autós hétvége

Hosszú hétvégét kerítettünk magunknak, ami amolyan ajándék kirándulás volt, mert annak apropóján szerveztük meg, hogy még tavaly nyáron, amikor több probléma is volt az autóbérléssel (defekt; kifogyott az olaj; egy óráig kerestem a bérlőt, mert rossz cím volt megadva a google-ben és a mailben is; nem túl kedves ügyfélszolgálatos) akkor kárpótlásul, és hogy bizonyítsák, hogy ők valójában egy szuper cég, kaptunk tőlük ajándékkártyát ingyenes autóbérlésre egy hétvégére. Hamarosan lejár ez a kártya, úgyhogy ideje volt felhasználni. Mondjuk most sem győztek meg arról, hogy hiper-szuper lenne a cég, mert három nap alatt, több telefon és e-mail után sikerült csak fixálni a bérlést, valamint majdnem egy óráig várakoztam arra, hogy átvehessem az autót.

A pozitívum viszont az volt, hogy full lazák voltak mindennel kapcsolatban. Korábban nekem azt mondták a cégnél, hogy a hétvégi bérlés azt jelenti, hogy péntek délutántól hétfő reggelig használhatom az autót. Itt viszont azt mondták, hogy már reggel 7-től mehetek a kocsiért. Ennek köszönhetően el tudtunk menni pénteken a messzebbi wellnesshotelbe, ahol a szombati helyek már elfogytak. Ennek különösen örültem, egyrészt azért, mert nagyon tetszett ez a hely a képek alapján, másrészt azért, mert ehhez Jack, a cégtől karácsonyi ajándékként kapott ajándékkártyáját is fel tudtuk használni. "Superpresentkortot" kapott, ami olyan ajándékkártya, ami vagy 150 helyen beváltható, többek között éttermekre, hotelekre is, és így olyan wellnesshotelt kerestünk, ahol felhasználhatjuk ezt. Szóval az autó ingyen volt, az első hotel pedig ajándékba, és mellé még foglaltunk egy másik szállást szombatra. Reggel gyalog tudtam az autóért menni, ez a kölcsönző itt van közel, szóval elsétáltam a latyakos hóban a verdáért. Jack közben elmosogatott, rendet rakott, és mikor előálltam a hintóval, már indulhattunk is.

Majdnem négy órányira van ez a hotel, kicsit messze, de megérte. Arra nem is számítottam, hogy szép havas tájakon fogok vezetni, mert mostanában már nem volt hó, de a napokban újra esett egy kevés. A hotel körül is gyönyörű havas táj volt, még egy kicsi sílesiklópályára is rá lehetett látni onnan. Ez egy kastélyszálló volt szép főépülettel, amiben a mi szobánk is volt, és ráadásul át is tettek minket egy nagyobb szobába, ami mindig szuper jó dolog. A spa részleg egy másik épületben volt. Szauna, két beltéri és három kültéri jacuzzi volt, italbar, relaxációs fotelek, kandalló. Az egész a havas tájra és a befagyott tóra nézett. Ragyogó napsütés és gyönyörű naplemente volt. Vacsora is járt a csomagban az elegáns étteremben, ahol valamiért minden pincér és pincérlány kiemelkedően szép és jóképű volt, ahogyan az ételek tálalása és minősége is kiváló volt. A kedvencem az volt, hogy a leveses tányéron gyönyörű kompozícióban voltak elhelyezve a hozzávalók még leves nélkül, majd a csillagszemű pincérfiú egy kecses ezüstkancsóból öntötte a krémlevest a tálra az asztalnál. 

csodás szobánk

ki csobbanna itt egyet? mi kihagytuk

Másnap reggel nem mentünk le a fürdőbe, helyette sétáltunk egyet reggeli előtt a parkban. Reggeli után a következő város felé vettük az utunkat, és útközben megálltunk a Hjälmaren tó mellett. Sétáltunk egy nagyot a havas-jeges erdőben, ahol közel s távol senki sem volt rajtunk kívül. A második hotel semmi extra nem volt, Eskilstuna városában szálltunk meg. Sétáltunk egyet a folyó partján, kajáltunk, aztán visszamentünk a hotelbe, és Jack bealudt a tévé előtt, én pedig a mellkasán fekve néztem a híreket Ukrajnáról. A híradóban megkérdeztek a stockholmi reptéren pár embert és gyereket a helyzetről, és az egyik tízéves gyereket, akit meginterjúvoltak, ismertem. Ida, a gyerekek felső szomszédja, aki gyakran átjött játszani a fiúkkal. Nem gondoltam volna, hogy a híradóban ismerős arcot látok, pláne nem egy tízévest. 

hjälmaren tó

into the wild?

eskilstuna

Este 8-kor pedig moziba mentünk. Ez volt a harmadik ajándék a kirándulás során. Jack nagybátyjától karácsonyra mozibelépőt kaptunk, és most felhasználtuk erre a filmre. Ezt már előre kigondoltam, hogy mivel téli estén nem nagyon van program, és ne üljünk a hotelszobában, a mozi tökéletes megoldás. Egy svéd filmet néztünk, aminek Kivándorlók (Utvandrarna) a címe, és egy svéd, 1950-es években megjelent nagysikerű könyvsorozat alapján készült. A könyvsorozat, és a belőle készült feldolgozások egy család életét mutatja be, akik 1850-ben Svédországból a szegénység és éhínség elől Észak-Amerikába emigrálnak. Akkoriban, 1850 és 1950 között rengeteg, több mint egymillió svéd hagyta el az országot és kezdett új életet máshol. 

A moziterem mindössze 25 fős volt, és moziszékek helyett igazi fotelekben ültünk. Jópofa volt. A film nagyon tetszett és meg is érintett. Ha egyedül néztem volna, ott bőgtem volna, amíg leperegnek a végén a betűk, de így mások között, kilépve a világosságba, igyekeztem összeszedni magam. Ezek a svédek amúgy is mind már ismerik a sztorit, és mivel helyiek, ők nem érezhetik át azt, amit én éreztem a film közben. Elhagyni az otthonod, a családod, és új életet kezdeni messze a hazától. Persze nem hasonlíthatom magam egy 19. századi többgyerekes családhoz, akik az éhínség elől menekülnek a teljes ismeretlenbe vitorlás hajóval, szörnyű körülmények között. Egy olyan országba, ahol semmit és senkit nem ismernek, és egyetlen angol szót sem tudnak. Nekik sosincs visszatérés, a gyerekeik már csak elmesélésekből ismerik Svédországot. Soha többé nem látják a szüleiket, a barátaikat, az otthonukat. Az én történetem nem hasonlít az övékéhez, de még ma is rengetegen élik át ugyanezt, úgyhogy annyi minden nem is változott 150 év alatt. Vagy soha.

Reggel terülj, terülj asztalkám hotelreggeli után hazafelé indultunk. Még megálltunk egy kisebb településen sétálni egy nagyot a folyóparton, de így is elég korán hazaértünk. Este kihasználtuk, hogy van autónk, és elmentünk nagybevásárolni. Rengeteg cuccot vettünk. Biztos úgy néztünk ki, mint egy, a krízishelyzetre készülő, tartós élelmiszert és egyéb szükségleteket felhalmozó, pánikoló pár, pedig a valóságban csak végre egyszer van autónk, és ezért vettünk 30 liter zabtejet, 32 guriga vécépapírt, 5 liter mosóport, 80 liter virágföldet meg ilyesmiket. Sok cipekedést megspórol nekem, nekünk a jövőre nézve. Mondjuk azt sem tudtam, hol fog elférni a kis lakásunkban ez a sok minden, de megoldottuk.

Az autó egy fizetős parkolóban töltötte az éjszakát, reggel pedig visszagurultam vele a szomszédba, és hazasétáltam a napsütésben. Jó napkezdés volt, és jó is volt a kedvem, ami eszembe juttatta a háborút, és azokat, akiknek egyáltalán nincs jó napkezdése, jó napja vagy jó élete. Mindenféle sötét gondolat szállt meg. Aztán meg a Lidlben már megint az volt, hogy hatalmas sor volt a kasszánál, kinyitottak még egyet, átmentem oda, de eladó nem jött, szóval csak álltam ott, miközben a másik kasszánál már rég végeztem volna, szóval visszamentem az eredetihez, akkor meg persze megérkezett végre az eladó amoda. Szóval az óriás aggódó gondolataim helyére ilyen hétköznapi, jelentéktelen kis bosszúságok kerültek. Milyen abszurd idők ezek.