reggelitől AW-ig

Hangulat & soundtrack:

Miközben vettem a kabátom, tekertem magamra a sálam és felkészültem, hogy kilépjek a meleg, zajos kocsmából a -7 fokba, épp ez a szám szólt, és annyira, de annyira megfogott, hogy arra gondoltam, hogyha én ezt a számot most nem shazamozom le, és nem tudom meg mi ez, akkor még hetekkel később is azon fogok gondolkozni, hogy mi lehetett az a jó szám. Azóta loopon hallgatom. Mekkora feeling. Ez pont a piros metró vonala, amivel én is járok. A klipet is megnéztem többször, figyelve az emberek arcát.

Na de vissza az elejére. Régóta vártam már a szerdát a jó programok miatt. Nem is csalódtam, sőt! Már 7 előtt teljes sötétségben, csípős hidegben sétáltam a metró felé. Reggelivel egybekötött "műsorral" kezdődött a nap. Amikor 8-kor beléptem az étkezőbe, minden porcikámat átjárta az a fantasztikus hangulat, ami ott fogadott. Odakint még épp csak kezdett az ég a lusta, fél 9-kor ébredő napnak köszönhetően világosodni, bent viszont karácsonyi fények, zenék, díszek és ételek. Karácsonyos pulóveres, mikulássapkás, rénszarvasagancsos emberek nyüzsögtek a felszolgált ételek körül. Forraltbor mazsolával és hántolt mandulával, ahogyan a svédek fogyasztják; Luca napi sáfrányos kalács; mézeskalács; fahéjas-cukros tejberizs, ami szintén karácsonyi csemege errefelé. Na meg a többi megszokott reggeli-hozzávaló.

Együtt megreggeliztünk a csapattal, aztán következett a műsor. Igazából a részlegek tartottak rövid beszámolót a jövő évi terveikről, de nekem olyan volt, mintha egy szórakoztató tévéműsort néznék élőben. Volt egy Ördög Nóra-szerű műsorvezető, a jobbfej részlegek vicces videókkal is készültek, és többen be is voltak öltözve. Egy ceremóniamester-féleség is jelen volt, akinek leginkább az volt a szerepe, hogy a beszámolók közben feltartott egy-egy táblát, amire olyan szavak voltak írva, mint VÉGRE! WOOOW! HURRÁ! EZ NEM LEHET IGAZ! amiket kórusban kellett mondanunk, amikor az adott táblát feltartotta. Ezenkívül még szilveszteri trombitákat is kaptunk, amiket szintén az adott tábla feltartásakor kellett megfújnunk. Kissé esetlen, komikus volt ahogy egy teremnyi felnőtt nem túl nagy lelkesedéssel, ám szófogadóan kántálta a szavakat.

A nap maradék része is hasonlóan nem túl fárasztó, munkának nehezen nevezhető programokkal telt. Meetingek, másfél órás szusiebéd, értekezlet, 2 órakor ismét az étkezőben ücsörgés, ekkor valami céges eredményt megünneplendő tortázás céljából. Még csak 3 óra volt, de a kollégáim már azon tanakodtak, hogy mivel üthetnénk el az időt az AW előtt. AW, vagyis afterwork. Megkérdeztem az egyik barátomat, hogy magyarul is van olyan, hogy AW, vagy ez egy svéd dolog? Mire visszakérdezett, hogy mire gondolok, szóval ebből úgy veszem, hogy ez egy svéd dolog. Azt Kathie-től tudtam meg valamikor, hogy az afterwork kifejezés nem igazi angol, csak angolul van, de amúgy angolban sincs ilyen, hogy after work. Pszeudo-anglicizmus. Az afterwork itt az, amikor munka után beül az ember  a munkatársaival egy kocsmába, bárba, étterembe inni, dumálni, ellenni. Vagy igazából bármi program, amit az ember munka után a kollégákkal csinál. 

Végül 4 után az egyik csaj autójával elindultunk, és nem sokkal nyitás után elsőkként ott is voltunk. Én azt eltervezve mentem oda, hogy max 3 piát iszom + a kaja és remélem 500 koronából meglesz az este. Aztán amikor odamentem a pulthoz rendelni, és nyújtottam volna a kártyámat kifizetni a 145 koronás GT-t, kérdezte a pultos, hogy én is a céggel vagyok-e és ez is mehet-e Pontus nevére. Mondom micsodaaa a cég fizet? Hát akkor keep 'em coming – mondtam volna, ha eszembe jut kapásból ez a válasz. De végül is így is lett, mert úgy alakult az este, hogy Eleonorral végigkóstoltuk az összes sört. Na jó, nem is, túlzok, de majdnem. Ez egy hipster hely, ami alatt azt értem, hogy minden kaja és pia egyedi, furcsa és drága. Szóval ha mindenért én fizettem volna amit az este folyamán fogyasztottam, akkor meghárom- vagy négyszereztem volna a kitűzött költségvetésem (persze akkor tényleg csak 2-3 italt ittam volna, mert utálom túlárazott alkoholra költeni a pénzem – annál jobb viszont ingyen inni a túlárazott alkoholt). Az összes sör érdekes volt, olyanok amik nekem is bejöttek. Mindenféle gyümis ízek: maracujás, mangós, szedres, dinnyés, kókuszos, ilyesmik. 

A kaják annyira nem jöttek be, de azok is érdekesek voltak. Osztrigával kezdtünk, amit én még sosem ettem, de megmaradt bennem az a jelenet a Jóbarátokból, amikor Phoebe pasija, akit Alec Baldwin játszik, erőlteti Phoebe-t hogy kóstolja meg az osztrigát, ő maga viszont azt mondja, hogy ő még sosem kóstolta és nem is szeretné, mert olyan undi. Nekem eddig is ez volt az egyetlen osztrigareferenciám, mostantól pedig tudom is hogy tényleg undi. Jó kis este volt, sokat dumáltam. Tudtam hogy az alkoholtól megered majd a svéd nyelvem. A lányok, Lisa és Eleonor annyira annyira annyira. Annyirák. Annyira klasszak, jófejek, lazák, cukik, stílusosak, kedvesek, nyitottak, érdeklődők. Kár hogy mindketten el fognak menni pár hónapon belül. Persze lehet hogy én sem maradok és akkor mindegy is. 

Én még néha most sem fogom fel azt, még azt sem hogy Stockholmban élek, nemhogy azt hogy tudok svédül, egy svéd cégnél dolgozom ("dolgozom") és AW-ra megyek a svéd kollégáimmal, akik ráadásul befogadóak, kedvesek, érdeklődőek és szeretnek engem (legalábbis úgy érzem). Vagyis nem az hogy nem fogom fel, hanem néha olyan, mintha ez nem is a valóság lenne. Jó értelemben, de totál unreal.