2024. november 16.
szobatervezgetés
2024. november 14.
az év karácsonyi ajándéka 2024
Máris itt tartunk az évben, amikor Svédországban kihirdetik az Év karácsonyi ajándékát. A blogomon most már hagyomány, hogy megírom nektek is. 2020-ban a kempingfőző, 2021-ben nem írtam, de a belépőjegy (koncert, színház ilyesmi), 2022-ben a DIY ruhadarab, tavaly pedig a társasjáték volt.
Idén is volt olyan fogadóiroda, ahol még fogadni is lehetett az év ajándékára. Az egyiken a következő ötletek vezették a listát:
- Pingpongütő
- Könyv (pedig 1999-ben ez volt)
- Farmernadrág
- Focis mez
- "Szépségnaptár" (szépségápolási termékeket tartalmazó adventi naptár)
- Butatelefon
- Aktivitásmérő (ez pedig 2014-ben volt)
- Jótékonysági adomány
- Újrahasznosított ruha (ez 2018-ban volt)
- Aktivitásmérő
- Légtisztító
- Növénynevelő készlet
- Okos hangszótó
- Napelemes töltő
2024. november 10.
same same but different
Felvettem Jack vezetéknevét. A legjobb igazából az lenne, ha Magyarországon magyar nevem lehetne, Svédországban pedig svéd. De mivel még nem vagyok svéd állampolgár, ezért kénytelen vagyok Magyarországon is megváltoztatni a nevemet, hogy lehessen útlevelem az új nevemmel. Egyébként nem érződik olyan nagy dolognak, és élvezem az új nevemet. Szép neve van Jacknek, és praktikusabb lesz az élet a svéd nevemmel, mint a magyarral volt. Igaz, hogy így magyar kontextusban lesz furcsa a külföldi nevem, valamint vezetéknév + keresztnév sorrendben kiejteni, de ilyen nem is tudom mikor szokott előfordulni. Itt viszont a saját nevem is szokatlanul csengett a fülemnek. Már amiatt is, hogy keresztnév + vezetéknév sorrendben kell használnom, és ez a más sorrend, más dallam és ritmus megváltoztatja a nevet és idegennek érződik. Az meg pláne, hogy nem magyarosan ejtem, inkább úgy próbálom mondani, ahogy a svédek mondják.
Maga a névcsere úgy zajlott, hogy azt találtam ki, hogy nem sokkal azelőtt változtatom meg, hogy elmegyek gyesre, és a munkahelyen majd a gyes alatt megy le a csere, és mire visszajövök, addigra úgyis megszokom a nevemet, és könnyebb lesz másoknak is bejelenteni. Azt írják az adóhivatal oldalán a névváltoztatással kapcsolatban, hogy nagyjából 8 hétig tart az eljárás. Kiszámoltam, hogy ha október közepén küldöm be a papírt, akkor december közepe körül változik meg, az jó lesz. Postán kellett elküldeni az igénylést. Elküldtem hétfőn, erre kettő nappal később érkezett a digitális postaládámba az értesítés, hogy kész az ügyintézés, megváltoztatták a nevemet. Hoppácska, hát ennyit a nyolc hétről és a terveimről.
De végül is jobb ez így, legalább a babó érkezése előtt el tudok mindent intézni. A munkahelyemen is szóltam, ott annyi volt, hogy 10 percre ki kellett jelentkeznem a gépből, és mikor visszaléptem, minden helyen már az új nevem szerepelt, szóval sokkal egyszerűbb volt, mint gondoltam. Voltam új személyit csináltatni, ha az megjön, akkor új svéd jogsit is csináltatok. Valamint felvettem a kapcsolatot a magyar konzulátussal a magyar dokumentumaim kapcsán. Ez ahogy várható volt, nem olyan gördülékeny, mint a svéd ügyintézés, de most úgysem megyek semerre, ráérek kivárni mindent.
Érdekességként még elmondom azt, hogy milyen különbségek vannak a svéd és a magyar vezetéknevek között. Magyarországon a leggyakoribb vezetéknévtípus a foglalkozások. A wiki szerint ez adja a nevek 39%-át. Ezután következnek 20-20%-kal a nemzetiségek és a tulajdonságok. Ez már a nevek közel 80%-át le is fedi. A maradékban van még utónévből, illetve helységnévből kialakult vezetéknév.
A svédeknél nem jellemzőek a foglalkozások, a nemzetiségek vagy a tulajdonságok. Más északi országokhoz hasonlóan a leggyakoribb vezetéknévtípus az apa nevéből képzett vezetéknév, úgy mint Andersson (Anders fia), Johansson, Karlsson, Svensson stb. Ami nálunk a Nagy, vagyis a leggyakoribb vezetéknév, az náluk az Andersson, és még mennyiségre is nagyon hasonló, 220 ezer körül van mindkét országban ez a vezetéknév.
A svédeknél egy hasonlóan nagy kategória, mint nálunk a foglalkozások, a természethez kapcsolódó nevek. A vezetéknevek nagyjából egyharmada ilyen név. A következő szavak gyakran fordulnak elő svéd nevekben: föld, tenger, hegy, ág, gally, patak, liget. Selma Lagerlöf neve például babérlevelet, Astrid Lindgrené hársfaágat, Björn Borgé hegyet jelent (sőt az ő neve tulajdonképpen Hegy Medve). Nekem tetszenek ezek a természetközeli nevek, olyan mesebeli, Gyűrűk urásak. És most már Jacknek köszönhetően nekem is ilyen nevem van, amit szépnek tartok, de eddig minden svéd megdicsérte, úgyhogy szerintem ők is.
2024. november 3.
sziget-túra
Bár csak 5-6 fok, de ragyogó napsütés volt tegnap, így muszáj volt kihasználnunk a jó időt. Jack mindig ki tud találni valami jó programot, és most azt javasolta, hogy a tömegközlekedéses hajóval elmehetnénk két közeli kis szigetre. Hát ez nagyon jól hangzott! Végül bicóval tekertünk el a kikötőig, mert nem sűrűn járnak a hajók, és nem értük volna el a következőt gyalogosan.
| hajómenetrend |
Először a kisebb, Tranholmen nevű szigeten szálltunk le, és nagyjából egy óránk volt, amíg ugyanaz a hajó vissza nem ér, és továbbvisz minket. Körbesétáltuk ezt a különleges világot. A helység weboldalán olvasom, hogy a sziget körülbelül akkora, mint a Gamla Stan, vagyis Stockholm óvárosa, és közel 200 ingatlan található rajta. Még az 1900-as évek elején felosztották a szigetet egyforma, 1540 négyzetméterű telkekre, és akkor még nyaralónak vették meg az emberek őket. Ma viszont ebben a közel 200 házban egész évben ott élnek a lakosok. Nekem ez nagyon érdekes, és szívesen megnézném, hogy élnek ott, milyenek a hétköznapjaik, a hétvégéik és hogy telnek a nyarak és a telek egy ilyen aprócska szigeten. Írják a honlapon, hogy a gyerekek iskolahajóval vagy a tömegközlekedési hajóval járnak suliba, de ahogy láttuk, a legtöbb embernek saját motorcsónakja vagy hajója lehet, amivel úgy mennek át a túloldalra, mint ahogy más az autójával elugrik a boltba. A szigeten motoros járművek nem engedélyezettek.
Miután visszaértünk a kikötőbe, jött értünk a kishajó és még egy másik szigetre, Storholmenre is átmentünk. Ezen három helyen is megáll a hajó, pedig kevesebben élnek ott. Itt viszont nem volt sok időnk, mert a hajó továbbment a következő megállókba, nekünk pedig át kellett sétálni a déli kikötőből az északiba, mire odaért a hajó. Ez nem volt probléma és nem is mi voltunk az egyetlenek, akik ugyanígy jártak el.
2024. november 2.
halloween táján
![]() |
| a kollégám sütijei |







