szülés előtt

Terhesség completed, ma mutat 100%-ot az app. Így most már ebben a témában meglepetések nem érhetnek, "csak" a szülés van hátra. Nekem problémamentes volt ez a három trimeszter, ahogy már említettem. (Most a végén már van pár bosszúság, de összességében azok sem jelentősek és nem akadályoznak semmiben.) Nem tudom, hogy ezzel én kivétel lennék, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a problémás terhességeket hangosítják ki, mert a tünetekről, nehézségekről lehet és kell beszélni, arról mit beszéljen valaki, hogy minden okés. 

De ilyen ez a terhesség dolog, hatalmas különbségek vannak mindenben, ahogy látom. Éppen ezért kár bárkinek tanácsot adni, vagy előre figyelmeztetni, hogy mi lesz, mert senki sem tudja, hogy a másiknak milyen lesz ez az időszak. Én mindenki élményeit, tapasztalatait érdeklődve hallgattam, az viszont bosszantott, amikor tényként közölték velem, hogy ami velük megtörtént, az velem is meg fog. Nem sok ilyen volt, szerencsére. Az egyik az volt, amikor augusztus elején, amikor még félidőnél se jártam, és megjegyeztem, hogy remélem nem az ünnepek között jön a baba, hanem megvárja a 2025-öt, akkor azt mondta valaki, hogy higgyem el, hogy akkor már úgy leszek vele, hogy mindegy mikor, csak jöjjön és legyek túl rajta. Nyugodtan mondja azt, hogy a végén ő így érezte. De 4-5 hónappal előre kijelenteni, hogy én így fogok érezni karácsony táján... Semmi értelme. És nem lett igaza, nem éreztem így. De ezt egy kétgyerekes anya ezt mondta, így akkor ez kihatott rám, mert neki több tapasztalata van, ő biztos jobban tudja. 

A szülés ugyanaz a kategória, mint a terhesség, hogy annyira különböző mindenkinek, hogy szerintem nem sok tanácsot lehet adni. Ebben is szívesen meghallgatom mindenki beszámolóját, de nem vonatkoztatok magamra semmit. Annyiféle történetet hallottam a kollégáimtól, videókban, podcastokban, leírásokban, hogy az egyetlen konklúzióm az lett, hogy ami biztos, az a bizonytalan. Felkészültnek is érzem magam és egyben felkészületlennek. Ez is olyan változó, hogy ki mennyit "készül". Én végülis nem jártam terhesjógára, nem csináltam légzésgyakorlatokat, nem jártam többalkalmas, alaposabb szülésfelkészítőre, de azért elolvastam/megnéztem több szülésbeszámolót és majdnem végigolvastam a "Félelem nélkül szülni" c. svéd könyvet. Azért nem fejeztem be, mert sok volt benne az ismétlődés, nem éreztem túl mélynek, illetve egy idő után azt éreztem, hogy felesleges elméletben olvasni egy ennyire gyakorlati dologról. Mintha könyvekből akarnék síelni tanulni úgy, hogy még havat sem láttam.

Nekem a legnagyobb biztonságérzetet az adja, hogy Svédországban szülhetek. Magyarországon nem nagy reményekkel indulnék neki, és nehéz lenne megvalósítani a félelem nélküli állapotot, aminek a fontosságát a könyv hangsúlyozza. De ha valahol, akkor itt megvan minden ahhoz, hogy pozitív szülésélményem legyen és minden jól alakuljon. A minap is láttam szülés témában egy magyar cikket, és ismételten megállapítottam, hogy szomorú az otthoni helyzet, de egyben azt is, hogy itt minden úgy és még úgyabbul van a szülészeten, mint amiről írnak a cikkben. Legalábbis azok alapján, amiket hallottam. De majd meglátom és elmesélem.

A hozzáállásom sokat változott, mert én régen sokkal jobban féltem a szüléstől. Kirázott a hideg és fintorogtam, amikor bármi szüléssel kapcsolatosat meghallottam, most meg reggelizés közben nézem a YouTube-on mások szülését. A legnagyobb meglepetés talán mégis az volt nekem ebben a témában, amikor olyan beszámolókat is olvastam, hogy mennyire jó a szülés, és alig várja, hogy újra szülhessen. Alig várja! Ilyeneket írnak egyesek a csoportban. És most, mikor találkoztunk az egyik ismerősünkkel, ő is ez a kategória, aki annyira lelkes volt azzal kapcsolatban, hogy szülni fogok, mert milyen jó is az. 

Hát, meglátjuk. Minden pozitív változás ellenére azért azt nem mondhatom, hogy nem félek, de azt hiszem, hogy egészséges mértékben félek. De azért irigylem azokat, akik kifejezetten várják és izgatottak, mert annyira szeretnének már találkozni a kisbabájukkal. Én ezt továbbra sem tudom elképzelni. Olyan béna vagyok, de teljesen felfoghatatlan nekem még mindig, hogy van bennem egy teljesen kifejlett kisember. Vannak azért olyan pillanataim, amikor én is izgatott leszek, amikor elképzelem azt a pici babát, de többször csak a nagy falat látom magam előtt, amit először meg kell mászni, és aztán a folytatással kapcsolatban is aggodalmak úsznak a fejembe.

A legtöbbször csak üres a fejem a szüléssel kapcsolatban, vagy hogy is mondjam. Nem gondolok rá, nem tudom vagy akarom elképzelni. Mintha még most is olyan messze lenne vagy nem történne meg soha. Néha vannak olyan pillanatok, amik átütik ezt a blokkot a fejemben és akkor leesik a tantusz, hogy te jó ég, mindjárt szülni fogok. De aztán mégis visszakerülök az átlagos hétköznapokba, amikor teszek-veszek, jövök-megyek, mintha semmi sem lenne. Jólesik a sok drukk, amit kapok a környezetemtől, ugyanakkor néha meg is ijeszt, mert érzem ettől, hogy ez micsoda feladat. Szinte valami teljesítménykényszer is aktiválódik, amikor kapom az üzeneteket, hogy gondolnak rám ezerrel, hogy de izgalmas, hogy várják, hogy írjak, várják milyen lesz a kisbaba stb. Jó is, de ijesztő is hogy ennyi tekintet szegeződik rám.