2025. március 26.

minek nevezzelek

A névadással mindig bajban vagyok. Volt egyszer egy macskám is, aminek nem lett rendes neve, mert annyira nem tudtam kitalálni semmit. Ez a blog is hónapokkal korábban indult volna, ha ki tudtam volna találni a neveket és az url-t. A gyerekünk valódi nevéről csak a születése után döntöttünk véglegesen, így csak azután kezdtem el azon gondolkozni, hogy használjam-e itt az igazi nevét vagy legyen blogos neve. Végül úgy döntöttem, Loki lesz itt a neve, mert az rövid, könnyen ragozható és végülis ez a név többé-kevésbé a jelöltek között is volt.

Svédországban egyébként úgy van, hogy a születés után 3 hónapig lehet a gyerek nevét regisztrálni. Szóval hivatalosan is lehetne még névtelen a gyerekem (április 6-ig), nem csak itt a blogon. Vannak itt is olyan szülők, akik előre eldöntik a nevet, de bevett gyakorlat megvárni, hogy megszülessen a gyerek, és utána találják ki a nevét vagy választanak a korábban kigondolt két-három név közül. Például az alapján, hogy melyik név illik a kinézetéhez. Néha tényleg találkozni 2 hónapos babákkal, akiknek még nincs neve, mert a szülők nem tudnak dönteni. A kórházban senki sem azt kérdezte tőlünk, hogy hogy hívják a babát, hanem hogy sikerült-e már nevet találni.

Tavaly már érintettem a témát, hogy én olyan nevet szerettem volna választani, ami se magyarul, se svédül nem furcsa, és ugyanolyan a kiejtése mindkét nyelvben (mármint hogy magyarul is egyből úgy mondják ki, ahogyan svédül, és ne kelljen senkit tanítgatnom-javítgatnom a kiejtésre). Ez volt a fő kritérium, de én szeretem megnézni a név jelentését, eredetét és gyakoriságát is.

Van egy Kinder nevű alkalmazás, amiben jobbra-balra lehet húzogatni a tetsző-nem tetsző neveket, mint a tinderen. Hozzá lehet adni a másik szülőt is, és a match-eket, vagyis a mindkettőnknek tetsző neveket elmeni az app. Ebben az alkalmazásban háromszor végigmentem az összes néven, és Jackkel rengeteget megvitattunk. Ezenkívül nézegettem az utóbbi évek neves toplistáit is, hogy azokból is inspirálódjak. És voltak nevek, amik csak úgy kipattantak a fejünkből, vagy amik már régebben is tetszettek. Ja, egy kollégám azt mondta, hogy a temetőben sok névötletet lehet szerezni a sírokról. Ezt a módszert mi kihagytuk, de ízlések és pofonok.

Leírom azokat a neveket, amik nekem tetszettek, de valamiért mégsem azt választottuk.

A hosszú nevek
Benjamin - ez volt az első név, ami nekem tetszett és hosszabb ideig úgy képzeltem, hogy tökéletes lenne. Aztán végül mégis letettem róla, mert a svédek jének ejtik a j betűt, és valahogy úgy, hogy Bénjámin, én pedig inkább Bendzsaminra és Bendzsire gondoltam.

Más hosszú nevek is megtetszettek, úgy mint a Sebastian, a Timothy, az Elias vagy a Jonathan. Ezek mindegyikével volt valami probléma, valamint a vezetékneve is hosszú, ahhoz inkább rövid keresztnév illik szerintem. Az Oliver név is tetszik, de svédül az olajbogyó többesszáma az oliver (bár picit máshogy ejtik), ezért Jacknek ez a név sosem tetszett.

Az L-betűs nevek
Szinte az összes L betűs név tetszik. Sokáig a Lucas volt a nagy favoritom, habár magyar kiejtéssel nem olyan jó, illetve a svédek is kicsit máshogy ejtik. (Lukas írásmóddal pedig kifejezetten nem jó név magyar kontextusban...). A Lucasról végül ezek miatt tettem le, illetve azért mert az elmúlt 10-15 évben folyamatosan a toplisták élén szerepelt, és nem akartam volna ennyire tucatnevet választani. 

A Lucason kívül még volt a Linus (ez talán magyar fülnek furcsa, és s-betűs, ami az s/sz kiejtés miatt problémás, szóval ez nem volt erős versenyző). A Loke, ami a marveles Loki karakter, az északi mitológia egyik istene. Még most is tetszik ez a név, de magyar füllel idegen és más a kiejtése. Még a Levi néven is elgondolkoztam, de az nem annyira tetszik, mert becézett névnek hangzik, illetve ismét csak kiejtésbeli problémák is vannak vele. Tetszik a Leon/Leo név is, de a gyerekemnek mégsem tudtam elképzelni.

Albin - ez a név is tetszik még most is, de ezzel az a bajom, hogy az albínó szó jut róla eszembe, és azt is jelenti, hogy fehér, és így a jelentése sem annyira jön be. Jacknek meg csak simán nem tetszik, úgyhogy hagyjuk.

Viggo és Hugo - ezek is tetszettek, de Jacknek nem. A Hugót nem gondoltam teljesen komolyan, de egyébként itt 2023-ban a második, tavaly a harmadik leggyakoribb fiúnév volt. Nekem tetszik még most is, de Jack is és egy barátnőm is kinevette. Illetve ennél is van kiejtésbeli probléma. 

Arvid - ez egy északi név, ami még most is tetszik nekem, de Jack fontolóra sem tudta venni, mert így hívják a főnökét, és az ilyen közeli kapcsolatok bezavarnak egy névnél. Nekem is van több név, ami tetszik, de azért nem jöhet szóba, mert közeli ismerőst vagy a gyerekét úgy hívják. Például ilyen az Oskar vagy a Martin.

August - ez is tetszik nekem, Jacknek nem, illetve kiejtésbeli problémák is vannak ennél a névnél, valamint a Gus becenév már nem annyira tetszik.

Végül az a név nyert, ami apukám nevének a svéd változata. Számomra azért lett ez a befutó, mert van benne ez a plusz. A gyakorisága is tetszik, se nem túl gyakori, se nem nagyon ritka. Ezenkívül a kiejtésbeli kritériumoknak is megfelel, és annak is, hogy nem furcsa magyar füllel sem. A becézése is tetszik. Mindkét módon szoktuk hívni, nekem a hivatalos és a becézett változat is bejön. Örülök, hogy Jacknek is tetszett ez a név és beleegyezett, hogy így hívják a fiunkat. A papámat is így hívták, így a mamám különösen örült, hogy ez lett a neve. Még meg is köszönte. Nagyon aranyos volt.

Van második neve is, ami Jack családjában egy többgeneráción átívelő középső név. Itt bevett dolog, hogy kettő vagy még több keresztneve van az embernek. Olvastam, hogy a svédek több mint 90%-ának több mint egy keresztneve van és még az is gyakoribb, hogy három keresztneve van valakinek, mint hogy csak egy. A második és harmadik nevek a leggyakoribb esetben a nagyszülők nevei szoktak lenni. Ezek a nevek a dokumentumokon megjelennek, de ki lehet jelölni az "ügyfélkapun", hogy melyik néven szeretnénk, hogy szólítsanak. 

Amíg nem küldtük be a névregisztrációs papírt, addig a különböző adatbázisokban olyan "neveken" szerepelt a gyerek, mint Ismeretlen vagy Fiú. Pár nappal azután, hogy hazajöttünk a kórházból, kaptunk egy levelet az űrlappal, amit ki kell tölteni a név igényléséhez. Erre a kereszt- és vezetéknevét is rá kellett írni, mert az is változó, hogy egy gyerek az anya/apa vagy mindkét szülő vezetéknevét kapja-e. Amíg nem küldjük be a nyomtatványt, az anya vezetéknevén szerepel a gyerek, de mivel én már felvettem Jack nevét, ezért ez nálunk nem volt kérdés.

24 megjegyzés:

  1. Biztosan jól választottak! :)
    Nekem volt egy ismerősöm, akit Bendzsinek becéztek valami miatt (nem volt Benjámin) és utálta! Ez szerintem olyan, mint a 'bandzsít'.... Szerintem semmi gond a Hugóval, tök jópofa. Az Arvind nekem is tetszik. A Gus is tetszik Gus Pike miatt (a Váratlan utazás c. tv sorozat egyik szereplője).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk a gyerek apja akarta a legkisebbnek a Benjámint, de engem is a Bendzsizés riasztott el.

      Törlés
    2. Erre nem is gondoltam! Látjátok, annyiféle asszociáció van a neveknél, hogy kinek mi miért tetszik vagy nem tetszik. Nagyon szeretem ezt a témát, olyan érdekes hogy ki hogyan gondolkozik.
      Én szerintem 9-10 évesen néztem a Váratlan utazást és nagyon szerettem én is. Be is ugrott Gus Pike így ahogy mondtad, de magamtól nem jutott volna eszembe :)

      Törlés
  2. Nekem (is) a Benjámin lett volna az első számú fiúnevem, magyarosan vagy benzsamen-ként ejtve (akkor még Luxemburgban ugye). A második helyezettem a Zsombor volt, de a "zs" nagyon problémás lett volna. B. az Ábel mellett kardoskodott, de az nekem nem tetszett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ábelt én sem engedtem, egy halott gyerekkel a hátam mögött olyan nevet adni, aminek a jelentése "mulandóság"..

      Törlés
    2. Ó igen az ilyen magyaros betűk és írásmódok tényleg problémásak. Pedig kiejtve még akár el is menne külföldi névnek a Zsombor.
      Ezért is néztem meg a nevek jelentését én is, Bobe. Néha voltak furcsaságok, ami miatt elment a kedvem egy-egy névtől. Nem tudtam, hogy az Ábelnek ez a jelentése, de a hangzása alapján én is kedvelem ezt a nevet

      Törlés
  3. Ó, nagyon kíváncsi lettem! :) Nekünk is ez volt a dilemma (magyar-német vonalon), végül olyat választottunk, ami magyarul elég ritka, nagyon néztek is a nagyszülők. :D
    Az Olivér nekem is toplistás volt, az egyik barátnőm meg most szült nemrég egy Benjamint/Benjámint (német a férje).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én, mikor Jack bedobott olyan neveket, ami magyarul szokatlan, akkor mindig a 87 éves Mamikám jutott eszembe, hogy mit szólna hozzá szegény :)
      Képzeld pont ma írta anyukám, hogy a városban az egyik osztályban három Olivér van, ami még nem olyan meglepő, viszont mindháromnak még a vezetékneve is ugyanaz. Erre mi az esély?! Szegény gyerekek :) Ezért is szerettem volna nem épp aktuális toplistás nevet választani, mert nem jó az amikor 2-3 másik gyereket ugyanúgy hívnak az osztályban

      Törlés
    2. Nahát, nem tudtam, hogy felfutott az Olivér! Érdekes, hogy névadás tekintetében is polarizálódik a nép, vagy nemzetközibb nevek futnak (Márk, Olivér stb.) vagy ősmagyarok (Tas, Vazul, Kende...).
      A tesóm magyarul és angolul is működő nevet keresett a fiának, szinte Luca lett, aztán belegondolt, hogy jaj, a család mit szól majd. A fiamé végül olyan nemzetközi név lett, ami olvasva tök átlagos, de kiejtve meg az ékezetekkel nagyon magyar, és nem tucatnév. Ez nekem vállalható kompromisszum volt, azt is figyelembe akartuk venni, hogy ne kelljen sokat gondolkozni egy nem magyarnak, hogy vajon fiú- vagy lánynév-e. Végül a család is megszerette. A nevet mármint. :) A gyereket már hamarabb.
      Az osztályomban négyen volt ugyanazunknak a vezetékneve, két lánynál a vezeték- és a keresztnév is stimmelt, a második keresztnevüket is használták végül, hogy meg lehessen különböztetni őket. A három tök egyforma név már nagyon szimuláció-gyanús! :))
      Név-témában még eszembe jutott, hogy anyósom nagyon hisz abban, hogy a név "kötelez", vagyis a gyerek személyisége passzol majd a névvel. Én persze hitetlenkedve forgattam a szemeimet, de furcsa mód ez mindkét gyerekünknél "bejött"...

      Törlés
    3. Igen, nagyon divatba jöttek az ősmagyar nevek. Egyébként a svédeknél is elég népszerűek az "őssvéd" (viking), illetve klasszikus, régimódibb nevek, amik mondjuk 100 éve voltak népszerűek.
      Viking lánynevek például: Freja, Idun, Lia, Saga, Tove, Ylva.
      Fiúnevek: Eskil, Finn, Björn, Joar, Loke, Manne.
      Fontos szempont tényleg, hogy lehessen tudni külföldön is, hogy fiú- vagy lánynév. A felsorolt neveknél van szerintem aminél nem egyértelmű, hogy melyik milyen nemű.
      Itt a tavalyi top százas svéd fiú- és lánynév ha érdekel. Vannak átfedések a magyar nevekkel.
      https://www.bebisvarlden.se/namn/topplista-namn/topp-100-namn-i-sverige-i-2024/

      Amin én nem tudom magam túltenni az az, hogy az Otto név mennyire népszerű itt 😀 Biztos itt más a hangzása, de nekem az Ottóról egy idős, kopasz bácsi jut eszembe

      Én is hiszek abban valamilyen szintig, hogy a név kötelez :) Ezért is érdekes, hogy nálunk a névhez érkezik a baba, a svédeknél pedig a babához a név.

      Ja és a három egyforma neves sztorinak az a csattanója, hogy az ovis jeleik alapján nevezték el őket. Ez olyan abszurd, hogy szinte el sem hiszem :))

      Törlés
    4. Képzeld, nekem a régimódi magyar nevek közül annyira tetszik az Ilona és Magda, és nem is értem miért nem népszerűbbek. Az Ilona annyira dallamos és egyszerű más nyelvekben is.

      Törlés
    5. Szerintem az asszociációk miatt nem népszerűbbek, amiket keltenek bennünk. Nekem legalábbis ezekről a nevekről egy komor, régimódi,
      pongyolás,
      vidéki besavanyodott középkorú asszony jut eszembe, pedig az Ilona hangzásra tényleg nagyon kellemes. De az Ica, Icuka, brrrr.

      Törlés
    6. Ez így van, amikor fiúneveket kellett találni, el voltam keseredve, mert csupa pocakos, bajszos bácsit láttam a lelki szemeim előtt: Jánosok, Zoltánok, Lászlók, Józsefek... gyakorlatilag a szüleink generációjának gyakori neveit próbáljuk kerülgetni ezek alapján, nem? Ez magyarázza a divatnevek újhullámainak keletkezését is akkor.

      Törlés
    7. Nekem csak most esett le, hogy az Ica az Ilona beceneve 😅! Érdekes, nekem az Ilona egy magas, szőke, sudár lány, mint Tündér Ilona :). De számomra az Ica is csak egy hatvanas évekbeli fiatal lány, mint Twiggy, azokban a szexi miniruhákban, felbúbozott hajjal :)).

      Sajnálom, mert ezek a nevek (mint Jani, Zoli, Laci) szerintem tök normálisak. Egy pár azért nekem sem tetszik (pl. József, Károly és Béla - sajnálom! :) ).

      Törlés
    8. Képzeld, Zenjebil hogy nekem is úgy tetszik az Ilona név (a hangzása miatt, nem az Icukák miatt 😀) hogy ha lányunk lett volna, még az is lehet hogy az lett volna a neve, mert ez a név Finnországban is létezik és a boldogság szóhoz van köze a jelentésének, és Jacknek is megtetszett ez a névötlet.
      És akiktől a babakocsit vettük, Jack egy barátja, akinek erdélyi az anyukája és finn származású a felesége, az ő kislányukat így hívják, de csak akkor tudtuk meg amikor ott voltunk náluk, úgyhogy ez vicces volt.

      A Béláról is van egy sztorim. Amikor a magyar útlevelet csináltattam itt Stockholmban, akkor egy Bélával e-maileztem, és természetesen egy nyugdíjhoz közeli bácsika képe lebegett a szemem előtt. Amikor személyesen megjelenetem az irodában, akkor egy fiatal, jól öltözött, jóképű srác üdvözölt, és az ügyintézés végére leesett nekem, hogy ő Béla, de én az elején teljesen össze voltam zavarodva, és nem értettem, hogy ez a srác miért tudja, hogy én miket írtam az e-maileimben a Bélának 😀

      Törlés
    9. Biolujza, egészen biztosan igazad van abban, hogy a szüleink ízlése ellen tiltakozva adunk más neveket a gyerekeinknek. Aztán egyszer csak visszatér a régi divat, és az ódon újra menöö lesz, ilyen alapon lehet, lehet, hogy hamarosan a Jolán meg a Béla fogja vezetni a nevek toplistáját ;))

      Törlés
  4. ó, egy korábban itt Luxiban, most Svédországban (talán épp Stockholmban?) élő ismerős magyar lány kisfia is Arvid, olyan varázslatos ez a név! (mi kb. két perc alatt eldöntöttük a nevet; és voltak még további kedvenc nevek is a tarsolyunkban, de sajnos nem úgy alakult az élet, hogy fel tudtuk volna azokat is használni…)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 🤍
      Ugye milyen jó az Arvid? Magyarul szokatlan lenne de teljesen működő név

      Törlés
  5. Ohh, a Viggo milyen menő! (Mondjuk Mortensen miatt gondolom így…)
    Mi Magyarországon élünk, de azért számított, hogy viszonylag nemzetközi női név legyen. Amúgy érdekes, hogy a szerelem-fiú-név (Dénes) esetében ez fel sem merült ^^
    Ezen kívül “rak járásban” gondolkodtunk, mert a becenév volt meg előbb, ami egy tejesen valid női név, de szerintünk túl “kislányos”, és felnőtt korban nem vehető komolyan. Úgyhogy ahhoz a becenévhez kerestünk “felnőttes”, komoly keresztnevet. Az eredetileg kinézett névvel viszont a családnév túl kemény hangzású lett volna, így egy apró módosítással finomítottunk rajta.
    Utólag kiderült, hogy baromi népszerű név…
    Két keresztnév nem játszott, Zebulonom ellene volt.
    A blognév (Lujza) meg onnan jött, hogy apum így becézett engem.
    (Médea telefonról)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is Mortensen miatt hihi Egyébként inkább Dániában népszerű ez a név, talán azért sem tetszett Jacknek
      Köszi, hogy leírtad, én imádom a név témát és érdekes nekem hallani, hogy ki hogy gondolkozik. Tetszik hogy ilyen alaposan körbejártad a témát.
      Érdekes egyébként a becenév téma is, mert két ismerősöm is van, aki meg direkt olyan nevet választott a gyerekeinek, ami nem becézhető. Nekem ilyen gondolatom nem lenne, hiszen úgysem lehet tudni hogy a gyerekünk mit fog szeretni. Bár az tény, hogy némelyik nevet szinte senki sem használja teljes formában, mindig csak becézve (pl. Gergely - Gergő, Andrea - Andi) és akkor eléggé megváltozik a név. A Lujza is aranyos név.

      Törlés
  6. Magyarországon nem lehet csak két keresztnevet anyakönyvezni. Nekem kettő van, mindkettő nagyon hosszú, és nagyon utálom, soha nem használom, csak hivatalos helyeken, és állandóan minden űrlapnál csak két sorban fér ki. Én ezért aztán a gyerekeimnek csak egy nevet adtam (amikor az ötödiknél tartottunk már különösen örültem neki, mert szerintem fiúnevet választani elég nehéz, és akkor már hetedik-nyolcadikat kellett volna...). Anyukám meg azért adott két keresztnevet mindhármunknak, mert őt csúfolták azért, mert egy volt csak. Érdekes világ ez.
    Nekem nagyon furcsa amúgy ez a névtelen gyerek dolog, de biztos van értelme. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudtam, hogy Magyarországon csak kettőt lehet adni. Képzeld el, hogy Svédországban nincs korlátozva, hogy hány neve lehet egy embernek és olvastam, hogy a legtöbb ami van, az tizenkettő és tíz embernek van az országban tizenkét neve.

      Én úgy látom, hogy mostanában trend Magyarországon, hogy két nevet adnak a gyereknek az emberek (főleg lányoknak), és mindkettőt használni is akarják és egyfajta harmonikus hangzást, szép kombinációt akarnak létrehozni a két névvel (lehet, hogy nem így van, ez az én meglátásom csak, amikor látom az ismerősök babás bejegyzéseit a facebookon, hogy megszületett Hanna Kamilla meg Janka Boróka meg Emília Júlia stb). Nekem is két nevem van, de az én korosztályomban ez ritka.

      Ahogy írtam, itt máshogy van ez a több név dolog, mert csak papíron szerepelnek ezek a nevek, és a gyakorlatban egy nevet választhat ki az ember "megszólítási névnek" és nem szoktak az emberek két névvel bemutatkozni. Viszont van olyan, aki a második nevét használja. Szóval legalább van választási lehetőség :)

      Nekem is furcsa volt először a névtelen gyerek dolog. A két-három hónap nekem is túlzás, de azt elfogadom, hogy jó ha van egy-két hét várakozási idő, mert lehet abban valami, hogy amikor megszületik a kisbaba, akkor meggondolja magát az ember, vagy ránéz és úgy érzi hogy mégsem illik hozzá a választott név. Nekem van egy magyar ismerősöm, aki pár héttel később megváltoztatta a gyereke nevét.

      De ez itt egy nagyon bevett dolog, hogy a kinézetéhez választanak nevet. A babás csoportban ahol benne vagyok, jöttek sorra a babafotók, és írták az emberek, hogy melyik név illik a kisbabámhoz, és felsorolt hármat? Vagy pedig: szerintetek milyen nevűnek néz ki a gyerekem? És voltak olyanok, hogy nagy egyetértés volt egy-egy babánál, hogy hát ő tiszta Leia, ő tiszta Liam stb :) Vicces. Kedvem lett volna megkérdezni, hogy az én babám mégis milyen nevűnek néz ki szerintük :))

      Törlés
    2. Egyszer-egyszer nekem is van olyan "érzésem", hogy nem illik valakihez a neve, mert pl. bizonyos névhez egy barna, kreol nőt képzelnék el (Iringó) vagy pl. a Napsugárnál egy sugárzó személyiségű szép nőt, de ezek szerintem egyszerűen nem derülnek ki egy 1-2-3 hónapos babánál. A gyerekek meg valahogy "idomulnak" amúgy a nevükhöz, ritkán van olyan, hogy a gyereknek a végén valami miatt nagyon nem jön be a neve. (Nekem sem magával a névvel van bajom, hanem azzal, hogy rettenetesen hosszú így a nevem.) Amúgy nem csak a dupla keresztnév divat, hanem a dupla vezetéknév is, így aztán majd ők is szenvedhetnek az iszonyat hosszú, sehová sem kiférő nevükkel. :)) Én amúgy a mindennapi életben a négy tagú nevemből (+Dr.) csak kettőt használok, de az egyetemen ugye ahol tanítok látok ilyen négy nevű "gyerekeket", és tényleg mindet használva írják alá pl. a nekem küldött mailt. :)

      Törlés
    3. Én is úgy gondolom, hogy egy kisbaba olyan sokat változik, hogy nem annyira valid ez a "milyen nevűnek néz ki a gyerekem" kérdés.
      Én sem szeretem a dupla vezetéknevezést, pont azért mert hosszú és felnőttkorban is csak bonyodalmakat okoz, főleg ha két duplanevűnek lesz gyereke. Svédországban is ez megy, hogy nagyon sok szülő nem akarja feladni a nevét, és az lesz a vége, hogy akkor mindkettőt megkapja a gyerek. Jacknek is két vezetékneve volt, ő sem szerette hogy kettő van neki, csak a baj volt vele, és amikor én felvettem az ő nevét, akkor ő eltávolíttatta azt amelyiket nem vettem fel.

      Törlés