lendületben

Olyan jó volt ez a két nap, hogy végre elkezdődött a suli, új élmények érnek, van miért felkelnem időben, lelkesedni és programok köré szervezni a napot. Az idő is nagyon jó, a cseléd munkámnak is vége. Minden szuper.

Tegnap volt az első nap egy kétórás bevezetéssel, és a covid miatt az volt, hogy a csoport egyik fele a konyhában volt, a másik pedig az osztályteremben, és akik a konyhában voltak, online vettek részt. Elég fura megoldás, és nem hiszem, hogy nagy különbség van így, hogy egy-egy hely kimaradt az asztalok között, vagy hogy csak 15-en voltunk egy helyen, és nem mind a 30-an. Párban kellett kicsit beszélgetni, és három kérdésre válaszolni: mi a hobbid, mi a gyengeséged és ki a példaképed? Nem szeretem az ilyen kérdéseket. Nem baj, a csajnak, akivel párban voltam, hasonlóan nem voltak válaszai, vagyis mindenre én válaszoltam először, és utána ő az én válaszom alapján mondott valamit.

Megkaptuk a jelenléti ívet, amiben benne volt a névsor. 45 név. Nem akartam hinni a szememnek, mert a listában van egy másik lány, akinek ugyanaz a vezetékneve, mint az enyém. Na erre mi az esély? Se áltsuliban, se gimiben, se egyetemen nem volt az enyémmel megegyező vezetéknevű osztálytársam, ismerősöm, erre Svédországban egy random suli random képzésén meg igen?! Nem ritka a vezetéknevem, de nem is top 10-es. De még akkor is, ha Kovács, Tóth vagy Nagy lennék, nagyon ledöbbennék, ha lenne ugyanolyan vezetéknevű az osztályban. De hogy pont az én nevem?! Egyébként még nem tudok semmit erről a csajról, mert nem volt ott hétfőn. De kíváncsi vagyok.

Ma nem volt rendes tanítás, csak ismerkedős program. Kisebb csapatokra osztottak minket, és a környéken elhelyezett állomásokra kellett menni, ahol egy-egy tanár adott mindenféle szórakoztató feladatot, és a csapatok egymás között versenyeztek. Miközben ide-oda mentünk, volt egy másik feladat is: 6 dolgot kellett keresni és fényképet feltölteni róluk egy sulis facebook-csoportba. Indiai éttermet, körforgalmat, kétféle üzletet, Kinder-tojást és piramist. 7-en voltunk a csapatban, és jól elszórakoztunk. Elégedett voltam magammal, mert aktívan kivettem a részem mindenből és beszélgettem a többiekkel is. Ráadásul az egyik csapattagunk egy horvát lány volt, akinek nálam kezdőbb a svédje. Tudom, ne hasonlítsuk magunkat másokhoz, de hát hogy ne hasonlítanám. Biztató és önbizalom-növelő, hogy valaki az enyémnél gyengébb nyelvtudással is belevágott a kurzusba. Egyébként szimpi csaj volt, és vele beszélgettem persze a legtöbbet.

A feladatok kis rövidek voltak. Az egyik helyen például három szempont alapján kellett sorba állnunk: vezetéknév első betűje szerint, keresztnév harmadik betűje szerint és a lakhely-iskola távolság szerint. Egy másik helyen egy kacskaringós pálya volt felragasztva a betonra, és az egyikünknek becsukott szemmel kellett végigmenni, miközben a többiek irányították. Az utolsó állomáson meg meggymag csokiköpő verseny volt. Egész jól teljesített a csapatunk, volt amiben elsők vagy másodikak lettünk. Persze az eredmények másodlagosak. A lényeg az volt, hogy végre emberek között voltam, és közös élményben, programban volt részem.

Ja, és azért is vagyok lendületben, mert mindkét nap felkeltem időben, és mostam, takarítottam, bevásároltam, főztem, és biciklivel mentem a sulihoz. Annyira szuper, hogy csak 15 percre van. Még nem is szoktam hozzá, mert ahhoz szoktam Stockholmban élve, hogy ha valahova megyek, 1 órával előbb kell már készülődnöm. Most meg már fél 1 van, 1-kor kezdődik a program, és még a kanapén ücsörgök. És amikor tegnap hazajöttem, edzeni is akartam, de közben volt a mosás is, Jack nem vitt kulcsot, így úgy döntöttem, itthon edzek. E.D. említette Caroline Girvan edzős videóit, és múltkor megnéztem, és szimpibb lett, mint az a csaj, akire télen edzettem, mert ő nem használ súlyokat, ez az ír nő meg igen. Szóval eldöntöttem, hogy majd az ő videóival edzek, amikor rosszabb lesz az idő, erre kiderült, hogy éppen tegnap kezdődött az új 10 hetes programja, aminek keretében heti 5 videót tesz fel. Úgy éreztem, hogy ez egy jel, hogy el kell kezdenem vele együtt csinálni ezt a programot. Tegnap megcsináltam a lábnapot, de annyira kemény volt, és túl nehéz súlyokkal kezdtem, hogy úgy 80%-nál fel is adtam, de így is alig bírtam kivonszolni magam a mosodába. Ma reggel 9-kor már a mai programot toltam, és az is olyan volt, hogy utána meg alig bírtam a karom felemelni. Tehát holnap gondolom a sajgó lábaim és fenekem mellé becsatlakoznak a karjaim is. Szóval jó lesz ez a program, pont az ilyeneket szeretem. 

egy nyaralás emlékei

Csak tegnap másoltam fel a fotókat a gépre a július végi mini nyaralásunkról. Jack azzal húz, hogy kérdezgeti, emlékszem-e hogy nemrég nyár volt? Emlékszem-e milyen az, amikor rövidnadrágban és rövidujjúban lehet az utcára menni, vagy amikor fürödhetünk a tóban? Én ilyenkor gyilkos szemekkel nézek rá. A másik, amivel az őrületbe tud kergetni, amikor úgy februártól kezdve mondogatja, hogy nemsokára itt a karácsony. Főleg midsommerkor szereti benyögni, hogy a következő ünnep most már a karácsony. Na de most mégis visszanéztem a nyárra a fotókon keresztül.

a fenyegető felhők

Ami a legjobban megmaradt a nyaralásból az az, amikor az első városkában elindultunk sétálni, és fenyegetően sötét volt az ég, de én optimistán reméltem, hogy az ellenkező irányba mennek a felhők, és nekiálltunk minigolfozni, ami szuper volt. Tök jól elbohóckodtunk, miközben véresen komoly is volt a verseny. Aztán az 5. lyuknál leszakadt az ég, olyan igazi mega nyári zápor módjára, mi pedig behúzódtunk a büféhez a tető alá, és még mindig optimista voltam, hogy ez mindjárt eláll. Egy gyerekcsapat volt mellettünk, akik minden mennydörgésnél sikítottak, majd kórusban számolták a másodperceket, hogy megtudják, milyen messze csapkodnak a villámok. Egy apa is golfozott a kisfiával, és ők nem adták fel, amíg el nem értek az utolsó pályáig, aztán már bőrig ázva rohantak az autóhoz. Arra gondoltam, ez egy jó apa és ez egy jó emlék a fiúnak. Végül mi is feladtuk a várakozást, és visszasétáltunk a 20 percre lévő hotelbe, miközben továbbra is szakadt az eső, és bőrig áztunk. Az autós aluljárónál annyi víz gyülemlett fel, hogy az alacsonyabb autók nem mertek átmenni a kialakult medencén. Csapzott hajjal, víztől csöpögve sétáltunk át a hotel lobbiján, de miután rendbetettük magunkat és száraz ruhába bújtunk, már újra sütött a nap, és még egy próbát tettünk a sétára, és bejártuk a kisvárost.

Emlékszem az airbnb-nkre, ami vagy egy százéves ház volt egy gazdaságban. A tulaj büszkén mesélt a házról és a családjáról. A házból a kilátás a búzaföldre nézett, amit körben vadvirágokkal ültettek be a lányuk esküvőjére. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lehet ezt az életet élni, földműveléssel foglalkozni, kora reggel kelni, mindenhova autóval menni, állatokat tartani. A ház kertje is egy csoda volt. Az üvegházban fűszernövények nőttek, a kertben pedig ribizli, feketeribizli és egres. Elmentünk sétálni a környéken, megnéztük a (nagytökű) birkákat, és teletömtük magunkat az út szélén növő áfonyával, málnával és mézédes erdei szamócával. Sétáltunk egy ott elhaladó zarándokúton, nyerítettünk a távolban legelésző lovaknak, akik felkapták a fejüket, és néztek, hogy mi van, aztán az utolsó pár száz méteren újra eláztunk. Kimentünk a félsziget csücskére, a Vänern-tóhoz, ami akkora, mint Békés megye. Akkora, mintha egy tenger lenne. 

a vänern, mint egy tenger

a nagytökű birka

Az utolsó szállás felé indulva még reggel végigmentünk a "Csirke-ösvényen", ami egy Buda nevű telek mellett van, és megtaláltuk ott Budapest 2.0-t, ami egy pottyantós vécé. Az utolsó szállás is ugyanolyan idilli erdős-tavas részen volt, és ott is sétáltunk egyet, és harmadszorra áztunk el. A szálláshoz vacsora is járt, egy kissé feszélyezett hangulatú tágas teremben, ahol a tulaj-recepciós és egyszemélyben mindenes szolgálta fel az ételt. Amikor visszavittem az autót, izgultam, hogy le ne húzzanak, mert nem volt túl bizalomgerjesztő a hely, és az állítólagosan tele tank is csak háromnegyedig volt töltve, amikor mentem az autóért, ezért én sem tele tankkal vittem vissza. A fickó pedig csak megvonta a vállát, hogy jól van, nekem meg nagy kő esett le a szívemről. Aztán a vasárnap esti nyüzsgő városban elmentünk fagyizni a StikkiNikkibe, és ezzel véget ért az öt nap. 

budipest

kulináris élvezetek

Miután voltunk két hete a Waipo étteremben, Jack kapott a facebookon reklámot, amiben a nyolcfogásos menü kedvezményes volt, és foglalt is rá asztalt kettőnknek, mert múltkor is gondolkoztunk ezen a menün. Van húsos és vegán változatban, hát ez utóbbi szerintem a vegánok álma lehet, mert nyolc fogásnyi különlegesebbnél különlegesebb állatmentes ételt tartalmaz, például tápiókából készült "tonhalat" és vegán kaviárt, de ezenkívül is sokféle nagyon finom növényi eredetű ételt. Nem vagyok vegán és nem is tervezek az lenni, de szívesen eszem vegán ételeket, pláne ha ilyen különlegesek. Minden nagyon finom volt, és jó sokáig eleszegettünk, sőt én még egy koktélt és egy pohár bort is megittam. Nagyon jó este volt. Hazafelé menet pedig sprinteltünk a metrólejárótól a metróig le a sok-sok lépcsőn Slussennél, és épp beugrottunk a nyitott ajtókon a szerelvénybe. Mintha az Amazing Race versenyzői lennénk, de közben csak annyi, hogy Jack inkább fut, mint hogy várni kelljen. Ha lekéstük volna azt a metrót, tuti azt mondta volna, hogy sétáljunk el a következő megállóig, mert ő nem vár ott 10 percig.
Homályos, de a tofu a kaviárral és a tonhal + vegán desszert, sült banán fagyival és áfonyás cheesecake:

A pénteki csodavacsora után szombaton én sürögtem a konyhában. Tortát sütöttem Jack szülinapjára. Ugyanazt, amit tavaly is, amit anyukám mindig készít nekünk otthon. Ezzel jó sok idő elment, főleg hogy kétszer mentem hozzá boltba, és a piskótát is én készítettem, nem boltit vettem. Mire Jack hazajött, épp elkészült a torta, utána pedig a vacsorának láttam neki. Most újfajta kaját készítettem, miután le volt értékelve a karfiol. Sütőben megsütöttem mézzel és olívaolajjal meglocsolva. Mellé főtt beluga lencse és bulgur és fetakrémes friss bazsalikomos szósz. Semmi nem az én ötletem volt, svéd oldalon találtam, de tök jó volt és végre valami másfajta.

"Szerencsére" a sok finomság után ma életem egyik legvacakabb kajáját ettem. Bementünk egy thai étterembe, ami amúgy jó értékeléseket kapott, de annyira rossz pad thait hoztak ki, hogy a felét otthagytam, pedig nagyon éhes voltam. Nem gondoltam, hogy el lehet rontani a pad thait (mármint amikor otthon próbáltam készíteni, nekem sem lett finom, de egy thai étteremtől azért nem ezt vártam volna). És olyan ciki volt, mert amikor már legyűrtem a kajából annyit, amennyit tudtam, jött oda a pincércsaj érdeklődni, hogy finom-e a kaja. Nem láttam értelmét elkezdeni panaszkodni. Csak mosolyogtam és bólogattam, hogy igen. És aztán nem hagyta annyiban, mert amikor hozta a csekket, már megint azzal jött, hogy ízlett-e a kaja, mert látja, hogy nem ettem meg. Ahelyett, hogy örült volna, hogy nem kezdek el reklamálni.

öt vegyes téma

könyv: Most a Daisy Jones & The Six c. könyvet olvasom. Ezt is a barátnőm küldte. Olyan hálás vagyok neki ezért, hogy átküldi a könyveket, amik tetszettek neki, és nekem semmi munkát nem kell belefektetnem se a keresgélésbe, se a megszerzésbe. Ezt a könyvet az Evelyn hét férje szerzője írta, amit szintén tőle kaptam, olvastam és szerettem. A Daisy Jones egy 70-es évekbeli képzeletbeli rockbandáról szól, és érdekes formátumú a könyv, mert úgy van megírva, mintha egy hosszú interjú lenne, és pár mondatonként, szinte egymás szavába vágva mesélik el a szereplők az együttes hatalmas sikerét és a belső intrikákat. Szex, drogok és rock'n'roll. Olvastam, hogy az írónőt a Fleetwood Mac együttes története ihlette meg. Nekem a Fleetwood Mac különleges helyet foglal a szívemben, mert Jack mutatta nekem anno, és a kapcsolatunk elején agyon hallgattuk a zenéjüket. Azóta sem tudom megunni, és ha meghallok egy számot, mindig eszembe jutnak azok az idők.

film: Tanítóm, a polip. Most néztem meg ezt az Oscar-díjas netflixes dokumentumfilmet. Hihetetlen történet arról, hogy egy szabadtüdős búvár, aki tehát oxigénpalack nélkül merül, "megismerkedik" egy polippal a víz alatt, és minden nap visszajár hozzá, megfigyeli az életét és barátságot köt vele. Tényleg hihetetlen történet, ami szélesebb érzelmi skálán vitt végig, mint bármelyik hollywoodi szuperprodukció. És ráadásul gyönyörűek a felvételek is, és nem tudom elhinni, hogy ez a fickó milyen hosszú ideig képes a víz alatt lenni, ráadásul 8 fokos! vízben. Egyébként az ilyen állatos történetek el szoktak szomorítani. Mert milyen naiv az ember, hogy jééé még egy polipnak is van szíve, lelke? És akkor mindenki olvadozik, hogy de cuki a polip, és szinte minden állatról lehetne olyan filmet forgatni, hogy megszereti az embereket, és micsoda érzései vannak, mi meg milliószámra gyilkoljuk őket legális és illegális keretek között.

sorozat: Clickbait. Ez is netflixes, 8 részes minisorozat. Amolyan nyomozós, rejtélyes tanmese a felelősségteljes internethasználatról. Úgy kezdődik, hogy elrabolják a főszereplő csaj testvérét, aki kétgyerekes, férjes családapa, és megjelenik róla egy videó a neten, amiben táblákat tart fel, hogy nőket bántalmaz, megölt egy nőt és ha a videó eléri az ötmillió megtekintést, akkor meg fogják ölni. És akkor elindul az őrült keresés és rohangászás, hogy mi történik, ki ez a fickó, tényleg gyilkos-e, kik rabolták el és miért, és hol van ésatöbbi. Tipikus, fordulatokkal teli izgalmas történet.

futás: Tegnap megint gyönyörű őszi idő volt, és elmentem körbefutni a tavat, ami kb. 7,5 kilométeres táv. Nagyon nem vagyok formában, csak kétszer futottam 2 kilométert Jackkel, és az elsőnél még abba is belegyalogoltam. Aztán elmentem egyedül a tó körül, és akkor is a felét gyalogoltam. Most meg nem tudom mi történt, de végig ment a futás, egész jó tempóban is és más úton mentem hazafelé, és gondoltam 7 kilométerig futok, de amikor eljutottam 7-ig, akkor ráhúztam még egyet, és utána még az edzőparkba is beugrottam egy kis erősítésre. Igazi sikerélmény volt és nagyon feltöltött.

svéd tv: Végre elindulnak az őszi műsorok, és idén jön a két kedvencem új évada is. Ez a Solsidan és a Bonusfamiljen. Az utóbbi talán Magyarországon is nézhető a Netflixen. Nézzük a Draknästet c. sorit is, ami otthon is van, ha jól tudom, Cápák között néven. Kisvállalkozók bemutatják a terméküket, és a cápák (itt sárkányok) befektethetik a pénzüket, ha látnak valamit az ötletben. Azon szoktam ámulni, hogy néha 18-20 éves lányok (valamiért csupa lányok voltak ilyen fiatalok) nemcsak kitalálnak tök jó üzleti ötleteket, de aztán kiállnak ez elé az öt sikeres üzletember és az egész ország elé, és olyan határozottsággal beszélnek, hogy hihetetlen. A másik várt sorozat a Deg volt, ami kis városrészünk, Fruängen büszkesége, mert az itteni kávézó az egyik fő helyszín és sok helyi is benne van statisztaként. Szeretek egyébként Fruängenben lakni, és azért is menő ez a körzet, mert itt az utcák híres svéd nőkről vannak elnevezve. Amolyan feminista negyed. Fruängen jelentése nők mezeje vagy valami ilyesmi. És van Herrängen is, itt a szomszédban, az pedig az urak mezeje. 

lezárás

Nincs bennem rossz érzés amiatt, hogy így távoztam. Szerintem nem sértő vagy méltóságon aluli. A levél volt az. Talán ez ébresztő a nagykövet feleségének, hogy valamit nem megfelelően csinált. De azt gondolom, hogy aki ötvenévesen ilyen listát ír az utolsó napomra 20 hónapnyi munka (covid alatt) után, az úgysem érti, hogy mi a probléma. 

Jack azt mondta, hogy ő tuti nem ment volna el így szó nélkül és ezzel öt napnyi fizetést veszítve. Ő megmondta volna ennek a nőnek. Tudom, hogy Jack megmondta volna. Ő nagyon ügyesen tud konfrontálódni. Én csodálom őt ezért. Nem agresszív vagy bunkó, de ha igazságtalanság éri, nem megfelelően bánnak vele vagy valami nem elfogadható, akkor egyáltalán nem okoz számára problémát, hogy kiálljon magáért és megmondja a magáét. És annyira gyorsan jár az esze. Olyan frappáns és megfelelő válaszokat tud adni azonnal. Én úgy irigylem ezért. Én az a típus vagyok, aki két nappal később is azon gondolkozik, hogy mit kellett volna mondani, és akkor találom ki a jó kis visszavágásokat. 

Nekem eszembe sem jutott az, hogy beszéljek a nővel. Miután Jack mondta, hogy ő mit mondott volna neki, egy részem arra gondolt, hogy az tényleg jó lett volna, de tudom, hogy nem. Mert én nagyon konfliktuskerülő vagyok, és nekem egyáltalán nem jó érzés valakivel konfliktusba kerülni, még akkor se, ha nekem van igazam, vagy nagyon is jogos kiállni magamért. Ez a megoldás számomra testhezálló volt. Nem éreztem úgy, hogy beadom a derekam az őrült kéréseinek, de közben mégis elkerültem a konfrontációt. És persze a menedzserem is jóváhagyta, illetve ő javasolta.

A folytatás az lett, hogy este hívott a nagykövet. Egyébként is máson járt az eszem, nem számítottam erre a hívásra, és úgy éreztem, nem tudnék most vele beszélni, így nem vettem fel a telefont. Reggel írt, hogy hallotta, hogy felzaklatott a tegnapi eset és szeretne velem beszélni, hogy tudja, hogy minden rendben van. Írtam neki, hogy bármikor hívhat, és onnantól kezdve nem tudtam igazán semmit csinálni, mert azt gondoltam, hogy bármikor hívhat, és jaj, mit mondok, mi lesz, hogy lesz. Túl akartam lenni rajta. Majdnem 4 órát kellett várnom, hogy végre megcsörrenjen a telefon.

Egyből azzal kezdte, hogy bocsánatot kért, és hogy félreértés lehetett ez a lista, bár ő nem látta, csak a menedzserem küldött róla neki fotót, de természetesen nem úgy gondolták, hogy mindent csináljak meg, hanem csak javaslatok voltak, és amennyi belefér az időmbe. Többesszám első személyben beszélt, pedig tudom, hogy semmi köze nem volt a levélhez, és őszintén szólva sajnáltam, hogy a felesége ilyen helyzetbe hozta. Érthetetlen, hogy ez a kedves, szelíd és intelligens ember hogy képes ezzel a nővel lenni.

Mondtam neki, hogy nem értettem ezt a listát, hiszen tudom, hogy jövő héttől jönnek a hivatásos takarítók, akik átveszik a munkámat, és azt hittem, hogy az utolsó hét egy átlagos hét lehet számomra. De attól eltekintve is, hogy az utolsó hetemről van szó, ezek a feladatok olyan dolgok, amik a takarító vállalatnál külön kategóriába tartoznak, feláras szolgáltatások és nem is egyemberes feladatok. 

Elnézést kért újra, és azt mondta, hogy megmondja a feleségének, hogy hívjon fel ő is, mert tudja, hogy ő is nagyon sajnálja, hogy így végződtek a dolgok. Én már tegnap tiltottam és töröltem a számát, de ezt nem mondtam meg a nagykövetnek, viszont azt megmondtam, hogy nem szeretnék a feleségével beszélni, mert a teljes munkaidőm alatt mindig úgy éreztem, hogy ő nem tisztel engem és elégedetlen a munkámmal. Úgy éreztem, hogy mindegy, mennyit csinálok, csak újabb feladatokat kapok, és nem bízik abban sem, hogy önállóan tudom végezni a munkámat, pedig ez nem rocket science. Elmondtam neki, hogy passzív agresszívnek éreztem a listákat, különösen figyelembe véve azt, hogy sokszor otthon volt a felesége, és elmondhatta volna nekem ezeket szóban. És hogyha a jövőben felvesznek valakit a helyemre, akkor szerintem jó, ha tudják ezt, mert nekem nagyon rossz érzés volt úgy kezdeni egy-egy munkanapot, hogy egy ilyen lista várt ott.

Szegény nem nagyon tudott mit mondani, csak felváltva mondta, hogy nagyon sajnálom és megértem. Persze, hogy megérti szegény, ő ezzel a nővel él. Elmondtam még azt is, hogy 20 hónapig dolgoztam ott, és ráadásul a covid ideje alatt, és el is kaptam a covidot, mert a felesége felelőtlen volt, és még most sem kaptam vissza a szaglásomat, és én megbízhatóan dolgoztam, és mindezek után nem így képzeltem el az utolsó hetemet és a távozásomat, hogy ilyen feladatokat kapok.

Én tényleg sajnálom a nagykövetet, mert tudom, hogy erről semmit sem tehet, és iszonyatosan kínos lehet számára, hogy a felesége így viselkedik és ilyen helyzetbe hozza őt is. De közben mégiscsak az ő választása, hogy ezzel a nővel él, illetve az ő felelőssége is, hogy nagykövetként tudjon arról, hogy az egyik alkalmazott mégis mit dolgozik, hogy dolgozik, és milyen feladatokat ró ki rá a felesége.

Azt mondta, hogy sajnálattal hallja, hogy így éreztem a munkám alatt, és hogy jó lett volna ezeket akkor megbeszélni. Erre pedig azt mondtam, hogy mivel egy légtérben kellett dolgoznom a feleségével, ezért az én stratégiám az volt, hogy igyekeztem mindennek megfelelni, és eleget tenni a kéréseinek, mert nem szerettem volna rossz légkörben dolgozni. Erre is csak azt tudta mondani, hogy megérti és sajnálja. Azt hallottam a hangján, hogy őszintén szomorú. Nem tudott semmi mást mondani a beszélgetés végén sem, minthogy nagyon sajnálja, hogy így végződtek a dolgok, és a legjobbakat kívánja a tanulmányaimhoz, és talán még látjuk egymást.

Meg kell mondanom, hogy büszke vagyok magamra azért, amit és ahogy mondtam. Én tényleg annyira nagyon konfliktuskerülő vagyok és hajlamos vagyok meghunyászkodni. Annyi olyan élményem van, hogy nem vagyok képes kiállni magamért, mert egy óriási nyuszi vagyok. És utána még napokig, hetekig vagy akár évekig emészt, ha eszembe jut, mekkora lúzer voltam egy-egy helyzetben. Kerülöm például az összes kéregetőt vagy utcai árust, adománygyűjtőt, mert tudom, hogy a végén még odaadom az összes pénzemet nekik vagy feliratkozom valamire. Tényleg szörnyű vagyok ilyenekben. Erre most bámm, tök jól, asszertíven, értelmesen és tiszteletteljesen képes voltam összefoglalni a problémáimat a nagykövetnek.