befejeztem a sulit

Tényleg úgy van, ahogy mások is szokták írni, hogy nehéz felvenni a fonalat hosszabb kihagyás után. Most én is így vagyok ezzel. Hirtelen nem is tudom mit írjak. Nem történt amúgy semmi különös az elmúlt hetekben. Az első két hétben pont azért nem írtam, mert nem volt bejegyzésre érdemes történés, aztán viszont azért nem, mert időm nem volt rá. De most kezdem például azzal, hogy befejeztem a kétéves képzést.

Végül is ez nagy mérföldkő is lehetne, csak a végére már nem különösebben érdekelt az egész, hiszen van munkám, és a lényeg ez volt, nem az oklevél megszerzése. Az utolsó kurzus a "szakdolgozati" volt, amiben 8 hét alatt el kellett készíteni egy önálló projektmunkát és ezt bemutatni szóban és írásban is. Nekem ezzel is szerencsém volt, mert én már a gyakorlat alatt kaptam egy nagyobb volumenű, önálló munkát, ami tökéletes volt vizsgamunkának, így csak annyi volt a dolgom, hogy leírtam lépésről lépésre a projektet. Ezt is szinte a legvégére hagytam, amikor Jack elment egy munkaszüneti napon, csütörtöktől vasárnapig néhány haverjával sátorozni egy nemzeti parkba. Ezt a nyugalmas egyedüllétet szántam arra, hogy az elejétől a végéig megírjam a beadandót. Nem mondom, hogy jó szórakozás volt ezzel tölteni az értékes szabadidőmet, de azért nem is panaszkodhatok, mert legalább gyorsan meglett.

Szerdán (ez még május 17.) félnapunk volt munkában, szóval már 1-kor végeztünk. Akkor először volt, hogy autóval mentem az irodába, mert utána átmentem Kathie-hez és így volt a legegyszerűbb. Csak a reggeli meeting után, fél 11-kor indultam, hogy elkerüljem a forgalmat. Volt egy "lunch and learn" nevű program, amikor az történik, hogy ebédelünk és tanulunk valami új témáról. Engem ebből a lunch rész érdekelt, főleg hogy kiderült, hogy végül is csak a programozóknak volt érdekes az aznapi téma. Sebaj, ha valaki meghív ebédre, én közben sok mindent hajlandó vagyok végighallgatni. Ebéd után felkerekedtem a nagy esőben, még beugrottam boltba egy kis finomságért, aztán ott voltam pár óráig Kathie-nél és a babóknál. 

Amíg el nem jött a hazaút ideje, azon gondolkoztam, hogy milyen jó dolog is autóval menni munkába. Micsoda kényelem és szabadság. Aztán két órán keresztül araszoltam hazafelé a dugóban, és az életkedvem is elment. Akkor meg már csak azon gondolkoztam, hogy komolyan vannak emberek, akik önként vállalják ezt újra és újra? Mert én csak arra tudtam gondolni, hogy soha. többet. autóval. munkába. Maximum akkor, ha hazafelé is el tudom kerülni a csúcsforgalmat, de hát nem ülhettem Kathie-ék nyakán estig, amíg elül a forgalom... 

Másnap volt a munkaszüneti nap, amikor elkezdtem írni a vizsgamunkát. Pénteken rendes munka volt. Szombaton szinte be is fejeztem az egészet. Vasárnap pedig a vártnál korábban érkezett haza Jack, akkor inkább már őt vártam és későbbre hagytam az átnézést. Ezenkívül opponálni is kellett, ami olyan volt hogy az egyik osztálytársam dolgozatát el kellett olvasni, majd a szóbeli előadása után reflektálni rá és pár kérdést feltenni. Ez az utolsó sulis napunkon volt, júni 1-jén. Ekkor kellett prezentálni szóban a projektet és opponálni is. Ez a nap nem volt túl jó, mert három csoportra osztottak minket, és az én napomon csak hatan voltunk a helyszínen, négyen meg még online. Kb. fél óráig tartott mindegyik emberke, úgyhogy mikor lementek az IRL prezik, akkor még két órán keresztül ott kellett ülnünk, és a kivetítőn nézni a maradék 4 embert. Pedig azt hittem, legalább korábban hazaérek ezen a napon, és mivel szabit vettem ki, majd élvezhetem a nap hátralévő részét, de nem így lett.

Ezen a napon újra, már nagyon sokadjára hálálkodhattam magamban, hogy nekem már van munkám és mennyire jó is nekem. Ugyanis annak az ötnek, akikkel voltam, még nincs. Úgyhogy az ebéd alatt, őket hallgatva kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy milyen állapotban lennék most és mi várna rám is, ha mint ők, én is még munkakeresésben lennék. Már-már kilátástalannak látják a helyzetüket. Arról is beszéltek, hogy mennyire nagyon stresszes volt ez az utolsó 8 hét, amikor is el kellett készíteni egy egész projektet és le is írni, és közben azért munkát is keresnének vagy a portfóliójukat készítenék, de mégis hogy, mikor itt ez a kurzus és a suli és minden egyszerre. Huh. Én csak hallgattam, és magamban megállapítottam, hogy mintha én egy másik bolygón élnék, mert az én élményem nem csak hogy nem ez volt, de fogalmam sem volt arról, hogy ennyire nehéz és stresszes most nekik. Mármint azt tudtam persze, hogy munkát keresni nagyon nehéz, de azt nem gondoltam, hogy valakinek a vizsgamunka is ekkora kihívás volt.

A munkahelyzet tényleg nem jó most. Tech cégeknél nagy elbocsátások voltak, ami egyrészt azt jelenti, hogy jelenleg nem kell annyi munkaerő ezekbe a munkakörökbe, másrészt azt, hogy sok tapasztalt ember keres épp munkát. Az állások legnagyobb részére több évnyi tapasztalattal rendelkezőket keresnek. És ha akad is egy állás, ahova felvennének teljesen kezdőt, arra jelentkezik úgy 200-300 ember. Az osztálytársaim nem csak egymással versenyeznek, hanem nem is tudom hány helyen végez most egyszerre képzésenként 20-30 ember, és ők most mind egyszerre szeretnének elhelyezkedni. Úgyhogy nem csoda, hogy elég kétségbeesettek. Ráadásul jön a nyár is (vagyis már itt is van, csak én még nem fogtam fel) amikor leáll minden, szóval szerintem úgy vannak vele, hogy majd ősztől lesz inkább valami. Én nem igazán szóltam semmit a témához. Csak nagyon-nagyon értékeltem a helyzetemet. 

Pénteken lesz valami diplomaosztó-szerűség, aztán ünneplés, de nem nagyon van kedvem hozzá. Ráadásul 14.30-kor kezdődik, de én inkább csak 5-re tudnék odaérni, addigra meg már vége is a hivatalos résznek. Szerintem azért elmegyek, mert biztos az osztálytársaim tovább ott lesznek és iszogatnak, de akkor sem igazi így, hogy a nagy részéről lemaradok.