repülés egy másfél évessel

Miután hazajöttünk, Jack 3,5 hónap után újra elkezdett dolgozni, amit egyikünk sem várt. Szuper, hogy ilyen sokáig itthon lehetett, és annyira jó munkát végzett, nem csak Lokival, hanem a háztartásban is. El voltam kényeztetve, mert szinte minden bevásárlást elintézett, én kb. csak heti egyszer főztem, és a konyhát makulátlan tisztaságban tartotta. Nem is tudom, mi lesz mikor mindketten dolgozunk, mert annyira hozzászoktam a jóhoz. 

Tehát miután hazajöttünk, én voltam pár napot Lokival. Szerencsére az idő jó volt, úgyhogy el tudtam vele menni a strandra vagy épp műszaki vizsgáztatni a kocsit (bár ez az időjárástól független program volt). Amúgy side businessnek ezeknek a helyeknek be kellene tenniük egy gyereksarkot a műhelybe, és a fiús szülők beadhatnák 1-2 órára a gyereküket, hogy nézzék, ahogy jönnek mennek a kocsik, felemelkednek a magasba meg ilyenek. Legjobb program volt Lokinak.

Pénteken pedig eljött a hazaút napja, amit nagyon-nagyon vártam! Már megint stresszelt a pakolás, főleg hogy odafelé a Norwegiannel repültem, akik egy 5 kilós feladott poggyászt adnak pluszban a baba mellé, visszafelé pedig a WizzAirrel, akik meg egy kisméretű fedélzetit. Szóval jött a mibe pakoljak, hogy pakoljak, mit pakoljak stb. kérdéskör, de végül csak megoldottam. Egy hátizsákot adtam fel a ruhákkal, amit visszafelé fel tudtam vinni a gépre. Minden a terv szerint alakult, az egyetlen bosszantó dolog az volt, hogy hazafelé a budapesti reptéren a Frei kávézóig kellett elcipelnen a hátizsákot, a másik táskát, a kajás szatyrot és a válltáskát, plusz a gyereket, aki nem akart annyit menni – mert mindenütt máshol ki volt fogyva a babakocsi. De amúgy imádom a magyar repteret, hogy kisgyerekkel elsőként mehetek mindenhova és olyan figyelmesek. Tiszta VIP érzés. A játszósarok és a babaszoba is jó helyek.

Amúgy meg a gyerekemmel nem stresszes a repülés, egyedül a cipekedés rossz. Luca anyukája beijesztett azzal, hogy ő tuti nem repülne egyedül, mert milyen rossz Lucával repülni, nyűgös, rugdossa a széket és nem lehet vele bírni. De Loki együttműködő, érdeklődő, élvezi a repülőket, a nézelődést és szépen viselkedik. Egy fickó kérdezte tőlem indulás előtt, hogy hogy fog majd viselkedni a fiatalember, majd hozzátette, hogy mert Horvátországba repültek, és végigbőgte egy baba az utat. Nem tudom, engem ez irritált. "Uhh verte volna pofán a kis piszkot" – mondtam volna neki. Vagy nem tudom igazából, hogy mit várt. Egy másik kisgyerekes szülőnek panaszkodik felszállás előtt, hogy neki legutóbb milyen szörnyű útja volt? Egy másik magunkfajta miatt. És ha az én gyerekem is sírt volna, akkor szórta volna rám a türelmetlen, szúrós pillantásokat, hogy mikor hallgattatom már el? Csak hogy még tovább tetőzze az idegességemet?

Amúgy sajnálnom kellene, hogy beszáll egy gépbe és másfél óra múlva a horvát tengerparton van, hogy nyaralhasson? Az emberek elfelejtik, hogy milyen privilegizált dolog repülni. És közben a legrosszabb utazási forma. Beszállsz egy fémkalitkába, ami felmegy 10 km magasra, és össze vagy zárva 100-200 emberrel nagyon kicsi helyen. Közben folyamatosan bemondanak valamit a hangosba, szól a jelzőhang, zúg a gép, elzsibbad a lábad, a nyakad, valaki ki akar menni vécére, te nem mehetsz ki, amikor akarsz, mert épp nem szabad felállni vagy tele a folyosó. Túl hideg van vagy túl meleg, rossz a levegő, szűk a vécé, turbulencia van stb. De ez mind oké, csak az nem oké, ha sír egy baba. Vigyen a bácsi füldugót és/vagy zajszűrős fejhallgatót. Vagy pedig üljön be egy autóba és vezessen 600 kilométert 6 órán keresztül Horvátországba, és akkor nem kell síró babákat hallgatnia. Most ez a rant nem csak róla szól, hanem a neten is népszerű repülőkön síró babákra panaszkodni – vagy lehet, hogy csak az én algoritmusom mutogatja nekem az ilyen cikkeket. 

A gyerekemmel nem volt egyébként semmi gond. Amikor ébren volt, akkor beszélt, adtam neki kisautót meg eszit, aztán aludt másfél órát, és amikor felébredt, megint beszélgettünk és játszott. Jött is a végén a kiértékelés az úrtól, hogy nagyon jól viselkedett. Tudom hogy nem gonoszságból mondta, neki biztos ez egy kedves kis small talk volt, de hiába volt jó a korábbi 5 repülőút Lokival, nem tudhatom, hogy nem lesz-e valami gikszer épp majd most, és egy ilyen kérdés csak nyomást helyez rám, hogy márpedig az én gyerekem meg ne mukkanjon, különben... Na de minden jól alakult, és most jó ideig nem tervezek repülni, és majd ha igen, akkor már két kisgyerekkel fogok, fogunk. (Mindig arra gondolok, hogy a másodikkal tuti nem lesz ilyen szerencsém, ő majd hozza mindazt a nehézséget, amitől Loki megkímélt. Tudom, tudom, nem szabad így hozzáállni! Még meghallja!)