2026. augusztus 22.

bizonytalanság

A bölcsis bejegyzést akartam közzétenni, de most szükségem van rá, hogy ventiláljak itt egy sort. Tegnap a bölcsiből hazamenet, jókedvűen, hogy kezdek belejönni ebbe az egész bölcsis gyerek és munka dologba, kettő perc késéssel fejhallgatón becsatlakoztam abba a meetingbe, ami kéthetente szokott lenni, és céges híreket, terveket, eseményeket mondanak el benne. 

Elkezdem hallgatni. Már az furcsa volt, hogy nem a szokásos férfi tartja, hanem egy nő beszél, és olyan szavakat kezdek el hallani, mint hogy szervezeti átalakítás... tudjuk, hogy ez most egy nagyon nehéz lesz... Megértjük, hogy mindenkiben aggodalmat kelt ez a hír... Mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető leggyorsabban és a körülményekhez képest a legjobban kezeljük... A döntés nagyjából 30-pár embert fog érinteni... Ahogy tavasszal, most is meg fogjuk próbálni első körben más munkakörbe helyezni az érintetteket... Tudjuk, hogy mindenkit megüt most ez a hír, és szeretnénk ha tudnátok, hogy a menedzserek is mindenki mással együtt, most értesültek róla.

Teljes hidegzuhany. Amikor már megkönnyebbültem, hogy "túléltem a tavaszi tisztogatást", a cég történetének első leépítését, amikor mindenki visszatér a nyárból és újult energiával vág neki a munkának, akkor bedobják ezt a bombát, hogy a pár hónappal ezelőtti 16 elbocsátás tetejében most több mint 30 következik. 

Nagyon megijedtem, elkeseredtem és szorongani kezdtem, és azóta sem sikerült beleállni abba az állapotba, hogy ne foglalkozzak vele, úgysem lehet most még tudni, lesz ami lesz, reméljük a legjobbakat stb. Éjjel is többször felébredtem, folyton eszembe jutott. 30 ember, 30 ember. Ez pörgött a fejemben. (Ez összesen ~10%-ot jelent a teljes létszámot tekintve.)

Próbálom az esélyeimet latolgatni, de fogalmam sincs semmiről. Vannak, akik jól átlátják a cég felépítését és működését (és meg se lepődtek ezen a híren), vagy más munkahelyekről már van egy képük arról, hogy mi várható, de nekem semmi ilyen tudásom nincsen. Én csak azt tudom, hogy véleményem szerint túl sokan vagyunk a csapatban, és ennél kevesebb ember is el tudná végezni a rendelkezésre álló munkát. És azt is tudom, hogy utolsó előttinek vettek fel a csapatba, ami nem egy életbiztosítás, ha esetleg az utolsónak be, elsőnek ki elv érvényesül. Vagyis, hogy ha valakit el kell küldeni a csapatból és egyforma tudással rendelkeznek (mint én és négy kollégám), akkor az megy, aki utoljára jött. Hiába voltam ott gyakornokként 5 másik ember előtt, a szerződésem utolsó előttiként köttetett.

Egyik pillanatban arra gondolok, hogy a dizájn egy fontos terület, hiszen egy online cégről van szó, és nagyon sokat nyom a latban a felhasználói élmény, és ráadásul teljes arculatváltás előtt állunk, aminél szintén fontos lesz a dizájnerek szerepe. Másik pillanatban meg azt, hogy nincs szükség ennyi emberre, ha akár csak kettőt rúgnának ki, az nem olyan sok, a maradék megoldaná a feladatokat, és miért ne lennék benne abban a kettőben, ha az egyik utolsóként érkeztem, az utánam jövő srác pedig senior. Ismerősöm azzal jött, hogy terhesen nem fognak kirúgni, de sajnos ez nem így van. Az ugyanúgy diszkrimináció lenne, csak pozitív, ha azért maradnék én, mert én épp terhes vagyok, ha más indokok alapján rám esne a választás. 

Persze folyton elszaladnak a gondolataim mindenféle sötét jövőképek felé. Igazából nem is kellett ez a hír ahhoz, hogy szorongjak a munkámon, mert amióta visszajöttem, nem voltam túl optimista a céggel, a tudásommal és az állásommal kapcsolatban. Folyton csak az imposztor szindrómát érzem és folyton az jut eszembe, hogy ha elveszteném az állásomat, tuti sehova se vennének fel, mert nincs elég tapasztalatom, közben pedig rengetegen keresnek állást. Ott van az a lány, aki a helyettesem volt és szintén terhes lett, így közben lejárt a szerződése és most munkanélküli, pedig én ügyesebbnek gondolom őt magamnál és anyanyelvi svéd is, amit szintén előnynek tartok. Ott van a volt osztálytársam, aki a gyes alatt veszítette el az állását, és szintén nem talál semmit, pedig szintén svéd, egy nagyon klassz csaj és ugyanannyi tapasztalattal rendelkezik, mint én. 

És ha nem lenne elég alapjában ez a bizonytalanság, ott van az a hülye házvásárlás, amiről kedvem sincs írni, de legrosszabb esetben, ha elveszíteném a munkámat, akkor akár a bank nem hagyná jóvá a lakáshitelt, amivel buknánk egy csomó pénzt, mert egy előzetes szerződést már aláírtunk. Úgy volt, hogy szeptemberben elkészül a gazdasági terv, amire a banknak szüksége van ahhoz, hogy döntsenek a hitelről, de a héten tudtuk meg, hogy nem lesz kész szeptemberben; helyette októbert ígérnek. Októbert, ami egybeesik azzal, amikortól az új szervezeti felépítés működésbe lép, vagyis az elbocsátott emberek el lesznek bocsátva addigra. Vagyis HA elveszíteném az állásomat, akkor nem lenne munkaszerződésem, amit felmutathatnék, és előfordulhat, hogy ez a banknak nem tetszene. Az a baj, hogy Jack nagyon rápörgött erre, mert ő amúgy is mindig a legrosszabb forgaókönyvekre készül, szóval nem tud biztatni, hanem lehúz ő is, amikor elkezd százezer koronák elvesztéséről beszélni. Meg hogy ez nem is jöhetett volna rosszabbkor ésatöbbi. Pedig én azt hittem, hogy épp elég stressz a költözés és szülés, de ehhez képest hirtelen az egy egyszerű dolognak tűnik, ami felé örömmel szaladnék, csak ne veszítsem el az állásomat (erre majd emlékeztetem magam, ha esetleg mégis megmarad az állásom, és visszatérek az ezzel kapcsolatos szorongáshoz hehe).

Azt írta a főnököm és a részlegvezető is, hogy habár őket is váratlanul érte ez a hír és ők sem tudnak semmit, tudjuk hogy ott vannak nekünk és bármikor forduljunk hozzájuk, keressük meg őket támogatásért vagy ha ventilálni kell. Elsőre majdnem írtam Pontusnak, aztán meggondoltam magam. Ha megmarad az állásom, akkor feleslegesen nyavajogtam neki, ha pedig én leszek az egyik szerencsétlen, akkor nem úgyis mindegy? Persze előadják, hogy így nehéz nekik, meg úgy támogatnak, de valójában mindenki, aki marad, megkönnyebbül, hogy nem ők lettek a kiválasztottak és az élet megy tovább. Így volt ez tavasszal és ez így lesz ősszel is. Nincs semmi illúzióm arról, hogy bárkit túlzottan érdeklek. 

Csak éljem túl. Csak éljem túl. Már eldöntöttem, hogy ha megmarad az állásom, akkor ugyanúgy meg kell ünnepelnem valamivel, mintha most vettek volna fel.

10 megjegyzés:

  1. Anszki, én átéltem pár hasonló leépítést Angliában, az utolsó egy 25%-os leépítés volt alig egy éve. A tapasztalatom a következő:
    - Egyáltalán nem biztos, hogy az utolsónak jött ember megy először. Sok múlik a fizetéseken, a személyiségeken és azon is, hogy milyen embereket akarnak pont most elbocsátani (pl. nálunk csak a 'közép-réteg' qualified embereket bocsátották el, a kezdők/fiatalok és a nagyon senior staff maradtak). A fiataloknak kevés még a fizetése, és még nem nyafognak annyit, mint aki már évek óta ott dolgozik, de még nem léptették elő..
    - Angliában a gyesről jött nők munkahelye törvényileg védett egy bizonyos ideig (hónapokig vagy félévig, nem emlékszem). Nagyon fura lenne, ha Anglia szociálisan elkötelezettebb lenne ebben, mint Svédország.
    - A hitelügyintézés tényleg stresszes, ha valaki elveszíti az állását, de nálunk ilyenkor a bank (néha!) a teljes összképet/karriert nézi: vagyis, mennyi az esély arra, hogy a most munkanélkülivé vált ember hamar találjon munkát, az alapján, hogy már évek/évtizedek óta dolgozik (ideális esetben kihagyások nélkül és ugyanabban a szakmában)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zenjebil, tényleg megnyugtatott a kommented!
      Elgondolkoztam például azon, hogy nálunk van két "design lead", akik amolyan főfejesek, akik 10 éve a cégnél vannak, és most már csak beleszólogatnak, hogy mit hogy lenne jó csinálni és mindenféle tervezésben vesznek részt, de nem konkrétan dizájnerek. Ha csökkenteni is akarnák a csapatunkat, lehet hogy például pont rájuk nem lenne szükség, vagy nem kettőre. Vagy őket áttennék máshova, mert ők máshoz is értenek. Igazad van, hogy nem feltétlenül a juniorok a leggyengébb láncszemek. Nem lehet tudni, hogy fognak gondolkozni ebben.

      Meg például történt olyan is amíg gyesen voltam, hogy a törtető ex-dizájner kollégámnak lett egy saját mini csapata és így ketten vannak a főnökömmel menedzserek ugyanott, de a csajnak kb. 3 embere van. Ha engem kérdezel, ez egy mondvacsinált pozíció, én megszüntetném 😄 Úgyhogy bízom benne, hogy inkább az ilyesmik kerülnek górcső alá.

      Nem tudok ilyen törvényről, nálunk max. annyi van (amennyire én tudom), hogy negatívan nem lehet diszkriminálni, szóval nem lehet az egy érv, hogy én úgysem leszek majd itt 15 hónapig, akkor már ne is jöjjek utána vissza. De ennek ellenére bízom benne, hogy valamennyit csak számít, hogy terhes vagyok. Ahogy egy magyar barátom mondta "akkor is bátor dolog lenne terhesként kirúgni téged".

      Svédországban nagyon erősek a szakszervezetek és ezek az átalakítások nagy tárgyalások közepette zajlanak a szakszervezetekkel, így azt mondjuk kétlem, hogy a személyiség nyomhat a latban, hiszen akik döntenek, azok nem is ismerik azt a 400 dolgozót, nekik kb. csak sakkbábuk a pályán (én legalábbis így képzelem).

      A hitellel kapcsolatban is igazad van, illetve Jack már más alternatívákon is gondolkozik, szóval ha még a legrosszabb is bekövetkezne, valószínűleg akkor is meg tudnánk oldani, hogy ne kelljen "büntit" fizetnünk.

      Törlés
    2. A szakszervezetek mindenkit védenek vagy csak a szakszervezeti tagokat?

      Mondjuk mi csak 55-en voltunk, de az 'objektív' pontozási rendszerrel is, amit kitaláltak, elérték azt, hogy azt bocsássák el, akit akarnak. Nagyon durván és ésszerűtlenül lepontozták azokat, akiket meneszteni akartak, és 1 ember kivételével mindenki úgy döntött, hogy a referencia érdekében nem érdemes jogi útra menni. Tipikus, hogy az egyetlen ember, aki feljelentette őket, kanadai! Észak-Amerikában szerintem ez hagyományosabb..

      Törlés
    3. Nálunk a cég szakszervezeti tag vagy hát a munkaszerződésünk által a szakszervezet véd minket és mindig a szakszervezettel közösen hozza a cég a dolgozókat érintő döntéseket, úgy mint fizetésemelés, munkafeltételek, juttatások stb.

      Pontosan nem látom át hogy hogy is van, úgyhogy hülyeséget nem akarok mondani... Jacket kérdeztem, ő szerinte ez annyi hogy a munkahely előáll a leépítési szándékaikkal, hogy mely pozíciókat szüntetik meg és egyebek, a szakszervezet pedig ezt átnézi, kivizsgálja, hogy van-e alapja ezeknek az elbocsátásoknak meg ilyesmi. És tegyük fel, ha olyan lenne, hogy valakit kirúgnak arra hivatkozva, hogy megszűnik a munkaköre, de pár hónappal később felvesznek valakit ugyanarra a munkára, akkor például az megtámadható lenne.
      Az előző "átalakítás" során sokáig tartottak ezek a tárgyalások, és végül még egy ember lett, akit sikerült megtartani másik pozícióban, szóval úgy hangzott vagy úgy volt beállítva, hogy tényleg naaaagyon fontos itt mindenkinek a jövője.
      Meglátom, hogy mi lesz. Persze az ember a saját bőrét félti leginkább, de azért nagyon szar volt a tavaszi is, és van kollégám aki nekem azóta is hiányzik és sokszor eszembe jut, hogy mi lehet vele.

      Törlés
  2. Hú, jaj. De most jól értem, hogy Svédországban simán ki lehet rúgni terhes nőt? Azokban az országokban, amiket ismerek, ez a "pozitív diszkrimináció" törvénybe van iktatva. Drukkolok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Vera!
      Hát ugye ez nem "rendes" kirúgás, mert amennyire én tudom, Svédországban is nagyon nehéz egy határozatlan idejű szerződéses alkalmazottat "csak úgy" kirúgni. Ez átszervezés, reorganizáció címen fut – legutóbb például egy teljes pozíciót megszűntettek és az összes scrum master elvesztette az állását. Ilyen esetben mindegy hogy terhes valaki. Ha találnak valid indokot, hogy engem küldjenek el, például amit írtam, hogy a juniorok között engem vettek fel utoljára, és ez jogos indok lehet, amennyiben a juniorok közül szeretnének valakit kitenni. Ebben az esetben mindegy, hogy terhes vagyok és nem tudnám bizonyítani, hogy a terhességemnek bármi köze volt a munkám elvesztéséhez (mert nem is volt).

      Kicsit gugliztam, és például olyan sztorit találtam, amiben egy terhes nő pert nyert diszkrimináció miatt, hogy a munkahelyén a gyes alatt jelentette, hogy ismét terhes és csak a 2. gyerek után fog visszajönni, és ezután meghirdettek állást a pozíciójára, neki pedig munkahiányra és átszervezésre hivatkozva felmondtak. Ez a nő megnyerte a pert, mert itt tudták bizonyítani, hogy valójában nem szűnt meg az állása és a hosszú távollét, ismételt terhesség miatt rúghatták ki. 6,5 millió kompenzációt fizettek neki egyébként

      Törlés
    2. Aha, értem, tehát van különbség aközött, hogy "megszűnik az állása", és hogy "kirúgják". Hát, érdekes. Amúgy magam sem tudom, egyetértek-e azzal, hogy csak a terhesség miatt ne lehessen valakit kirúgni (ahogy pl. Mo.-n is van), mert persze, etika meg emberség szempontjából teljesen érthető, de a cég szempontjából még, ha tényleg nincs szükség arra az adott emberre/pozícióra... Mo.-n ráadásul egy dolog, hogy terhesség alatt nem lehet kirúgni, de utána a gyermek 3. születésnapjáig kötelező az anyát visszavenni (asszem, bármilyen pozícióba). Ami azért rengeteg idő.

      Törlés
    3. Igen, ez igaz. Ez a szabály olyasmi, mintha egy düledező épületet oldalról megtámogatnának, hogy ne omoljon össze, de az alapok attól még ingatagok és a probléma jelen van. Vagyis hogy Magyarországon nyilvánvaló problémák vannak a nemi egyenlőséggel, a nők munkavállalásával, a hosszú gyessel, gyerek betegsége és egyebek esetén, és ezért ilyen kényszerintézkedéseket hoznak, hogy nagyjából mégis élhetővé tegyék a helyzetet.

      Svédországban pedig kereshetsz munkát terhesen is, illetve nem is annyira számít hogy nőnek vagy férfinek lesz gyereke, mert ugyanúgy távol lehet egy férfi is 1 évet, ahogyan egy nő mondjuk csak fél évet. Persze itt sem tökéletes a rendszer, itt is a nők többet vannak távol, többet vannak otthon a beteg gyerekkel, és nyilván nehezebb egy terhes nőnek állást találnia, mint egy nem terhesnek, de Magyarországgal azért nem összehasonlítható a helyzet.

      Törlés
    4. Ja és az ilyen látszólag jótékony szabályok eredményezik azt, hogy a munkáltatók messziről elkerülik a termékeny korú nőket, meg próbálják kitudakolni, hogy tervez-e gyereket, vagy inkább fel se veszik, mint hogy ezt a terhesség + 3 év mizériát kihúzzák vele... Szóval lehet hogy többeknek árt egy ilyen szabály, mint akinek használ.

      Törlés
    5. Most megnéztem, Angliában a terhes nők állása attól a pillanattól védett, hogy bejelentik a terhességüket, a születés utáni 18 hónapig. Ebben az időszakban, akkor is ha leépítések vannak, a munkáltatónak előbb kell felajánlania a terhes nőnek egy alternatív pozíciót, mint mindenki másnak.

      Törlés