Voltunk idén is hajókázni Jack ismerősével. Lokival nem lehet túl hosszú útra menni, de elég is volt ennyi. Jack is kormányozta a hajót, kikötöttünk, fagyiztunk, aztán visszamentünk a Pampas Marina kikötőbe. Egyik hétvégére meghívtuk magunkhoz vacsorára Björnt, Jack finom ramennel készült, de végül lemondta Björn, mert migrénje volt. Most pedig már visszament a Fülöp-szigetekre vagy Dubaiba vagy hol is él most éppen, úgyhogy legfeljebb jövő nyáron találkozunk újra.
Két hete még meleg nyári idő volt, így strandolni is tudtunk, habár idén a gotlandi kék lagúnát leszámítva egyszer sem fürödtem. Loki sem szívesen megy be a vízbe, csak a parton homokozik és hordja a vizet a kis vödrével a gödörbe és mederbe, amit ásunk neki. Tekeregtünk párszor bicóval is, amit Loki egyszerűen imád. Ha mondjuk neki, hogy biciklizni fogunk, akkor a következő pillanatban már az ajtónál van, próbálja magának feltenni a bukósisakját, hozza nekünk a miénket, nyomkodja a kezünkbe, és szinte sír, hogy induljunk már. Ma kettesben mentem vele egy reggeli körre, mert Jack valamiért úgy ébredt, mint aki másnapos. Nem is tudom miért, pedig 6:15-ig aludhatott. Eltekertem a Bullar&Brödbe, ami egy szuper pékség. Nemigen adunk cukros ételt Lokinak, de ilyen alkalmakkor ő is ehet egy kicsit.
Eljöttek hozzánk Kathie-ék az ikrekkel. Nagyon igyekeztem szabadtérre szervezni a találkozót, mert szét szokták szedni a lakást a fiúk, amit nem igazán élvezek. Végül mégis hozzánk jöttek, mert lógott az eső lába. Hát megint nem volt jó élmény, de most apuka is hozzájárult ehhez, ugyanis vizet töltött a játék kávéfőző kannájába, és a két 3 (majdnem 4) éves gyerek a gyerekszobában töltögette a vizet. Szerintem ez elég gáz program, főleg vendégségben, bár lehet, hogy van olyan gyerek, aki szépen játszott volna – csak ők nem épp az a kategória. Nyilván azzal végződött az egész, hogy egyik gyerek az összes vizet magára, a kiskonyhára és a padlóra borította, aztán ordított. Szerencsére én ott se voltam, Jack takarította fel és próbálta megvédeni a fa játékkonyhát és az elemes alkatrészeit. Nem csak ez volt, amúgy is mindennel csúnyán játszottak, vadultak, a szüleikre rámásztak, nyúzták őket, a fülük botját se mozdították, ha valamiért esetleg rájuk szóltak a szüleik, majd végül úgy 2,5 óra után totálisan összeomlottak, merthogy igazából aludniuk kellene még délután, de már nem szoktak.
Ezer éve nem sütöttem, de egyik nap elmentek a fiúk a Cedergrenska parkba, ami egyben egy kis botanikus kert, illetve 50-féle gyümölcsfa is van. Itt szedtek almát, amit Loki nagyon élvezett. A barna almákra kidugja a nyelvét és bleeehh hangot ad, a szépekre meg lelkesen mondogatja, hogy "ma! ma!". Ezekből a picike, kissé savanyú almákból sütöttem egy rácsos tetejű, amerikai almáspitét, amit vaníliasodóval ettünk. Isteni volt. Azt hiszem nekem egy ilyen meleg, frissen sült almás sütemény kenterbe veri a csokitortát és egyéb finomságokat is.
Egyik hétvégén összejött a tali Lucáékkal is. Annyira jó, hogy teljesült a vágyam, hogy lett egy magyar, kisgyerekes anyukaismerősöm a közelben, akivel mi is és a gyerekeink is hasonlóak vagyunk. És erre elköltöznünk *eyeroll*. Nagyon cukik a gyerekek együtt, de más az érdeklődési körük, mert Loki a hídon szeretne állni, és kavicsokat dobálni a patakba, Luca pedig hosszú sétára szeretne menni. Szegény csak várakozott, és mutatta Lokinak, hogy induljanak, míg végül aztán egymaga elbandukolt a mező végéig, és messziről nézett vissza ránk, hogy megyünk-e vagy mi lesz. Ő is most kezdte a bölcsit, de ő "családi gyerekfelügyeletbe" jár, ami egy speciális oviforma, amit valaki a saját otthonában, kis létszámú gyerekkel üzemeltet. Náluk két felnőtt és 10 gyerek van a család házában és udvarán, ők főznek és van egy kutya is, ami tök jó bónusz.
Voltam egy hambizós programon is pár kollégámmal, ami annak apropóján volt, hogy Elsa helyettesének lejárt az egyéves szerződése. Igazából nem is miatta mentem, mert nem kerültem túl közel hozzá, de gondoltam, legyek már kicsit szociális a munkatársaimmal. Jólesett kimozdulni, még akkor is, ha nem sok és nem is a kedvenc embereim voltak ott. És megvolt az első vabom is, vagyis vård av barn, vagyis gyerek gondozása. A svédeknél a vab és vabozás a magic word arra, hogy nem dolgozol, mert beteg a gyereked. Nem mondom, hogy sajnáltam hogy meghosszabbodott a hétvégém egy nappal, amikor éjjelre belázasodott Loki. Főleg hogy amúgy se nátha, se köhögés, se levertség nem volt nála, csak ez a rejtélyes láz két éjszaka. Bár azt még nem tudom, hogy holnapra teljesen jól lesz-e, pedig nem szeretnék még egy napot kimaradni a munkából, és azt se hogy ne menjen bölcsibe, nehogy elszokjon tőle, épp amikor kezd belejönni.
Ja, és soriból a Pluribust néztük, ami az utóbbi idők legjobbja volt számomra. Könyvet továbbra is csak hangoskönyvben fogyasztok mostanság, és nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Moa Herngren Válás-trilógiája már nem trilógia, hanem "A nézőpont sorozat" lett, amikor a hónapban megjelent egy negyedik kötet, ami a barátságról szól. Most ezt hallgatom, és persze ez is tök jó, mint a többi rész.




A Pluribus tényleg szuper, remélem, tartják a színvonalat majd a második évaddal is (és nem készül nagyon sokáig...) Az új Moa Herngrenről most hallok először, de már keresem is, hátha előjegyezhető a könyvtárban :)
VálaszTörlésIgeen, remélem hogy ez kivétel lesz és tudja tartani a minőséget.
TörlésNekem is kellemes meglepetés volt a könyv. Ránéztem a szerző műveire, hogy hátha van más könyve, amit hallgathatnék, és akkor láttam, hogy egy hét múlva jelenik meg a 4. rész, ami nem is tudtam hogy lesz. Így nem kellett sokat várnom rá, de a fordításra biztos kell várni, bár amilyen népszerű Magyarországon, hátha gyorsan megjelenik
Wow, új Moa Herngren?? Micsoda jó hír!!!
VálaszTörlésÉn most olvasom A válást, olyan 2/3-nál tartok, és nem tudom azt mondani rá, hogy "tök jó", inkább megrázó, nagyon mélyen át tudok belőle élni dolgokat, és annak ellenére, hogy lassan 11 éve történt, mégis előjön minden, és megráz. Pedig ez egy "szimpla" válás, elcsúszás, nincs benne bántalmazás, félelem, stb. Ezért nem is bírom folyamatosan olvasni, mert számomra ez nem a szórakoztató kategória. Nektek nem fájdalmas ezt olvasni?? Csak nekem ilyen mellbevágó?
VálaszTörlésBiztos nem csak neked mellbevágó, főleg ha személyesen átéltél hasonlót. Az író jól megragad személyiségeket, konfliktushelyzeteket, ellentéteket, amikkel így vagy úgy mindenki tud azonosulni. Én azt szoktam érezni, hogy kívülállóként, úgy hogy mindkét oldalt ismerjük, könnyű okosnak lenni, és láthatólag minden problémát meg lehetne oldani, de a valóság is ilyen, hogy látszólag olyan apró dolgokon tudnak egész kapcsolatok elcsúszni.
TörlésEgyébként az Örökség (és a 4. könyv) kevésbé mellbevágó, az Anyós is durva szerintem.
Ok, akkor nem én vagyok túlérzékeny. :)) De nekem nem ezek a részek a "nehezek", és habár sajnálom a pasast is, még sem tudok vele azonosulni, és a nőt értem meg jobban. Nekem ott kellett kicsit lerakni a könyvet, amikor leülnek megbeszélni a vagyont, és a nőt sokkolja, hogy amit felépített, otthont, és ami a gyerekek otthona is, azt el kéne adni, hogy felezzenek, illetve, hogy hogyan fizeti ki a férjét, amikor ő ugye egész életében egy szarabbul fizető munkát csinált, hogy a gyerekeknek és a háztartásnak "ott legyen". Hú, ez odab.ott rendesen, nagyon átéreztem. A másik meg az, hogy habár nyilván mindketten hibáztak, mégiscsak a pasas volt az, aki nem nyitotta ki a száját, aki nem mondta el a problémáit, aki eleve olyan szakmát választott, ami nem neki való volt, és aki kvázi hazudott magának és a nőnek is, hogy nekik össze kell házasodniuk, holott csak így belesodródott a helyzetbe, és ő volt az is, aki aztán borított. Szóval sajnálom, de a nővel érzek mégis együtt, igaz még nem értem a könyv végére. :)) Sok minden apróság, abban igazad van, de ez, a kiindulópont, hogy rossz szakmában van, és igazából nem a nagy szerelem miatt vette el a nőt, ezek nem apróságok, ezek alapvető problémák.
TörlésAnnak a megrendülése, hogy élsz egy életben, amit a másik rád borít, na ez nekem drámai. Mert átérzem. Ráadásul 30 év után. És ebben megint előjön az is, hogy mennyire nem éri meg, mennyire nem szabad a nőnek ebbe az én majd maradok a szarabb melóban meg ellátom a gyerekeket helyzetbe, mert ebből totál szívás lehet csak. Mindenkinek. Persze látom a nő hibáit is, és én nem nagyon nem ilyen voltam, meg hát nálunk ugye a bántalmazás is bejön a képbe, és az én gyerekem még nagyon kicsik voltak, a legkisebb még csak 2,5 éves.
Igazából a házasságban csak magadat tudod "változtatni", vagy hogy mondjam, csak te tudsz fejlődni, a másik fél helyett nem tudsz. Ha ő nem kommunikál, nem jelez, vagy hamisat jelez, azzal nem tudsz mit kezdeni.
Na bocsi, remélem senkinek nem spojlereztem el semmit. :)))
Amúgy azt a részét pl. tökre átérzem, amikor a pasast mindenki letámadja minden orvosi bajával, apukám is mindig több ezer kilométerre ment nyaralni, nehogy megtalálják a paciensek, mert Magyarországon tuti belefutottak. :)) Egyszer meg strandon voltunk amikor a hangosbemondóba kérték, hogy ha van ott orvos, akkor menjen, valami csúszdásbaleset miatt. Szóval ez szar, értem, de ezt is kommunikálhatta volna a feleségének, hogy neki muszáj elhúznia, hogy pihenni tudjon.
Azért örülök, hogy a nyaralásra végül nem ezt a könyvet vittem, hanem egy Jojo Moyest, nekem ez nem az a könnyed, szórakoztatás. :))) Habár tényleg jól ír, és tényleg jól megragad dolgokat, nem ezzel van a gond, hanem, hogy érzelmileg nekem ez túl sok.
Anyósom nem volt, mert az exférjem anyukája már nem élt, amikor mi megismerkedtünk (fiatalon meghalt), tehát az lehet nem lenne ennyire éles.
Én már sok mindent elfelejtettem, de az megvan, hogy engem is idegesített a fickó. Szörnyű egy ilyen ember, aki mindent magában tart. Nem szól, nem szól, nem szól és aztán meg bumm, kirobban olyan formában, hogy lelép az első nővel, aki kedvesen szól hozzá. Oké, biztos a nő is lehetett volna odafordulóbb, és nekem irritáló volt, hogy készíti a luxuskonyhát a férje pénzéből, és abszolút nem veszi le, hogy a férjét ezt nem érdekli, vagy hogy talán nem ez a legfontosabb az életben... Egyszerűen elmentek egymás mellett.
TörlésA vagyonelosztásra nem emlékszem, csak arra, hogy mi lesz végül a nővel és tényleg mellbevágó a sztori. Volt egy magyar interjú az íróval, és abban volt, hogy az anyós és a válás a legnagyobb félelmeiből születtek. A válásnál az, hogy derült égből villámcsapás módjára elhagyja a férje. Amit te is írsz.
Igen, ezen én is mindig elgondolkodom, hogy ha azt az energiát, amit egy új kapcsolatba raknak, beleraknák a "régibe", akkor simán rendbe lehet hozni a dolgokat. Sokszor. Nem mindig persze, mert néha akkora a szétfejlődés, hogy menthetetlen a dolog.
TörlésNekem azóta rendeződött az életem, enyém lett a ház, van autóm, a gyerekeim sorra nőnek fel (három már nagykorú), és 7 éve új párkapcsolatom van, amiben boldog vagyok valakivel, de vannak dolgok amik akkora traumák, hogy újra és újra előjönnek. Egy-egy mondat, gesztus, helyzet főleg.
Igen, biztos van olyan is, hogy újra egymásba is szerethetnének egy külső szereplő helyett... De nyilván akarni és tenni is kell ezért.
TörlésÖrülök hogy neked végül jól alakult, gondolom hogy van benne munka rendesen. Az meg érthető hogy van, ami örök seb marad... Ha befejezed a könyvet, szívesen olvasom, mit gondoltál a végéről. Ezért is jók ezek a könyvek, mert sokat lehet róluk dumálni. Tökéletes könyvklub alapanyagok.
Ok, ha végigolvastam, akkor beszámolok. :) Csak így mostanában lerakogattam, egyrészt mert elkezdődött a gyerekeknek a suli, meg nekem a második meló is, nem is volt annyi időm, meg tényleg így emészteni kellett. :))
TörlésA Válás meg az Anyós nekem is nagyon megrázó volt. Az Örökség szerintem messze nem volt annyira érdekes, annyira magával ragadó, ott nem igazán tudtam senkivel se együtt érezni. Mindenesetre nekem a cselekményen kívül még a magyar fordítás egy csodálatos élmény, mert annyira ritka már ilyen igényes, abszolút nem "fordításízű", magyarul is természetesen csengő, mégis fordított szöveget olvasni...
TörlésÓ de jó, hogy ennyire jó a magyar fordítás! Néha eszembe jut, hogy vajon milyen lehet, főleg a sok nagyon svéd utalás közben, hogy vajon ezek hogy vannak lefordítva vagy milyen lehet ezeket olvasni a kontextus ismerete nélkül.
TörlésVera, Erről eszembe jutott, hogy a legkisebb gyerekemnek a nyárig még mindig felolvastam esténként, pedig ugye már 13 éves. :)) És olvastuk Berg Judit - Kertész Erzsi A négy madár című könyvét, amiben maga a sztori szerintem izgi volt neki, na de a szöveg minősége....És utána aztán az Ágrólszakadt Tóbiást olvastuk, és micsoda különbség! Szinte fellélegeztem. :) Imádtam azt felolvasni, mert a felszíni mese mellett olyan mély, a felnőttek számára is sokat mondó tartalma van, és olyan szép a szöveg is, hogy komoly élmény volt. Mostanában sokszor azt látom, hogy a mai ifjúsági irodalomban egyszerűen gyatra a szöveg minősége, mintha ettől lenne modern, pedig nem.
TörlésÓ tényleg? Én még nem ismerem a nagyobb gyerekeknek való kortárs irodalmat, de már az 1-2 éveseknek való könyvek között is vannak nagyon gagyik is, úgyhogy gondolom hogy később még nagyobb a szórás.
TörlésPedig amikor otthon voltam, pont hallottam Berg Juditról, mert az unokahúgom a Ruminit olvasta (talán kötelező vagy ajánlott nekik? Nem emlékszem, de most harmadikos) és nagyon szereti és anyukám is dicsérte.
Igen, amúgy Berg Juditot szerettük, a lányom a Panka és Csiribin tanult meg olvasni. És a Rumini összes részét kiolvasta, szerette. Lehet Kertész Erzsi miatt lett ilyen a szöveg? :))))) Nem tudom, de szegényes.
TörlésNálunk is Berg Judit "fut" most, a Lengemesék-sorozat, és mondjuk a cselekménnyel kapcsolatban vannak fenntartásaim, de a nyelvezete 10/10.
TörlésA gyerekirodalom (de a felnőtt is) borzasztó gagyi tud lenni, nagyon résen kell lenni :(
Igen, a Lengemeséket is szerettük, de azt már csak a kicsivel olvastuk, mert "fiatalabb", mint a Panka és Csiribí, A nagyobbak meg szerették az Almát. Meg a Driftert. De ez, amit ott írtam, ez kegyetlen szegényes.
TörlésVisszatérve A válásra, tovább olvastam, és fájóan hiányzik belőle az, hogy a férfi szemszögéből is lássuk azt a momentumot, amikor a felesége kétségbeesetten keresi, mert nem jön haza, mert gondolkodnia kell, mert ugye az volt az a pont, ahol eldöntötte, hogy befejezi a házasságot. Ezt nem írja le az író a férfi szemszögéből, pedig nekem ez fontos lett volna. Hol fordult meg benne a dolog és miért.
Én annak idején azt csináltam, hogy ha gyerekek jöttek hozzánk, akik viselkedését nem ismertem elég jól, akkor a féltett játékokat elpakoltuk (kvázi eldugtuk). Nekem az volt furcsa, hogy exférjem egyik ismerőséék elvittek tőlünk játékot, hogy a gyereknek nagyon megtetszett, és most nem vitatkoznak vele, majd később visszaadják (pár nap, hét múlva), ha már nem érdekli...Hát nem tudom. :))
VálaszTörlésEgyébként én is dugtam el játékot a múltkori látogatás után, de még nem nagyon vannak érzékenyebb játékai.
TörlésAz kemény, amit írsz. Nehéz az, hogy ember próbálná a gyerekét rendes viselkedésre tanítani, és akkor a felnőttek jönnek ilyen hülyeségekkel...