biciklitúra: tumba bruk

Idén eddig ez volt az első valamirevaló biciklizésünk. Talán az idő miatt, talán az autó miatt, talán mert későn vittem el szervizelni a biciklimet, talán mert Jack azon szokott nyavalyogni, hogy már mindenhol jártunk és ő unja a lakástól induló első fél-egy órát. Gondoltunk arra is, hogy jó lenne, ha tudnánk az autón vinni a bicikliket, de nekem az olyan bonyinak (és drágának) tűnik. Megkérdeztem apukámat is erről, és a válasza óta még bonyibbnak (és drágábbnak) tűnik az autós biciklitartó téma, úgyhogy szerintem nem lesz belőle semmi.

Ja, de múltkor elmentünk egy körre. Frizbigolfozni indultunk, de Jack kedve útközben elment a játéktól, helyette inkább csak csavarogtunk céltalanul, mint a gyerekek. És láttunk egy hódot. Sokáig úszott mellettünk, mi meg követtük és aztán ki is jött a partra, körbenézett egy kicsit, majd úszott tovább. Láttuk a furcsa farkát meg mindent. Nagyon szuper volt. Akkora volt, mint egy közepes méretű kutya. Vagy mint egy nagyobb. Olvastam, hogy 50 kilós is lehet egy hód. A biciklijeinket közben otthagytuk a szűk utat blokkolva és mire visszaértünk, valaki épp bosszúsan próbált elférni mellettük. Jack bocsánatot kért és mondta, hogy egy hódot néztünk... Biztos megértették a dolgot. Ó, hódot? Akkor már mindent értek. 

És ezen az úton, körülbelül amikor otthonról a legmesszebb voltunk, Jack biciklikereke kilyukadt. Először csak azt vette észre, hogy a kerék eltört vagy megrepedt vagy nem is tudom. A fém rész eldeformálódott. Aztán ki is ment az összes levegő a kerékből, így hazáig gyalogoltunk. Kellemes este volt, szóval nem bántuk, de most megint ráment párezer koronája a javításra, és ennek a Meridának már annyi baja volt, pedig csak 6 éves lehet. Most viszont megjavítottak rajta több mindent, úgyhogy remélem hogy egy darabig nem lesz baja. Még szerencse, hogy van egy másik biciklije is, így szombaton azzal tudott menni. Azért csak sikerült egy újabb érdekes helyet és egy szuper kört összeállítania, úgy hogy nem is kellett vonatoznunk, mégis új helyeken jártunk. Olyan szuper napunk volt. 

Először a Hågelby nevű parknál álltunk meg, ahol volt egy nagy bolhapiac. A svédek úgy szeretik a bolhapiacokat. Én nem igazán, főleg mert sosem akarok semmit venni és szerintem 99,9%-ban kacatokat árulnak, ahhoz meg semmi kedvem, hogy megtaláljam azt az 0,1% kincset. Jack mindig reméli, hogy talál valami jót, szóval szeret végigmenni a sorokon, de legalább nem tölt ott túl sok időt. Maga a park elég nagy területen van, van ott egy nagyobb épület, amolyan kastélyféleség. A parkban pedig sokféle állat: kecskék, birkák, malacok, lovak, ludak stb. Sok család is volt itt, jó hely a gyerekeknek. Megebédeltünk az Anna Giertz nevű kávézóban. Kiültünk az udvarra, egy árnyékos helyre és csodás kis megálló volt.

Ezután tekertünk tovább a Tumba Bruk nevű célállomásra, ami egy régi papír- és bankjegygyár. 1755 óta gyártanak itt bankjegyeket és régen nem csak a svéd bankjegyeket nyomtatták itt, hanem a világ sok országának pénzeit is. Régen a Svéd Nemzeti Bank tulajdonában állt, de 2001-ben egy Crane Currency nevű amerikai cég vette meg és szupertitkos, hogy most mire is használják. A cég bankjegyeket, útleveleket és egyéb hivatalos dokumentumokat gyárt, de hogy pontosan ezen a svédországi telepen miket is gyártanak, azt nem tudni. Ez olyan izgi. Maga az épület is teljesen védett, magas szögesdrót veszi körül és fotózni sem szabad. Most a svéd bankjegyeket egy De La Rue nevű brit cég nyomtatja.

Van viszont egy múzeum ezen a helyen, ami ingyenes, több épületből áll és nagyon érdekesen bemutatja a hely történetét és hogy hogyan éltek itt régen az emberek. Ahogy bementünk, egy lelkes fiatal srác üdvözölt minket, és elmesélte, hogy mit tudunk itt megnézni, adott térképet a múzeumhoz, és mindent akkora lelkesedéssel mondott, mintha ő alapította volna ezt a helyet. Úgy bírom az ilyeneket, tök jó érzés amikor valaki ilyen kedvesen és lelkesen tudja végezni a munkáját. A múzeum is szuper volt. Voltak kiállított bankjegyek is, de nekem a legérdekesebb része az volt, ami betekintést nyújtott a régi világba. Bemutattak például egy nőt, aki a helyi tanító volt. Mivel sántán született, ezért nem tudott fizikai munkát végezni, helyette ő lett a tanár néni és az egyik házikó emeletén tanította a diákokat az egyik szobában és a másik szobában lakott. 

Volt egy leírás is, amiben a dolgozók napi- és étrendje volt leírva. Ez úgy kezdődik, hogy 4:00 óra, kezdődik a munka (szombaton reggel 3:00 órakor). 17:30-kor ért véget a napjuk és négyszer ittak kávét. Most már értem, honnan ered a svédek hatalmas kávéfogyasztása. Jack mondta, hogy gondoljak ezekre az emberekre, akik reggel 4-kor kezdték a fizikai munkát, amikor én 8-kor is nyavalygok, hogy álmos vagyok és nincs kedvem dolgozni. 

Volt egy régi tűzoltóautó is, amibe még be is lehetett ülni. Minden ház üresen állt és bármelyikbe bemehettünk és nézelődhettünk. Úgyhogy szuper kis múzeum volt. Innen még 15 kilométer volt az út hazáig, úgyhogy majdnem elcsábultam hogy inkább vonattal menjünk, de összeszedtem magam, mert tudtam hogy jól fog esni hazafelé is a biciklizés. 

Ezen a mezőn rengeteg ló volt. Azt hallottam, hogy Svédországban több ló van, mint tejelő szarvasmarha. Amúgy kb. 350 ezer lovat tartanak az országban. Magyarországról 2016-os adatot találtam, ott azt írták hogy 56 ezer a lóállomány, de akkor is 4 év alatt 21 ezerrel csökkent, úgyhogy lehet hogy azóta még annál is kevesebb. Lehet hogy már nem vagyunk lovas nemzet.