Témát váltok a szervezett bűnözés sötét világától, és inkább ajánlok két jó dolgot, amit nemrég fedeztem fel.
Az első a Svéd otthon nevű blog, amit teljesen véletlenül, egy instagram-kommenten keresztül fedeztem fel (az instája krisztinakau és gyönyörűek a fotói). Több bejegyzést is elolvastam, és érdekesnek és informatívnak találom őket. Én is tanultam újat belőle, például hogy a garbó ruhadarab neve Greta Garbo nevéből származik. Hogy mi?? És én eddig hogyhogy ezt nem tudtam, vagy nem is csodálkoztam rá a "véletlen" egybeesésre. Jacknek is meséltem, hogy képzelje el, hogy mi Greta Garbóról neveztük el a turtlenecket. Hát ő is csodálkozott.
A másik pedig a Kalandvágyból külföldre nevű podcast, ami a YouTube-on és a Spotifyon is elérhető. Ezt a podcastot anyukám ajánlotta, először egy Svédországban élő férfi epizódjával, de már több részt is meghallgattam és nagyon élvezetes. Szeretem az országok és az emberek változatosságát, és hogy a legkülönbözőbb élettörténeteket lehet belőle megismerni. Nem minden ember stílusa vagy gondolkozásmódja szimpatikus számomra, de még ez is élvezetes benne, hogy ennyiféle emberrel meg lehet ismerkedni a műsorban. A riporternő kedves, és szeretem hogy hagyja beszélni a vendégeket, és nem szakítja őket félbe.
Jaj de jó!!! Remélem hogy minél többen felfedezik, mert tényleg nagyon jó. Szeretem benne azt is, hogy hétköznapi emberek a vendégek, mégis olyan jó mesélők, olyan érdekesek a történetek. A hagyományos magyar interjúműsorokban én már unom a folyton ismétlődő hírességeket, akik mellesleg sokszor nem is érdekesek
VálaszTörlés(és milyen gyors voltál a kommenteddel!! :))
Igen, tehetséges fotós! Engem nem vonz, hogy komolyabban foglalkozzak fényképészettel, pedig milyen jó lenne, ha arról a rengeteg szép helyről, ahol már én is jártam, ilyen szép fotóim lennének. Ilyenkor kedvet kapok hozzá, de tudom hogy nem tartanék ki mellette.
VálaszTörlésAkkor jó sok dolog belefér 3 napba is. Azért is azzal számoltam a korábbi bejegyzéseimben. Általában csütörtökön és vasárnap repül a WizzAir, így ezt a forgatókönyvet képzeltem el egy lehetséges utazáshoz.
Külön élmény lehet, ha valaki szakmai szemmel is tud értékelni egy várost, mint te. Én az építészethez nem értek, de egy másik kedves olvasóm is megemlítette azt a két helyet, mint építészetileg jelentős helyszínt :)