Repülés
Két stockholmi reptér van: a nagyobb Arlanda 40 kilométerre északra és a kisebb Skavsta 100 kilométerre délre. A távolság ne riasszon el senkit, a Skavsta is normális opció a repülésre. Oda repül a WizzAir, az Arlandára pedig a Norwegian, illetve a RyanAir, de ez utóbbival nem repültem még Stockholmba, mert szerintem nem is olyan rég indulhatott ez a járat. Én mindig vagy a WizzAirrel vagy a Norwegiannel repülök. A Norwegian általában drágább, mint a WizzAir de azért érdemes összehasonlítani az árakat, mert a WizzAirnél drágább csomagot hozzáadni, és a buszjegy is drágább Skavstára, mint Arlandára, és ez utóbbinál általában van 20% kedvezmény a retúrjegyre. Amúgy 129 korona az arlandás busz és 219 a skavstás.
Én legalábbis busszal szoktam mindkét reptérről a városba utazni. A Flygbussarna oldalon lehet előre megvenni a jegyet (helyben is meg lehet venni) és 10-15 percenként megy busz Stockholm központjába (és egyéb helyekre). A jegy 3 hónapig érvényes, nem konkrét időpontra szól. Időben Arlandára úgy 40 perc az út, Skavstára pedig 80. Skavsta viszont nagyon pici és olyan még sosem volt, hogy sor legyen az ellenőrzésnél, úgyhogy oda nem kell nagyon korán kiérni. Arlandán előfordulhatnak nagyobb sorok, a reptér is nagy (négy terminál van), úgyhogy oda azért érdemes másfél-két órával előbb kiérni.
De összességében mindkét reptér és említett légitársaság teljesen jó. Meg kell nézni az időpontokat és árakat, hogy épp melyik éri meg jobban. Az is működik, hogy két külön reptérről menni, csak akkor a buszjegynél ne retúrjegyet foglaljatok, mert adott vonalra szólnak a jegyek. Arlandáról van 18 perces vonatjárat is a központba, az Arlanda Express, amivel én még szintén nem utaztam, mert drágább mint a busz és amúgy sem sietek. Elvileg a tömegközlekedéses vonattal, a commuter trainnel is ki lehet menni Arlandára, de én még ezt sem próbáltam soha, úgyhogy nem tudok róla nyilatkozni.
Stockholmi közlekedés
Természetesen függ attól, hogy ki hány fővel, hány napra érkezik és mit szeretne megnézni, de egy rövidebb, kifejezetten stockholmi kiránduláshoz nem érdemes autót bérelni. A tömegközlekedés szuper és sok helyre el lehet jutni ugyanazzal a jegytípussal, szóval nem is bonyolult. Ha pedig az ember a belvároshoz közel száll meg, akkor sok minden gyalogosan is elérhető, így még 3- vagy 7-napos jegyet sem feltétlenül kell venni.
A jegyekről és bérletekről a helyi tömegközlekedési vállalat, az SL oldalán lehet tájékozódni, illetve van alkalmazásuk is, amiben lehet jegyet venni és a telefonon érvényesíteni, bemutatni stb. Ehhez viszont kell internetkapcsolat, úgyhogy akinek esetleg az nincs, az vehet egyszeri jegyet a bankkártyájával is. Elvileg csak hozzá kell érinteni a kártyát a leolvasóhoz, és a bankkártya jegyként működik (én még ezt sem próbáltam). Itt nem vonaljegy van, hanem 75 percig érvényes a jegy. Lehet venni SL-kártyát (20 korona) vagy travel cardot külföldieknek, amire lehet venni 24 vagy 72 órás jegyet, 7 naposat vagy néhány egyszeri jeggyel feltölteni. Minden állomáson van személyzet, aki tud segíteni ezekben a kérdésekben.
Az árak felnőtteknek:
Vonaljegy: 39 korona (1200 forint)
24 órás: 165 korona (5200 forint)
72 órás: 330 korona (10 000 forint)
7 napos: 430 korona (13 500 forint)
Megint csak a programoktól és a látogatás hosszától függ, hogy milyen jegyet érdemes venni. Vannak természetesen kedvezményes jegyek is. Zónák egyébként nincsenek, és ugyanaz a jegy érvényes a metróra, helyi vonatra (pendeltåg/commuter train), buszokra, villamosra és még az SL hajóira is. Van néhány hajójárat, és szerintem érdemes egyszer valamelyikkel utazni. Például Nybroplantól, a város központjától el lehet hajókázni egészen Nacka Strandig, ami szintén egy szép, ám nem turistás városrész. Vagy például az óvárostól át lehet menni hajóval a Gröna Lund vidámparkhoz, aminek a közelében van az ABBA múzeum, a Skanzen, a Vasa múzeum, a Nordiska, szóval a legnagyobb múzeumok.
A pendeltåggal/commuter trainnel egész messzire is el lehet jutni ugyanazon a jegyáron. Akinek több ideje van és elhagyná a várost, akár ezzel a vonattal is lehet kirándulni. Például Uppsalaba is el lehet menni vele, igaz, ez az egyik kivétel, ahova kell kiegészítő jegyet venni (123 korona összesen). Ezt is meg lehet venni az SL alkalmazásában.
Ha valaki pedig a szigetvilágba is ellátogatna, a városközpontból, a Strömkajen kikötőtől is indulnak hajók. A hajókat a Waxholmsbolag üzemelteti, ezekre külön kell jegyet venni, de a hajón (és az SL alkalmazásában) is megvehető a jegy. Ha valaki pedig szeretne esetleg vonattal is utazni valamerre, akkor ahhoz az SJ oldalát kell nézni.
Nagyon hasznos és érdekes bejegyzés Anszki!
VálaszTörlésHálás köszönet!!! 💓
Remélem, egyszer a kedvenc “pirosorrúmmal” érkezhetek Stockholmba 😍
Külön köszi az ABBA múzeumos/hajós tanácsért; már megnéztem a térképen hogyan lehet oda eljutni, de eszembe sem jutottaz, hogy vízi úton egyszerűbb lenne 😁
VálaszTörlésÉn is szívesebben utazom a pirosorrúval, ha sikerül :) És mégiscsak az Arlanda az igazi reptér boltokkal, éttermekkel, kávézókkal és rendes reptéri feelinggel. A Skavsta meg olyan mint egy konténer, amit kitettek egy mező közepére :D Nem túl varázslatos élmény ott lenni.
VálaszTörlésA hajós tipp csak egy kis bónusz, mert érdekesebb és stílusosabb azzal megérkezni, de egyébként a 7-es villamos megy a központtól a víz mellett a múzeumokhoz vagy persze gyalog is megközelíthető, a Djurgårdsbron hídon át.
Djurgårdsbron híd még belvárosnak számít, gyalogosan elérhető?
Törlés(Nagyon tetszett a "stílusosabb azzal megérkezni" kifejezés :)
A bejegyzés utolsó gondolata pedig, a szigetvilág nagyon kíváncsivá tett, úgyhogy feltétlenül le kell valamit arrafelé is szerveznem :)
Köszönöm szépen még egyszer!
Szeretettel üdvözöllek a Dunakanyarból :)
K.
Köszönöm :)
TörlésGyalogosan elérhető, egy félórás sétával el lehet menni az óvárostól a múzeumokig, mint a Vasa és a Skansen. Visszafelé mondjuk már nem hiszem hogy van kedve az embernek újra sétálni, de mindenesetre nem olyan nagy a távolság. Tetszik hogy így érdeklődsz, kedvem lenne mindent leírni, csak mikor elkezdek írni, akkor mindenbe beleásom magam, nehogy téves infókat közvetítsek, és a végén olyan sokáig tart :) De igyekszem írni még javaslatokat.
Már ez is rengeteg segítség/hasznos tanács volt, köszönöm szépen még egyszer! :)
TörlésNagyon várom a folytatást és köszönöm a hasznos infókat!!
VálaszTörlésSzeptemberre tervezzük az utazást a 1,5 éves ikreinkkel. Izgalmas lesz! 😆
De jó, örülök hogy hasznosnak találtad. Tényleg izgalmas lesz, nem semmik vagytok :)
TörlésIgyekszem tényleg írni más témákról, programokról is. Ha van valami egyéb konkrétum amiről szívesen olvasnál, írd meg és akkor azt is érintem.