minden szempontból nagyon jó lesz, ha elmegyek, még akkor is, ha félelmetes. Jól éreztem magam, és a végére a biliárdban is egy kicsit jobb lettem. Talán még Jackkel is el fogok menni játszani. Jó volt társaságban lenni, és jó érzés volt mindenki nyitottsága és be- és elfogadása. Egy-egy jó lökés után high five-oltunk az újonnan megismert új emberekkel, akikkel egy csapatba kerültem. A szervező turbó csaj meg néha odajött, a vállamra hajtotta a fejét és átölelt, hogy szeriii. És olyanokat mondott, hogy úgy örül, hogy itt vagyok, és reméli, jól érzem magam stb. Pedig alig ismerjük egymást, de hát az extrovertált emberek már csak ilyenek. Jó, mondjuk meg is ivott pár sört, szóval az is segít feloldani a gátlásokat. Én korábban eljöttem, mint a többiek, mert azért meguntam a biliárdot, a svéddel való küzdelmet, a hideg pincehelyiséget, de pont lagom volt. Se nem sok, se nem kevés, hanem pont ideális.