a bölcsi és a beszoktatás

De nem szeretem ezt a beszoktatás szót. Olyan rideg. Nem is vártam a bölcsikezdést. Szomorúan gondoltam arra, hogy eljött az az idő, hogy az én kicsi gyerekemből intézménybe járó nagy gyerek lett. Azért nem írtam korábban, mert viaskodtam az érzéseimmel, hogy végülis mit is gondolok a bölcsiről – konkrétan arról is, ahova jár és úgy általánosságban a bölcsibe járásról. 

Ahogy már említettem, Svédországban nincs külön bölcsőde és óvoda, hanem 12 hónapos kortól 6 éves korig ugyanoda járhatnak a gyerekek, viszont nem kötelező (így is kb. 90% jár). Az óvoda fizetős, és az ára lakhelytől, életkortól, jövedelemtől és a gyerekek számától eltérő. Nekünk ~50 ezer forintba kerül havonta és ez kb. a legdrágább árkategória (1 db 1 éves gyerek). Ahova Loki jár, az magánovi, de ennek nincs jelentősége, se árban, se másban. Egyszerűen vannak helyek, amiket az önkormányzat üzemeltet és vannak magán üzemeltetésűek, de minőségbeli különbség nincs közöttük. Hozzánk csak magánovik vannak közel, ez az oka, hogy Loki ilyenbe jár.

A mi ovink pici. Egy nagy, századfordulós családi ház földszintjén üzemel, az emeleten pedig az ovit alapító, már nyugdíjas nő lakik. A teljes létszám 35 fő. A kiscsoportba 10 db 1 és 3 év közötti gyerek jár és 3 pedagógus van (bocsánat, de nem is tudom pontosan, hogy Magyarországon milyen megnevezések és pozíciók vannak egy bölcsiben, azt meg pláne nem, hogy Svédországban mi minek felelne meg). Ami még nagyon szuper, hogy saját konyhája és szakácsa van az ovinak. Szerintem erről külön posztot fogok írni, mert így is hosszú ez a bejegyzés.

Ovinként eltérők a beszoktatási menetrendek, de abban megegyeznek, hogy figyelnek a gyerekek igényeire, és ettől függően lehet gyorsabb vagy lassabb. Nálunk két hét van kitűzve erre az időszakra, és mi sokakhoz képest kifejezetten gyors tempóban haladtunk. Az első nap 9-12-ig voltam ott Lokival, és a második napon már ott is aludt, sőt a bölcsis néni altatta el. Én haza is mentem és 2-re mentem vissza. A 3-5. napon is hazamentem ebéd után, ők altatták el, én pedig 3-ra mentem vissza. A második héten végig egyedül volt ott 9-15-ig. 

Aludni az udvaron alszanak. A picik babakocsiban egy szín alatt, a nagyok egy kisházban matracokon. Amióta a sportrészt használjuk, Loki maximum véletlenül aludt csak a babakocsiban, de nem szokásunk abban altatni, és nem tudtam hogy itt ez lesz. Szerencsére nem lett így sem probléma, a legtöbbször percek alatt elalszik, hiszen ott majdnem dél van, mire alszanak, itthon pedig már 10 körül kidőlt. Azt gondoltam volna, hogy nem tud hosszan aludni, mert a szabadban majd felébreszti valami zaj, de többször is aludt már 2 órát, és olyan még egyszer sem volt, hogy idő előtt felébredt volna.

A napirend nagyjából úgy néz ki, hogy érkezéstől fél 10-10-ig, időjárástól is függően, az udvaron vannak. Kint, padokon ülve eszik a tízórait, ami gyümölcs. Nekem ez is egy parás pont volt, mert Lokinak mindig szép apróra szeletelve adtuk a gyümölcsöt, főleg a keményeket. Itt viszont simán a kezükbe adnak egy negyed almát vagy egy nagy körtedarabot, akár héjastól is. Amikor ott voltam, árgus szemekkel, ugrásra készen figyeltem a gyerekemet, hogy mikor fog túl nagy darabot leharapni, félrenyelni vagy leesni a padról, mert olyan helyen se ült gyakran, aminek nincs háttámlája. Azóta már itthon is treníroztam – igazából magamat – hogy így adjam neki a gyümölcsöt, és látom, hogy boldogul vele. Ez is csak tipikus aggodalmaskodás volt a részemről, illetve hogy leragadok egy szinten, és nem jövök rá, hogy a gyerekem annál már többre is képes lenne egyébként. 

Amikor 10 körül bemennek, akkor a teremben játszanak ebédig vagy van valami foglalkozás. Ebéd előtt van egy ütemezett pelenkacsere is, és 11-kor van az ebéd, ugyanabban a szobában. Az én gyerekem mondjuk már 10-kor éhen akar halni, és leül szépen a kis székre az étkezőasztalhoz azzal a logikával, hogy ha evéskor leülünk, akkor leüléskor evés lesz. Ilyenkor szoktak kapni az éhező gyerekek egy kis klasszikus ropogós svéd kenyeret, hogy kibírják ebédig. Ebéd közben már több gyerek szinte belealszik a tányérjába, így ebéd után azonnal viszik őket a babakocsijukba. Miután felébredtek, megint az udvaron van játék és evés, amíg haza nem visznek mindenkit a szüleik. 2 körül kapnak uzsonnát, ami tudtommal vajas kenyér, de lehet hogy más is szokott lenni, ezt nem tudom, mert a délutáni órákban sosem voltam ott. 4 órakor ismét gyümölcsöt kapnak. 

Nagyjából így néz ki a kicsik minden egyes napja, hiszen ők nem mennek még játszótérre és semerre. Nekem unalmasnak hangzik, hogy minden nap ugyanott vannak 8-9 órán keresztül, de állítólag nekik nem az. És persze nem csak szabadjára vannak engedve, hanem foglalkoznak is velük. Nekem talán a szabadjára engedés résszel volt a legnehezebb szembesülnöm. Amikor látom azt a sok (pedig nem is olyan sok, mert az első héten csak 15 volt) gyereket az udvaron kóborolni, bóklászni. Kicsik-nagyok ugye együtt, és az udvar abszolút nem az a bababiztos hely, hanem tipikus svéd óvodaudvar sziklákkal, amik eltávolíthatatlan része a svéd természetnek; meredek lejtőkkel; farönkökkel; épületekkel, amik mögött nem látszódnak a gyerekek stb. 

Loki eddigi élete során kis túlzással árnyékként követtem őt, hogy mindig ott legyek, ha valami veszélyesebb mutatványra készül. Itt meg a beszoktatás alatt láttam, hogy van olyan, hogy egyedül felmászik valahova (tornácra vagy egy farönkre), miközben minden pedagógus valami mással, valaki mással van elfoglalva és senki nincs ott. Ez is egy parás pont volt nekem. Még most is furcsa nekem, amikor megyek érte, és látok egy két év körüli gyereket a kukák körül ténferegni, egy másik épp a babakocsikat piszkálja stb. Közben mindig jön-megy egy pedagógus, vagy valamennyire a közelben van valaki, szóval túl sokáig senki sem marad észrevétlenül, de azért mégsem arról van szó, hogy minden pici folyamatosan kartávolságra van egy felnőttől. 

Ezekkel a dolgokkal kapcsolatban arra jutottam, hogy jobb is, ha nem látom. Rosszabb volt, amikor a beszoktatás alatt ott ültem a padon, és mindent láttam, mint amikor itthon vagyok az áldott tudatlanságban. Megbízom, vagyis muszáj megbíznom a szakemberekben, nekik ez a munkájuk, évek óta ezt csinálják, és jobban tudják hogy működnek a gyerekek, mint én az egy gyerekemmel. 

Ami még nem annyira tetszik, hogy udvar sok része egy portenger. Legalábbis most a nyári melegben az volt. Persze, hát rohangál ott a sok gyerek, nem marad meg a fű, de nagyon poros az egész. És oda, a porba kiraknak játékokat, ezekkel játszanak. Mikor jön haza, úgy néz ki a gyerekem, mint egy koszos utcagyerek, aki napok óta nem fürdött. Poros arc és végtagok, a körmei alatt fekete, a cipője színe felismerhetetlen és fél kiló homok jön ki belőle, amikor leveszem. Tudom, hogy Svédországban ez van, hogy a gyerekek szinte minden időt kint töltenek, és az esős időben meg majd úgy jön haza, mint egy lápi troll, de a por még annál is rosszabb.

De visszatérve konkrétan a beszoktatásra: jobban ment, mint gondoltam. A bölcsis néni (csaj) is pozitív volt Lokit illetően. Remélem, hogy őszintén elmondaná azt is, ha lett volna sok sírás vagy bármi nehézség, mert csak azt mondta, hogy nem volt semmi gond, minden jól ment, hamar elkezd játszani, miután elmegyek, már más gyerekekkel is játszott, és általában egész nap jókedvűen, gyakran mosolyogva sétálgat, csak ebéd környékén szokott nyűgös és fáradt lenni. Ennek én nagyon örülök, és szerintem hozzájárult a beszoktatást megelőző két hét Magyarországon.

Az én beszoktatásom kevésbé ment jól. Ahhoz képest, hogy rosszabbra, több sírásra számítottam Loki részéről, mégis nehezebben viseltem, mint gondoltam. Én csak a sírás részébe gondoltam bele korábban. Hogy biztos nehéz lesz sírva otthagyni, de abba nem gondoltam bele, hogy milyen rossz érzés nem tudni, hogy mit csinál 7-8 órán keresztül. Hogy ott nem kap annyi figyelmet, ott nem értik a kis szavait, a saját nyelvét. Hogy lehet, hogy nem is mer szólni, hogy éhes, hogy szomjas, hogy kér még. Hogy mutatja a kis dolgait büszkén, de nincs kinek, mert épp senki észre se veszi. Mert senkit sem érdekel úgy minden mozzanata, minden szava, minden kis ötlete és gondolata, mint minket. Senki sem biztatja és dicséri úgy, senki sem lesi minden kívánságát. És mi annyi mindenről lemaradunk. Ez a legnehezebb.  

Most már barátkozom a helyzettel, hogy ez ilyen. Ez egy gyászfolyamat vagy nem tudom mi. Azt is fel kell dolgoznom, ez volt a düh része a gyásznak, hogy az ismerőseim pozitív nyilatkozatai miatt nem volt bennem reális kép arról, hogy milyen lesz ez számomra. És jéé, érdekes, most bezzeg mindenki mondja és bólogat, hogy milyen nehéz és rossz a beszoktatás, és főleg, amikor ilyen picik. Régebben meg mindenki csak azt sorolta, hogy mennyire imádja a gyereke a bölcsit. Úgy érzem, hogy át lettem vágva. A duzzogásomban arra gondolok, hogy mindenki magát is hitegeti azzal, hogy a 12, 15, 20 hónapos gyereke meeeennyire imádja a bölcsit, hiszen senki sem jókedvéből, hanem szükségből "dugja be" oda. 

Jack mindig leállítja ezeket a kesergéseimet, már a ChatGPT-vel is elmondatta, hogy nem lesz baja a gyerekemnek attól, ha bölcsibe jár. Meg azt mondja, hogy én másban szocializálódtam, de ő is 12 hónaposan kezdte a bölcsit. Ezek engem nem győznek meg, egyszerűen rezignáltan elfogadom, hogy ez van, úgysincs más opció. Igyekszem a jóra fókuszálni, amiből van is sok, és persze segít az is, hogy igazából Loki kiválóan "teljesít".