biciklitúra: ösmo

Hú de rég voltunk igazi biciklitúrán! Ez a korábbi rossz idő miatt is volt, de most végre tekertünk egy nagyon jót. 50 km lett a végeredmény, és nekem ez olyan táv, aminek a végére igencsak kipurcanok. Emberek hogy tudnak 70, 80, 100 kilométereket is tekerni egy nap, 1300 méter emelkedéssel? (Luna most rád nézek, minden elismerésem a tiéd!). 

Ösmo település nem az úti cél, hanem a kiindulópont volt, idáig mentünk el vonattal. 12 állomásra van a hozzánk legközelebbi állomásról. Majd pedig innen bicikliztünk haza. Volt arról szó a hét elején, hogy sátorozni megyünk a hétvégén, de időközben vasárnapra több mint 20 mm esőt jósolnak, úgyhogy jó volt ez a biciklis program, holnap pedig marad a pihenés és pár halogatott dolog elintézése.

édes erdei szamóca

Vittünk kaját is, és nagyjából félúton megálltunk egy tónál, aminek a partjára kicsit meredekebb, nem biciklizhető úton kellett lesétálni. Ez nem olyan típusú tó volt, aminél bárhonnan be lehet menni a vízbe, inkább sűrű volt a növényzet. Szerencsénkre viszont pár méterre onnan, ahová az ösvény vezetett, találtunk a fák között a vízen egy stéget piknikpaddal. Tökéletes volt. Jack mondta, hogy biztos privát, úgyhogy ha pechünk van, akkor megjelenik a tulajdonos és el kell mennünk. De amíg ott voltunk, egy lélek sem járt arra.

Mivel erős, hűvös szél fújt, ezért a fürdést végül kihagytuk, csak egyszerű ebédet készítettünk (na jó, Jack) a kempingfőző segítségével. Volt kávé és édesség is, az állomáson vettem egy-egy nagy csokis kekszet. Én mondjuk ilyenkor kakaót és nem kávét szoktam inni, mert én nem szeretem feketén a kávét, és a tejpor sem igazi, viszont a forró kakaó olyan jó ilyenkor.

Az ebédszünet után még jó két óra múlva értünk haza, mert elég nehéz terepen is vitt az utunk. Meg is kellett állni még egyszer pihenni. Van egy tök jó út, ami hazafelé sokszor útba esik. Jó minőségű betonút, aminek tűzoltó út a neve, mert csak a tűzoltók és egyéb mentőszolgálatok használják, és más autóforgalom nincs rajta. Erdőn-mezőn, legelőkön, kis patak mellett megy az út és csak lovak és egy-egy kisház van arrafelé. Olyan idilli. Ezen az úton láttunk az út közepén egy lábatlangyíkot. Nem tűnt sérültnek, de nem mozdult az út közepéről, és féltünk hogy valaki elütheti. Próbáltuk mozgásra bírni, de végül is csak úgy sikerült hogy egy hosszú faággal gyengéden terelgettük szegényt. Aztán láttuk, hogy az lehet a problémája, hogy a betonon alig tud menni. Nagy nehezen letessékeltük az útról, és az avarban már úgy suhant, ahogy kell. Ugyanezen az úton a minap Jack este 10-kor biciklizve egy borzot is látott és két őzet, akik kergetőztek. Borzot egyszer én is szeretnék látni.

midsummer hétvége

Megvolt a midsommar, ami azt is jelenti, hogy innentől rövidülnek a nappalok, amivel minden évben sokkoló szembesülni, hiszen mindig olyan érzés, hogy még el sem kezdődött igazán a nyár. És azt is jelenti, hogy innentől kezdve karácsonyig nincs több munkaszüneti napunk. Idén tudatosult bennem az, hogy a svéd munkaszüneti napok elosztása milyen vacak. Az év elején olyan sok van - ott van például a vízkereszt január 6-án, amikor senkinek sincs szüksége egy extra napra, mert nem lehet vele mit kezdeni. Aztán tavasszal egymás után sorakoznak, de mikor eljön az ősz, és az ember már felhasználta a szabadnapjait is, akkor meg nincs semmi. 

Idén is kettesben töltöttük a midsommart. Ilyen antiszocik vagyunk. Nem csak azért, de idén sem szerveződött nagyobb összejövetel. Az egyik társaság, akikkel pár évben ünnepeltünk, többfelé van idén, illetve így hogy meghalt az egyik fő szervező, gondoltam is hogy nem lesz nagy buli. Valószínűleg nem is lett volna kedvem odamenni a nyaralóba, és arra gondolni, hogy pár éve még itt táncolt a verandán a barátnőjével, aztán meglátni a fákat a mező túloldalán és akaratlanul is belegondolni, hogy az egyiken találták meg. Állítólag a barátnőjének nincs rossz érzése a nyaralóban, és szeret ott lenni a gyerekekkel.

Aztán egy másik hihetetlen történet is történt Jack ismeretségi körében az egyik sráccal. Volt pár éve egy bolíviai barátnője, vagy talán csak futó kapcsolata. Szakítottak és a csaj vissza is költözött Bolíviába. De nemrég újra felbukkant, hogy ő visszaköltözött Stockholmba, és felvette a sráccal a kapcsolatot. Aztán elhívta magához, ahol kiderült hogy van egy 2,5 éves fia. Majd pedig közölte a sráccal, hogy ő a gyerek apja. Szóval így történt, hogy ez az agglegény srác hirtelen egy kisfiú apukája lett, és most ezerrel próbálja gatyába rázni az életét, és felnőni az apaszerephez. Engem lesokkolt ez a sztori, de ő igazából örül neki, hogy lett egy gyereke.

Szóval mindenki valamerre vagy valaki mással ünnepelt, így szerda este lefoglaltunk kettőnknek egy szállást nem messze Stockholmtól. Már amúgy is régen kirándultunk. Malmköpingbe mentünk, ami 100 km-re van Stockholmtól, és mint megtudtuk, ebből a városból szökött meg a könyvben a százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt. 

a hotel melléképülete

Kaptunk midsommar ebédet, és vacsoráztunk is a hotelben. Délután körbesétáltuk a várost, és még csobbantunk is egyet, pedig hidegebb volt a víz, mint gondoltuk. Nekem idén ez volt az első fürdésem.

a város egyedi midsommar-fája

Másnap olyan 15 km-t sétáltunk az erdőben. Jó kis körtúra volt és pont akkor esett, amikor behúzódtunk a fedett menedék alá. Ott forraltunk vizet kávéhoz és kakaóhoz és ettünk egy kis édességet. Este átmentünk a közeli "nagy" városba (6000 fő Malmköping 2000 főjével szemben) és egy vietnami étkezdében vacsiztunk.

Ma pedig korán hazajöttünk, és még előttünk a nap nagy része, de valószínűleg semmi komolyat nem fogunk csinálni, csak kicsit előkészülünk a hétre, pár dolgot elintézünk és ilyesmi. Most szürke és hűvös idő van, viszont jövő héten úgy tűnik, betör a nyár 27-28 fokkal.

újra lóháton

Újra, mármint úgy 18 év után. Gyerekként lovagoltam, de aztán az a hely, ahova jártam, bezárt. Utána jártam egy darabig egy másik helyre a városban, de az egyáltalán nem olyan volt. Ott csak három ló volt, és gyakran csak ketten, az oktatóval együtt lovagoltunk ki a szántóföldek közötti földesúton egy irányba, majd ugyanott vissza. Az öreg lovacska, akin lovagoltam, nem hallgatott másra, csak a gazdájára, és amúgy is fejből tudta az utat, szóval nekem csak ülnöm kellett rajta. 

Bezzeg az első helyen, ahova az első 4-5 évben jártam! Főleg hogy akkoriban vettek egy kisebb termetű lovat, akin mindig én lovagoltam, és teljes harmóniában voltunk. Én úgy imádtam azt a lovat. Na és ott kimentünk terepre, a pusztába. Vágtattunk a füves mezőkön át, sőt nyáron még az icipici tavacskába is belelovagoltunk és "megfürdettük" a lovakat. Ott a pusztában bárhol mehettünk és szabadjára lehetett engedni a lovakat, és a világon a legjobb érzés volt vágtatni a messzeségbe. Át kellett menni a síneken is, akkor meg mindig vonatrablónak éreztem magam, aki a lovával elállja a vonat útját (persze nem is jött olyankor vonat). Meg amúgy is izgalmas volt a meredek töltésen felmenni, át a sínen, majd a másik meredek oldalon lemenni. Szóval ezeken a tereplovaglásokon volt minden.

Még egy maradandó lovas élményem van, ami egyszerre nagyon jó és nagyon rossz élmény. Ez 14 éves koromban nyáron volt, amikor meglátogattuk a Bretagne-ban élő rokonainkat. És ott volt egy lóbolond lány (a másodunokatestvérem), aki egyidős is volt velem. Párszor elmentem lovagolni vele, ahova ő járt. És pont a mi hazaindulásunk után kezdődött neki egy párnapos lovas tábor. És ez a lány rábeszélt, sőt könyörgött nekem, hogy maradjak ott náluk és menjek vele ebbe a táborba, mert annyira annyira annyira jó lesz. Engem is vonzott ennek a tábornak a gondolata, és mivel ennyire lelkes volt a lány, legyőztem az aggályaimat, hogy egyedül ott maradjak a szinte ismeretlen rokonoknál. Így hát maradtam és elmentem vele a táborba.

De ahogy elkezdődött a tábor, a lány teljesen megváltozott. Egy szót se szólt hozzám. Került és levegőnek nézett. Ott voltam kb. 15 francia ember között, és csak azért voltam ott, mert ez a lány rábeszélt, mert annyira szerette volna, ha én is megyek. És onnantól kezdve, hogy a szülei kitettek minket, ő többé hozzám nem akart szólni. És úgy telt el a négy vagy öt nap, hogy én némán követtem ezt a francia csapatot, próbáltam kitalálni, hogy mi történik, hogy mikor eszünk, hova kell menni, mikor nyergeljük fel a lovakat, hol tudok zuhanyozni, mi a program stb. Néha rászóltak a franciák az unokatestvéremre, hogy fordítsa már nekem, amit mondanak, és akkor vonakodva mondott nekem pár szót. 

Sosem felejtem el, amikor egyik este a tengerparton aludtunk, tábortüzet raktak és mindannyian ott beszélgettek a tűz körül. Én kicsit arrébb ültem egyedül és unatkoztam. Egyszer csak odajött hozzám ez a lány, és olyan megkönnyebbülés futott át rajtam, hogy végre odajön egy kicsit hozzám beszélgetni. De csak ennyit mondott szigorú, leszidós hangsúllyal: "miért ülsz itt egyedül? miért nem ülsz oda hozzánk? hallgasd, amit beszélünk, hátha megértesz belőle valamit". Életemben nem tanultam franciául, egy szót sem tudtam (azóta sem tudok). Szóval teljesen abszurd volt amit mondott. 

Szóval ez a magányosság és az az érzés, hogy átvert és hülyét csinált belőlem ez a lány, szörnyű volt. Viszont a lovaglás és maga a tábor egy álom volt. Annyit lovagoltam, mint életemben soha, és vágtattunk az óceán partján, sőt az óceánba is bementünk a lovakkal és úszott alattam a ló. Ebben a táborban is szabadon vágtattunk a végtelen mezőkön és éjjel-nappal a lovakkal voltunk. Ezután a tábor után nem mentem többé az unalmas lovaglóhelyre a kisvárosomban, mert ehhez képest azt nem is éreztem lovaglásnak. Utána még egy harmadik helyre elmentem párszor, de ott inkább díjugratással foglalkozott az edző, engem pedig ez a szabad tereplovaglás vonzott mindig is. Így hát véget ért a lovas karrierem és a kapcsolatom a lovakkal.

De most, ennyi év után, a munkahelyemen lehetőség nyílt egy kis tereplovaglásra. Év vége alkalmával mindenféle programokat szerveztek a dolgozóknak. Vagy 12 program közül lehetett választani, és amikor megláttam, hogy van ilyen, hogy izlandi pónin lovaglás, akkor nagyot dobbant a szívem. Kíváncsi voltam, milyen lesz ennyi év után újra lóra ülni. Nem voltam ezzel egyedül, mert az ottlévő 11 emberből körülbelül 8 mondta azt, hogy gyerekként lovagolt, és azóta nem. Persze ez a lovaglás nagyon kis egyszerű volt. Szinte végig lépésben mentünk, így majdnem unalmas is volt, viszont szép tájakon mentünk. A legjobb az volt viszont, hogy kipróbálhattuk a töltöt is, ami az izlandi lovak különleges járásmódja. A lábak sorrendjében a lépésre hasonlít, de sebességben egész gyors is tud lenni, és nem ráz, mint az ügetés, hanem a lovas szinte egyhelyben ül. Az én lovacskám sokszor inkább ügetett, de aztán a kísérő adott pár tippet, hogy mit csináljak, és utána sikerült visszafognom ügetésből töltre. Szóval egyedül ez volt az izgalom. Azért tök jó volt újra lóra ülni, de valahogy mégsem fogott el a vágy, hogy újra lovagoljak. Most feltűnt az, hogy milyen koszos, poros és lószőrös lesz az ember... Meg hogy nem szeretnék leesni és a nyakamat szegni. Látszik, hogy megöregedtem. Régen semmi félelemérzet sem volt bennem, és emlékszem hogy milyen porosan, koszosan érkeztem haza a lovaglásokról, de persze sosem zavart.

városi séta

Ma igazi meleg, nyári nap van. A hosszú tél után egészen hihetetlen megélni, hogy újra süt a nap, kék az ég, meleg van és pólóban lehet az utcára menni. Gondolkoztam, merre menjek, mit csináljak. A hozzánk közeli természeti rezervátum és a város között vacilláltam, és végül a városra esett a választásom, mert a buszra kellett volna húsz percet várnom, a metró meg épp indult. 

Biciklivel is mehettem volna, de jobban volt kedvem sétálgatni és közben hallgatni valamit. Leszálltam Hornstullnál, és a víz partján mentem az óvárosig vezető hídig, de az óvárosba nem mentem be, csak Riddarholmen kicsi szigetét sétáltam körbe. Átsétáltam a városháza terén és árkádjai alatt, ahol az esküvőm óta nem jártam. Mivel szombat van, ezrt mindenfelé menyasszonyok, vőlegények, fotósok és vendégek nyüzsögtek. Végül pedig visszasétáltam a másik parton a hosszú, nagy Västerbronig, vagyis a Nyugati hídig, amin végigsétálva visszajutottam Hornstullig, a kiinduló pontomig.

A svédek olyanok, mint a gyíkok. Amint kisüt a nap, mennek süttetni magukat. A hosszú tél után mindenki vágyott már erre.

egyedül

Kedden 1-ig volt a munkaidő. Munkaszüneti napok előtt van munkaidő-rövidítés 1 vagy 3 óráig. Jövő csütörtök is munkaszüneti nap lesz (mennybemenetel, viszont a Pünkösd itt nem piros ünnep) és azelőtt is 1-ig kell csak dolgozni. Jó lett volna kivenni a pénteket, és pár napra elutazni, de Jack most utazik. Tegnap három sráccal elment az év első kenutúrájára, és a mi autónkat ő vezette! Izgultam miatta, bár inkább csak előtte izgultam, mint aznap. Olyan szép idő volt, és szinte végig csak az autópályán ment, és az a srác ült vele, aki szintén tud vezetni, úgyhogy így megnyugtató volt. De olyan jó, hogy máris ténylegesen tudja használni a jogsiját. 

Mivel már 7 előtt elment tegnap, így egész nap egyedül voltam, és jó kis nyugis napom volt, főleg hogy végre meleg is volt. Amióta Kathie elkezdett teljes állásban dolgozni, elég kevés ideje van, és le is betegedett, úgyhogy vele nem tudtam találkozni. Elmentem egyet sétálni a vízparton. Vintervikig sétáltam, ahol nyílt egy fagyizó és ez lett az úti célom. 

Maga a fagyi csalódás volt, mert sima bolti fagyi, semmi extra. Három nagyon fiatal lány volt bent, két gombócot vettem, és amikor fizettem, mondja az egyik lány, aki angolul beszélt:
- 90 korona lesz.
- Két gombóc nem 45?
- Igen, de kettőt vettél.
- Hát igen, kettő az 45, nem?
- Igen, de kettő az 90.
- ?????? Tehát akkor nem 45 kettő?

Ezt a nonszensz kommunikációt úgy tűnik még egy ideig folytatni tudtuk volna, de szerencsére odajött a másik lány, aki megerősítette hogy 45 korona. Aztán mikor kimentem, észrevettem, hogy rumos mazsolás fagyit adott nekem a lány, pedig azt kifejezetten nem szeretem, és nem azt kértem. Szóval a vízparti helyszínt leszámítva nem tudnék jó értékelést adni a helynek.

Végignéztem a Baby Reindeer sorozatot is. Pedig nem akartam megnézni, mert volt egy olyan érzésem, hogy lehangoló lesz, és még annál is lehangolóbb volt, mint amit el tudtam képzelni... De ha egyszer már elkezdtem, akkor nem tudtam befejezni. Jó volt amúgy, csak én már nem szeretek ilyen életről lehozós dolgokat nézni. Csak nem volt más ötletem, hogy mit nézzek. Anyukám javasolta a svéd Sínen vagyunk/Off Track c. filmet. Ez másfél éve ment a mozikban, de én még nem láttam. Amúgy a főszereplő fickó nem messze lakik tőlünk, Jack többször látta már a környéken. 

El is kezdtem nézni vacsi közben. Végre ezt az egyik kedvenc kajámat, a vega enchiladát készítettem, most hogy nincs itthon Jack, mert ő ezt nem igazán szereti, és az utóbbi időben, ha ezt szerettem volna főzni, akkor nem volt túl lelkes, így mindig mást csináltam. De most ezt fogom enni egész héten muhaha.

Van update az autókölcsönzővel kapcsolatban. Egyrészt a bank a reklamációmra múlt héten visszautalta az összeget, és azt írták, hogy 60 napja van a cégnek fellebbezni (viszont a visszautalással együtt le is vontak egy akkora összeget, ami a motorolaj ára lehet - ezt nem tudom hova tenni, és írtam nekik természetesen, de most meg ők nem válaszolnak). De még mindig jobb visszakapni 100 eurót és elveszíteni 21-et, mint a 21-et visszakapni és a 100-at elveszíteni. De miért kell bármelyiket elveszíteni, amikor nekem a teljes 121 euró járna?!

Erre ma meg válaszolt nekem az autókölcsönző, hogy kell a foglalási szám ahhoz, hogy meg tudják nézni az ügyet. Küldtem nekik úgy nyolc e-mailt pár hét alatt, amiben újra és újra rákérdeztem, hogy mi a helyzet, és ebből egy darabnál nem írtam bele a foglalási számot, mert gondoltam átment nekik az üzenet a korábbi hét alkalommal. Erre nem arra válaszolnak?! Nincs is kedvem ezzel foglalkozni így hogy visszakaptam a banktól a pénzt. Lehet, hogy jobb annyiban hagyni, nehogy fellebbezzenek a banknál és mégis elveszítsem a pénzt...

Ja, és amúgy mikor a banknak össze kellett gyűjtenem minden információt és bizonyítékot, akkor felfedeztem a szerződésben, hogy a Road Assistance igénybe vétele 39,90 euróba kerül. Olyan történések esetén, mint lemerült aksi, baleset, defekt, nem pedig egy telefonhívás. De ha még indokolt is lenne a levonás, akkor is a szerződés szerint 39,90 euróról lenne szó, nem pedig 100-ról. VVvvváá idióták!!

legszebb fa a környéken