az elmúlt hét

Múlt hétvégén nem voltam gombászni, de elmentem Kathie-hez, akivel júniusban találkoztam utoljára, a babákkal pedig májusban. Azóta eltelt a nyár, ők voltak hat hetet Amerikában, én is nyaralgattam, úgyhogy volt mit megbeszélni. Azt is most tudtam meg, hogy elvesztette az állását (megszüntették a részlegét) ami miatt sajnálom őt és aggódom is érte. Igaz hogy nem szerette a munkahelyét, és amúgy is tervezte, hogy a gyesről visszatérve keres jobbat, de azért más dolog, hogy van az embernek aktív jövedelme és nem égető kérdés a váltás, vagy közel másfél éves kihagyás után, munka nélkül keresi az új helyet. Bízom benne, hogy nem csak sikerül találnia valamit, hanem még jobbat is, mint az előző munkahelye volt.

Úgy alakult, hogy tegnap is találkoztam vele, de a városban. Nemrégiben volt a szülinapja, amire nem volt ajándékötletem és múlt héten csak sütit és egy csokor virágot vittem neki. Aztán mesélte, hogy vett kapszulás kávéfőzőt, és szeretne otthon is finom kávékat inni, úgyhogy majd vesz tejhabosítót is, csak nem volt még ideje utánaolvasni hogy milyet vegyen. Úgyhogy én utánaolvastam, és megleptem egy tejhabosítóval utószülinapi ajándékként. Igen, nagyon aranyos vagyok, tudom. Remélem hogy jó lesz ez a márka. Egyébként a Kulturhusetben találkoztunk, ahol van kisgyerekes könyvtár. És az volt a vicces véletlen, hogy Jackkel egyébként is oda terveztünk menni, mert a hétvégén bűvészbajnokság zajlik ott, és elmentünk megnézni pár show-t. Aztán pedig egyszerűen csak egy emelettel fentebb mentem, és ott találkoztam Kathie-ékkel.

A héten volt csapatépítő is a kollégáimmal. Nyár előtt volt egy időszak, amikor kifejezetten irritált a főnököm, és gyakran fordítottam arra energiát hogy bosszankodtam rajta vagy valakinek részleteztem, hogy milyen hülye. A nyár után visszatérve viszont jóleső érzéssel megállapítottam, hogy jelenleg nemhogy nem irritál, hanem egész okénak gondolom, és ez a szerdai csapatépítő pedig kifejezetten a pozitív érzések felé billentette bennem a mérleget. Ami tök jó, mert nem jó ha rossz érzésekkel vagyok a főnököm felé, meg amúgy is minek tápláljam a negatív érzéseket. Semmi értelme.

Szuper ötlet volt részéről ez a csapatépítő, mert amióta én itt vagyok (10 hónap), 6 új ember kezdett és októberben jön a hetedik (a 11 fős csapatba). Tehát a többség új, heti csak egy nap vagyunk az irodában, így senki sem ismer senkit és nem is nagyon van lehetőségünk közelebbi kapcsolatok kialakítására. Úgyhogy a főni fogta magát, "kivett minket a melóból" és egy egész napot a városban töltöttünk, játszottunk, szórakoztunk és semmi szó nem esett a munkáról. És minden elismerésem az övé, mert szükségünk volt egy ilyen napra és jól meg is szervezte.

A belvárosban voltunk egy coworking irodában. Először 2 igazság 1 hazugságot játszottunk, amit előre el kellett neki küldeni, nem helyben kellett kitalálni. Ja az tök jó volt, hogy csatlakozott hozzánk a leendő kollégánk és velünk volt ő is egész nap. Ő is írt mondatokat a játékba. Ráadásul úgy játszottuk, hogy miután felolvasta a 3 állítást, volt 1-2 percünk hogy kérdéseket tegyünk fel az illetőnek, ami segítségével megpróbáljuk leleplezni a hazugságot. Jól szórakoztunk és mindenki benne volt a játékban. Na jó, kivéve Fanyalgó Kisasszonyt. Magamban így hívom az egyik lányt, szerintem nem kell részletezni hogy miért, a név magáért beszél. Ez a csaj rendkívül negatív és olyan típus, aki a jóban is a rosszat látja vagy azt emeli ki. Nagyon fárasztó.

Szóval mindenki rendesen elvégezte a házi feladatát és elküldte Pontusnak a 2 igazságot és 1 hazugságot, ahogy kérte. A két idősebb kollégám is, az új fiú is, mindenki. És mikor Fanyalgó Kisasszony állításai következtek, a következő állt a táblán:
1. Van egy tevém.
2. Van egy lovam.
3. Nincs lovam.
Mindenki így nézett hogy ???? ez mi? Én forgattam magamban a szemem, hogy ez hülye... És ha ez nem lett volna elég, közölte (mikor már legalább 5 ember lement és látta hogy miről szól a játék), hogy jaaa, ő azt hitte hogy két hazugságot kell írni és egy igazságot. Nekem ez az egész olyan szánalmas volt. Azt éreztem rajta, hogy ő egy gyerekes hülyeségnek gondolta ezt a játékot és így fejezte ki tiltakozását, hogy direkt ilyen hülyeséget írt be. Mintha neki szinten aluli lenne az, hogy benne legyen egy ilyen játékban... Csak magát járatta le vele, de hát nem véletlenül hívom Fanyalgónak. 

A játék után együtt ebédeltünk, aztán pedig spaghettitornyot építettünk. Én nem ismertem ezt a játékot, de ez egy létező feladat, kihívás, csapatépítős gyakorlat. Mi úgy játszottuk, hogy 18 darab spaghettit, 1 egyméteres madzagot, ollót, celluxot és 1 pillecukrot kaptunk. A feladat az volt, hogy 20 perc alatt minél magasabb tornyot kell építeni, pillecukorral a tetején. Vicces és izgalmas 20 perc volt. A végén két csapat egész jó kis tornyot kreált, és kis késéssel a mi tornyunkat is sikerült végre megállítani (előtte folyton eldőlt), de akkor már kifutottunk az időből. Viszont láttam hogy az a csapat, amelyik végül nyert, ellopta az ötletünket, ami az volt hogy a pillecukrot feldaraboltuk és azt használtuk a torony lábaként.

Ezután pedig barkácsórát tartott nekünk az egyik kollégám, Peter (aki a gyakornokságom alatt a mentorom volt). Az ő hobbija a bőrdíszművesség. Nem tudom pontosan hogy ez-e a neve, de mindenesetre bőrből készít kulcstartókat, kártyatartót ilyesmiket. A múlt heti kickoffon ő is jelentkezett oktatónak, és 15 embernek tartott ilyen bőrműves órát, ahol mindenki készített egy kártyatartót. És most nekünk is megtartotta ezt az órát, ha már beszerezte a nyersanyagokat, kellékeket. Annyira jó szórakozás volt!! Én nem is tudom mikor alkottam bármit, mint régen mikor az iskolában is tanultunk kötni, horgolni vagy például gyerekként gyöngyállatokat fűztem. Olyan jó kikapcsolódás volt, hogy mindenki motyogott a kis munkájával és több mint 2 órán keresztül készítettük a kártyatartót.

Este végül elbuszoztunk egy francia étterembe, ahol egyesek 1-ig ott voltak. Vagyis át is mentek egy másik helyre. Én 10 körül eljöttem, mert én most nem ittam és nem is tudtam már egy idő után jót beszélgetni. Elkezdtem kívülállónak érezni magam, én, a külföldi aki se nem tud úgy beszélni, mint a többiek, se nem vagyunk hasonló élethelyzetben. A többiek autókról beszélgettek, aztán lakáshitelekről, törlesztőrészletekről, házvásárlásról... Ekkor átültem a másik csapathoz, akik meg randizásról, randiappokról meg ilyesmikről beszéltek, és próbáltam én is hozzászólni, de egy idő után azt vettem észre, hogy csak hármasban beszélgetnek, nem néznek rám és nem próbálnak bevonni a beszélgetésbe. Úgyhogy mikor megláttam hogy egy másik kollégám is indul, kaptam az alkalmon és elmentem vele. 

Azért nem volt rossz este így se. És a svédemmel is elégedett voltam. Csak meg kellett újra állapítanom, hogy én valóban kívülálló vagyok és eléggé ufó lehetek nekik. A helytelenül, akcentussal beszélő kelet-európai csaj. De annyira nem zavar, mert senki sem kiemelkedően szimpatikus a csapatból. Ha lenne valaki vagy valakik, akik figyelméért, társaságáért, barátságáért kifejezetten igyekeznék, akkor lehet hogy rosszul esne hogy nem nyitnak felém. De ehhh ez van, nem érdekel. Ők a kollégáim, nem a barátaim. Az a lényeg hogy legyen jó munkakapcsolatunk és hogy mikor nagy ritkán találkozunk, akkor elüssük együtt az időt.