25%

Hihetetlen hogy már eltelt 6 hét a gyakorlatomból és a negyedénél tartok. Nem teljesen a negyedénél, mert a gyak után következik egy nyolchetes vizsgamunka, amit ugyanitt fogok elkészíteni. Összességében minden szuper, továbbra is nagyon tetszik és nagyon szeretnék itt dolgozni, de azért nem minden nap érdekes vagy különösen jó. Nem minden nap érzem magam ügyesnek, hasznosnak, sőt... És a home office miatt gyakran érzem magam elhanyagolva és nem túl produktívnak. Ha az irodában vagyunk, akkor oda tudok sompolyogni hozzájuk, hogy mizuka van, mit csináltok és akkor megmutatják, odahúzok egy széket és elvagyunk. Vagy megkérem, hogy nézzen rá a monitoromra, leokézza és ennyi elég.

Chaten viszont nehezen veszem rá magam, hogy írjak. Hiába érzem bizonytalannak magam, szeretnék megerősítést kapni, vagy egyszerűen csak hiányzik hogy valaki szóljon hozzám, nincsenek olyan konkrét kérdéseim, amit úgy érzem, leírhatnék chaten. Először mindig akarok valahova jutni, valami kézzelfoghatót mutatni, és aztán írni, de ez nem jó, mert előfordult, hogy nem is jól indultam el és ki tudja mennyi időt tettem bele teljesen feleslegesen. A héten fogalmazódott meg bennem, hogy muszáj határozottabbnak lennem és többször írni. Nem félénknek lenni meg úgy hozzáállni, hogy ők az elfoglalt fontos emberek, én meg csak a gyakornok vagyok, aki csak gondnak van.

Nem vagyok elégedett magammal, mert sokkal-sokkal szorgalmasabb is lehetnék és folyamatosan hasznosan tölthetném el az időmet, de sajnos nem így teszem. Csomószor csak telik az idő, nézegetem a telefonomat, elmosogatok, kattintgatok jobbra-balra és gyakori hogy a nap végén elégedetlen vagyok magammal. Vagy azt gondolom, hogy ma túl sok volt az időhúzás, holnap már 8-kor kezdek és tovább dolgozom, hogy behozzam amit ma elfecséreltem, de ez sem történik meg. Ezt én érzem így, azt nem hiszem hogy a mentorom így gondolná, de én tudom hogy sokkal többet is tehetnék. Magamtól is gyakorolhatnék, olvashatnék cikkeket és folyamatosan tömhetném a fejem okosságokkal, de érdekesebb megnézni, hogy írt-e valaki új blogbejegyzést. Azért vagyok ilyen az utóbbi 2-3 hétben, mert habár vannak feladataim amikkel elszöszmötölhetek, olyan 80%-ban már kész vannak és már good enough-ok. Ahhoz nincsenek teljesen kész, hogy szóljak hogy nézzék meg, ahhoz viszont eléggé kész vannak, hogy ne legyen kedvem foglalkozni velük. Na de mondom, majd jövő héttől ez máshogy lesz. (Persze.)

Az is volt, hogy amikor mentünk az aw-re, akkor Eleonor azt kérdezte, hogy ő nem érti ezt a toborzást, miért nem én vagyok a 4. vagy 5. személy? Mert az van, hogy az én munkakörömbe jövőre ÖT új embert fognak felvenni, és amióta itt vagyok, azt hallgatom Pontustól, hogy épp kivel interjúzott, milyen volt, kivel interjúzik legközelebb, kit vett fel az első helyre, a második helyre, a harmadik helyre és már a negyedik jelölt is megvan... Én meg ilyenkor egy kicsit mindig meghalok belül, mert igen, én is azt gondolom, hogy engeeem, engem vegyél fel, ne azokat. És nem is akarom hallgatni, hogy kik jönnek, meg hurrá, van új ember, mert én akarok az új ember lenni. 

Jól esett, hogy Eleonor felvetette és hogy így áll hozzá hogy hát persze hogy én legyek az egyik. Mondtam nekik, hogy én is így vagyok ezzel és szeretnék maradni, de azt gondoltam, hogy még korai erről beszélni. Mire biztattak hogy beszéljek csak Pontusszal, mondjam neki, mert jó ha tudják és szerintük a munkaadónak is az az ideális, ha valaki szeretne a cégnél dolgozni és amúgy is már itt van stb. Szóval másnap fogtam magam és írtam is Pontusnak, hogy lassan már 6 hete itt vagyok és tudom hogy ő rengeteg energiát fordít az interjúztatásra és keresésre és én nem lehetnék-e az egyik akit felvesznek, illetve nekem ez a célom és álmom és mit tudnék ennek elérésében tenni, van-e rá esély stb. Azt írta vissza, hogy megérti hogy ez foglalkoztat, beszéljünk holnap. 

Rendi volt hogy rám szánta azt a fél órát és még kérdésekkel is készült. Végül is ő a supervisorom és amúgy olyan sok mindent nem csinál, szóval így nézve viszont ez a minimum. Kérdezte hogy hogy érzem magam a cégnél, mi a jó, miben szeretnék fejlődni, majd a végén felhozta az álláskérdést is. Lényegében azt mondta, hogy ő nem tud nekem állást ígérni, most fel kell vennie 5 embert, erre van budget és az hogy jövőre mi lesz, azt nem tudja és ez nem úgy van hogy itt vagyok gyakorlaton és automatikusan kapok munkát utána (de mé' nem?). De hogy mindenki bír engem, Peter is, Lisa is, Marie is kedvel engem (ajánlom hogy ez igaz legyen és nem csak udvariaskodás!) és tök jó hogy szeretnék maradni meg hogy felhoztam ezt és hogy beszélünk és beszéljünk is mostantól rendszeresen, de tényleg nem tud semmi biztosat mondani. 

Meséltem az egyik barátomnak, aki hasonló helyzetben volt a gyakhelyével úgy 8 éve. Emlékszem hogy nagyon szeretett ott lenni, ráadásul ő egy évig volt ott és szeretett volna maradni, de végül nem vették fel. Azt mondta, azért mert a gyakorlat végén volt olyan szinten, amilyen szintről indulnia kellett volna ahhoz hogy egy év után maradhasson. Szóval nem az hogy nem volt rá keret, hanem nem volt azon a szinten. Amit szerintem sokkal nehezebb feldolgozni. Azóta sokat gondolok erre, hogy én is járhatok így. Úgy érzem hogy nem nagyon vagyok még semmilyen szinten és ha seniort szeretnének, akkor nem fognak felvenni az épphogy junior skilljeimmel, akarhatok én bármennyire is maradni. 

Szóval igyekszem úgy lenni vele, hogy megteszem a tőlem telhetőt, tanuljak minél többet, és ha felvesznek, örülünk, ha nem akkor legalább növelem az esélyeim, hogy más helyre bejussak. Mire mondta, hogy ő is így volt ezzel, én meg kérdeztem hogy akkor emiatt megbékélt azzal hogy nem vették fel, vagy így is rossz volt? Azt mondta hogy nem békélt meg, nagyon-nagyon rossz volt és volt olyan munkatársa, aki sírt amikor elmondta neki hogy el fog menni. Ezt nem volt jó hallani, de új karriercélom hogyha nem maradhatok, akkor legalább sírjon valaki, mikor elmegyek haha. 

Igyekszem nem ezzel foglalkozni, de szar azért ez a bizonytalanság. Főleg hogy közben mindenbe bevesznek, hívnak, kérdezik hogy ugye jövök, a múltkori meetingen külön megkérdezett a részlegvezető, hogy kaptam-e meghívót a januári kick-offra, mert ha nem, akkor intézi. Szóval egyrészt úgy érzem, mintha ténylegesen itt dolgoznék, másrészt viszont telik az idő és lehet hogy a vég felé közeledem. Mármint a gyakorlat vége felé, azért nem lesz végem attól, ha nem vesznek fel. Csak akkor ahelyett hogy végre lenne szupi munkahelyem és fizum, kezdhetek állást keresni és ki tudja mikor és milyen lesz...  Na de most még csak december van, éljek a mának, legyek a jelenben meg ilyesmi. 

Egyéb említésre méltó munkahelyi siker: az első Kahooton amin részt vettem, 11 emberből a 3. helyen végeztem, Petert is legyőzve. Minden péntek délután van hangout a csapattal és minden héten valaki készül egy kb. 15 kérdéses kvízzel. Akármilyen témában, totál random kérdések lehetnek. Én csak most játszottam először és 3. lettem. Igyekszem mostantól mindegyiken részt venni, mert mókás volt. A svédek amúgy ahogy én látom, irtó nagy kvízjáték-rajongók. Például van egy kvízműsoruk, ami 35 éve megy, az a neve hogy På spåret, lefordítva sínen/pályán és ezt a mai napig 2-2,5 millió néző nézi, szóval minden 4. vagy 5. ember az országban. És ahogy látom, ezek a heti kahootok is igen népszerűek.