otthon vannak?

Nálunk most hideg a tél és tartósan hideg. Ilyenben még nem volt részem, amióta itt élek, de én élvezem ezt. Szeretem megélni mind a négy évszakot, és nem szeretnék olyan helyen élni, ahol nincs igazi tél. Ilyenkor télen szinte hihetetlen, hogy a fák megint zöldelleni fognak és hogy lesz olyan idő, amikor úgy ahogy vagyunk, kimehetünk az utcára, és nem kell sok réteg ruhát húzni magunkra. Hát még Lokinak milyen lesz majd a nyár. Ő nem is tudja, hogy olyan is van. 

Loki megint beteg, de úgy tűnik, most nem csúszik bele annyira, mint múltkor. Fontos hogy meggyógyuljon, mert holnapután a kis magyar barátnője – nevezzük Lucának – szülinapi zsúrjára hivatalos. Örülök neki, hogy lett ez a barátságom. Pont arra vágytam, hogy legyen egy közeli, hasonló korú gyerekes magyar anyuka kapcsolatom. Erre nem hazaköltöznek?! Valószínűleg de. Úgyhogy sajnos mégsem jött össze annyira ez a kapcsolat. Ők sosem terveztek letelepedni itt, és most úgy alakultak a dolgaik, hogy jó lehetőséget látnak a hazaköltözésre. Azért amíg itt vannak, élvezem a társaságukat. 

Írtam a két kolléga anyukabarátnőmnek is, hogy még mielőtt visszamegyek, hozzunk össze egy talit. Közben megtudtam, hogy az egyik csaj a csapatban ismét terhes és pont akkor megy el, amikor én visszamegyek. Ezzel a lánnyal sosem sikerült megtalálnom a közös hangot, pedig próbálkoztam vele. Nem baj, nem kell mindenkivel jóban lenni, és így nem bánom hogy épp nem lesz ott, amikor visszamegyek. 

Viszont keres helyettest a helyére a főnököm, és rám írt Linkedinen egy volt osztálytársam, hogy jelentkezett a pozira, és megkérdezte hogy esetleg írnék-e róla pár jó szót Pontusnak. Lelkes lettem, mert bírom azt a lányt, illetve jó szívvel merem ajánlani, mert ügyes, okos, aranyos és tényleg beleillene a csapatba. Ráadásul ő is anyuka lett, van egy Loki korú fia, úgyhogy szuper. Hálás volt nekem, hogy beajánlottam, de én magam miatt is segítek neki, mert tényleg örülnék, ha együtt dolgozhatnánk. Ugyanakkor korábbi tapasztalatokból tudom, hogy Pontus úgyis a saját feje után megy, és túl sokat nem nyom a latban egy ilyen ajánlás.

Mi is volt még... Vasárnap már megint alakítottam egyet. A gyerek előtt én nem voltam feledékeny és ügyetlen, de mostanában többször kapom magam olyan hülyeségen, mint a szüleimnél felejtett kabát vagy az uszoda nyitva tartásának benézése. Vasárnap meg az volt, hogy reggel Jack volt Lokival, és mire felébredtem 9-kor, láttam hogy írt hogy elmentek az usziba, de aztán 8 után ismét írt, hogy az egész családi részleg nem működik. Mivel azonban nem voltak itthon, ezért gondoltam, hogy valamelyik rendes medencébe bementek, és biztos nemsokára jönnek.

Kávéztam, tettem-vettem és élveztem hogy egyedül vagyok otthon. Pakolásztam a lakásban és egyszer csak felfedeztem az előszobában a bepakolt uszodás táskát benne minden cuccal. Döbbenten néztem. Hát ez hogyhogy itt van?? És akkor hol van a gyerekem?! Babakocsi itt, hordozó itt. Mi van?! És akkor vettem észre, hogy be van csukva Jack szobája ajtaja. Bekukucskáltam a kulcslyukon és azt láttam, hogy Jack ott fekszik az ágyban, mobilozik, Loki meg mellette alszik. Írtam neki, hogy ti itthon vagytok?!?!?! Mire válaszolt, hogy hát persze, hol lennénk? Teljes sokk volt számomra, de nagyon vicces is. 

Ez a második ilyen élményem. Az első aupair koromban történt. Az anyuka a gyerekekkel és velem elutazott a nagyszülőkhöz két hétre, de én péntek délután vonattal visszamentem a hétvégére. Az apuka hétvégi konferenciára utazott, így 8 hónap után életemben először egyedül lehettem otthon a host családom házában. Micsoda érzés! Jól elvoltam egész péntek este, reggel felkeltem, reggeliztem, hajat mostam, majd bementem a szülők hálószobájába a hajszárítóért. Felkaptam a földről, majd kifelé menet a vér is belém fagyott, amikor azt láttam, hogy az apuka ott fekszik az ágyban, félmeztelenül ráadásul, tablettel a kezében és néz rám kérdőn, hogy én mit csinálok. Ez a szerencsétlen félnótás egész végig otthon volt, a szobájában, és nem adta tudtomra semmilyen módon, hogy mégsem utazott el a konferenciára. Sokkoló! Utólag egy vicces történet, de ahogy visszaemlékezem, mindig átélem azt a sokkot, amit akkor éreztem. Még szerencse, hogy rajtam volt ruha.