Sok folyadékot iszom. Kamillateát, mert a hideg víz nem esik jól. A kamillatea melegvíz ízű. Az jobb. Jack sütött kenyeret, miközben egy barátnőmmel beszélgettem, és hihetetlen volt, hogy észre sem vettem, mert egyáltalán nem éreztem a frissen sült kenyér illatát. Szóval ez érdekes élmény. Amikor hallottam arról, hogy a covid ilyet is okoz, én elképzelni sem tudtam. Nekem elég érzékeny a szaglásom és az ízlésem, és nem tudtam elképzelni, hogy ne érezzek semmit. Hát tessék, most kipróbálhatom.
Azt olvastam, hogy az átlag idő, mire az emberek visszanyerik ezeket az érzékeket, 21 nap, de vannak, akik hónapokra elveszítik, és utána akár minden kellemetlen szagú. Én azért remélem, hogy pár nap, és minden visszatér normálisba. Elkezdtem gondolkozni, hogy milyen lenne így élni, és nagyon rossz. Nem tudnám, ha romlott ételt eszek. Nem érezném, ha valami odakozmál, vagy ha ég valami. Nem tudnék finoman főzni, maximum emlékezetből, hogy hogy jók az arányok. Ha sütnék is valamit, csak követném a receptet, és remélném, hogy finom lesz, de én magam nem élvezném. Lehetne testszagom, és nem érezném. Lehet, hogy kényszeresen tisztálkodnék, és folyton paranoiás lennék, hogy büdi vagyok. Na, és még sorolhatnám.
Délután még a kanapé két oldalán ülve kajáltunk, de nem sokkal később kaptam egy üzenetet a kollégámtól, hogy hívta a nagykövet a rezidenciáról, ahol dolgozom, és mindketten a feleségével covid-pozitívak. Ezután Jack egyre távolságtartóbb lett. Még egy darabig a kanapén ültem, de amikor rám szólt, hogy na azon a felén üljek, hanem a másikon, ahol eddig is ültem, és közelebb van a szoba széléhez, mint a közepéhez, akkor inkább bevonultam a hálóba, és azóta nagyjából ott élek.
Jack még szombat este elment a boltba, és hazahozott annyi kaját, amennyit csak tudott. Egész hétvégén kiszolgált. Érkezett a szobába a frissen facsart narancslé, a felszeletelt kivi és alma, a tea, és bármi, amit kértem. Kár, hogy semminek nem volt íze. Csak a vitaminok miatt eszem gyümölcsöket, és minden mást azért, hogy egyek valamit.
Ő jól van, és reménykedik benne, hogy ő nem kapta el, ezért próbál messzebb élni tőlem. Folyton szellőztet, és a kanapén alszik. Nem túl kellemes élmény. Először azt gondoltam, hogy már késő neki, mert egy kb. 40 négyzetméteres térben élünk, és én már előtte is köhögtem, és együtt aludtunk. De mivel még jól van, ezért elkezdtem kicsit reménykedni, hogy hátha megúszhatja, szóval miért ne próbáljunk meg elkülönülni, amennyire csak lehet.
Ma reggel hozta a taxis a tesztet. Egyszer már csináltam, úgyhogy tudom, hogy működik. Az alkalmazáson keresztül megrendeltem a hétvégén, reggel írták az sms-t, hogy beérkezett a rendelés. 9 után hívott a taxis, hogy mindjárt jön. 20 perccel később csöngetett, messze állt az ajtótól, és az ajtó mellett egy dobozban volt a teszt az instrukciókkal. Be kell regisztrálnom a tesztet, aztán az utasításokat követve magamnak le kell vennem a mintát. Egy pálcika van, azzal kell mintát venni a torokból, az orrból és még nyálból is. Elég undi. De múltkor hallottam a rádióban, hogy a kínaiak már análisan is tesztelik a covidot, úgyhogy inkább nem szólok semmit. Egy kis fiolában van valami folyadék, abba kell belenyomkodni 15-20 másodpercig a pálcát, és az lesz a minta. Írtam a taxisnak sms-t, hogy kész vagyok, 10 perc múlva visszajött, addig a hűtőben kell tárolni a mintát. Remélem, hogy már estére meglesz az eredmény.
Már tegnap óta nincs lázam, csak elég nyomott vagyok. Egész hétvégén feküdtem. Csetelgettem, videóztam egy barátnőmmel, telefonáltam apukámmal, nyomkodtam az új gépet, és néztem a Firefly Lane-t, amit Milonka említett. Az Emily in Paris és a norvég Home for Christmas után szívesen csekkolom le az ajánlásait. Ez is bejön, de több idősíkon játszódik, és nekem kicsit zavaró a sok ugrálás. Illetve szerintem digitálisan megfiatalították a színészeket a 20-as éveikben járó szereplők megformálásához, és nekem furcsán néznek ki azok az arcok. Fiatalabbnak nem annyira, csak ragyogó, photoshoppolt, természetellenes arcoknak tűnnek.
Az egyik legjobb barátnőmmel ezer éve nem találkoztam már, és nem is sokat beszéltünk, de a hét elején írt, hogy covidos a barátja, és mindketten karanténban vannak. Telefonáltunk hétfőn, akkor még negatív volt a tesztje, de másnap már ő is lázas volt. Még mondtam is Jacknek, hogy ezt a szívást, hogy már milyen régóta tart ez a járvány, már az oltás is itt van, és most elkapni, szegények! Erre tessék, most itt vagyok én is a tünetekkel. Azóta, mint két szerencsétlen, folyton kérdezgetjük egymást, hogy ki hogy van, a pasijaink is hogy vannak, mivel töltjük a napjainkat, és mik a legújabb fejlemények. Elég vicces.
Én az utóbbi időben már annyira nem foglalkoztam a témával, erre most tömény dózisban kapom a covidos sztorikat a közeli ismerőseimtől. Mindenki beszámol arról, hogy ők kiket ismertek, akiknek megvolt minden tünetük, de negatív lett az antitest tesztjük, meg hogy a pár egyik fele nagyon beteg volt, a másiknak meg kutya baja, és hasonló történetek. Az egyik barátnőmről is megtudtam, hogy a szüleivel együtt egyszerre mindenki beteg volt náluk, de ők iszonyatosan megszenvedték, és az apukája épphogy csak túlélte. Jaj, istenem. Közben azért jó hír is van, mert apukám pénteken megkapta az oltás 1. részét. Küldött az öcsém egy fotót, hogy az oltási kártyát nagyon stílusosan a könyvespolcon, a közel 20 darab útikönyv előtt tárolja. Kulcs a nagyvilághoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése