Szombaton, egy újabb program nélküli nap délelőttjén Jack ismét felvetette, hogy vegyek egy ukulélét. Egy ideje mondogatja nekem, hogy vegyek, de én nem gondoltam komolyan, hogy egyszer majd veszek. Ő sokat gitározik, nemrég vett egy új drága gitárt és egy használt gitárt is, és rengeteget játszogat rajtuk. Amióta ismerem, mindig voltak gitárjai. Amikor gyakornokként megismertem, akkor is volt egy gitárja a hotelben is. Helyben vette, hogy legyen arra a pár hónapra. Mert gitár nélkül lehet élni, de minek. Gondolom így van vele. Neki a semmittevés is az, hogy gitározgat. Filmnézés vagy akár beszélgetés közben is gyakran játszogat. Akkor az elektromos gitárján, mert az csöndesebb. Szóval a lényeg, hogy kicsit megszállott, és engem arra akart egy ideje rávenni, hogy én meg vegyek egy ukulélét, de különösebben nem érdekelt. Erre nem mégis vettem szombaton egyet? Hát de.
Az ukulélében sok minden tetszik. Egyrészt a vidám hangja, másrészt a mérete, harmadrészt, hogy elvileg nem annyira nehéz megtanulni játszani. Mondjuk ez, hogy mennyire nehéz megtanulni egy hangszeren játszani, kicsit olyan, mint a mennyire nehéz megtanulni egy nyelvet kérdés. Értem én, hogy az arab bonyolultabb, mint a svéd, de a nulláról egy értelmezhető szintre eljutni így is, úgyis nehéz, továbbá kérdés az is, hogy mi számít megtanulásnak. Ahogyan a nyelvtudás, úgy a zenélés képessége is a végtelenségig fejleszthető és csiszolható. Na de még az is tetszik ebben a hangszerben, hogy a mérete miatt nem annyira drága, mint sok más hangszer, így a minőségibb darabok is megfizethetőek. A gitárok világa nekem olyan végtelennek tűnik, mint a csillagrendszerünk, így azt sem tudnám, hogy hol fogjak hozzá. De az ukulele nem ilyen, mert egész olcsón egész jót lehet venni.
Szóval szombaton jó nagy kerülővel elsétáltunk a legközelebbi maszek kis zeneboltba, ahol Jack már törzsvásárlónak számít. Én először voltam ebben a hangulatos boltban, ahol körben a falon hangszerek lógnak antik bútorok és lámpák társaságában, középen pedig rengeteg bakelitlemez áll a szorosan egymás mellé rendezett fakkokban. Igazi időutazás belépni ide, ráadásul a tulaj emlékeztetett a Vissza a jövőbe Dokijára. Pont olyan stílusú fehér haja van, nagyjából hasonló korúak és volt rajta egy hosszú fehér köpeny, amit olajos foltok fedtek, a zsebéből pedig tollak és néhány szerszám lógott ki.
Csak néhány ukuleléje volt, de nem is baj, hogy nem volt hatalmas választék, mert úgysem tudnám, mi alapján döntsek. Ráadásul ez ami ott volt, nagyon meg is tetszett. Méretre sem a legkisebb, aminek örülök, mert nehezebb lenne a húrokat lefogni egy kisebb hangszeren. Van rajta beépített hangoló is, ami szintén megkönnyíti a dolgomat, bár manapság már vannak erre alkalmazások is.
Nagyon élvezem a gyakorlást. Nem is gondoltam, hogy ilyen könnyen sikerélményeket lehet elérni, de 1-2 óra alatt már egész jól le tudtam fogni négy egyszerűbb akkordot, amik rengeteg ismert szám alapja. A kezdeti lelkesedésem biztos alább fog hagyni idővel, de azért remélem, hogy eljutok egy közepes szintre, ahol pár ismert dallamot sikerül eljátszanom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése