megúsztam

Kezdem a happy enddel, vagyis hogy megmarad az állásom, engem nem építettek le. A többi csak blabla, de nekem fontos blabla.

Augusztus 21-én támadtak le minket azzal, hogy több mint 30 embert el fognak bocsátani, miután már tavasszal elbocsátottak 16 főt. Ezután kettő hetet kellett várni a következő tájékoztatásig. Reméltem, hogy ez idő alatt sok szó esik majd a témáról a munkatársaimmal, és akár valami konkrétumot is megtudok (például hogy engem biztosan nem fog érinteni a leépítés), de nemhogy semmit nem tudtam meg, hanem senki nem is nagyon beszélt erről a témáról. Olyan furcsa volt. Mintha csak engem aggasztott volna.

Aztán két hét múlva eljött végre az első tájékoztató ideje, amire idegesen kapcsolódtam be. Új információként megtudtuk, hogy a 30 főn felül 60 ember fog új pozícióba kerülni, ami új szerződéssel és mindennel jár. Ez megint ijesztő volt, mert érzékeltette, hogy milyen hatalmas szervezeti átalakítás zajlik. Ezután ismét várakozás következett, majd egy hét múlva közölték velünk, hogy a szakszervezettel folytatott tárgyalások befejeződtek, most már minden végleges, és a következő héten kezdik az érintetteket értesíteni. Azt is elmondták, hogy a 95 közvetlenül érintett emberen felül 200 embernek lesz kisebb változás a munkájában, úgy mint új főnöke lesz, új csapatba vagy új részlegre kerül. Mivel 400-pár főre saccolom a teljes létszámot, ez azt jelenti, hogy a legnagyobb kisebbségben az lesz, akivel semmi sem történik. Ez a tájékoztatás csütörtökön volt, tehát következett még egy péntek és egy hétvége, amit bizonytalanságban kellett töltenünk, tudva, hogy a sorsunk már meg van pecsételve. 

Amikor eljött végre a hétfő, én tiszta idegben ültem le a gép elé. Hogy most mi lesz? Mire kell számítani? Ha én lennék az egyik, akinek megszűnik az állása, akkor egyszer csak rám ír Pontus, hogy heló, beszélhetünk? Vagy megjelenik egy mail az Outlookban, aminek a tárgyából rájövök, hogy nekem taka van? Hogy lesz ez? Egyáltalán milyen sorrendben értesítik az érintetteket? Mikor lesz minden kész? Meddig kell várni? Csak ültem és vártam és izgultam. Olyan volt, mint a vihar előtti csend. Csak teltek az órák, és nem történt semmi. Végül egyszer csak 14:35-kor kaptam egy meghívást meetingre, amit a részlegvezető küldött és a tárgya "Information about the new organization" volt. Ekkor éreztem, hogy valószínűleg megúsztam a dolgot. Mert ha én lennék az egyik, akinek mennie kell, akkor már beszéltek volna velem, és nem hívnának meg egy olyan meetingre, ami az új szervezetről szól, aminek én nem vagyok a része.

De azért így is tűkön ülve vártam a másnap reggel 9-et. A tájékoztatón elhangzott az a kulcsmondat, hogy ha eddig nem hallottunk semmit, akkor minket közvetlenül nem érintenek a változtatások. Ezenkívül bemutatták a mi osztályunkat érintő legnagyobb változásokat. Nem sokkal a meeting után kaptam egy üzenetet a főnökömtől, amiben világosan és egyben kedvesen leírta, hogy az állásom biztonságban van, és szeretné, ha tudnám, hogy nem kell aggódnom, és akár kérdésem van, akár csak beszélgetni szeretnék vele, számíthatok rá. Ugyanakkor azt is leírta, hogy a csapatunkból egy ember érintett, sajnos neki mennie kell! Ezt olvasva szinte egy újabb pánik jött rám. Mint amikor egy baleset után az emberben tudatosul, hogy mennyire közel is volt a veszélyhez. Szóval valaki mégis ment a csapatunkból. És én vagyok a legjuniorabb, mégsem én. Akkor vajon ki? A főnököm nem nevezte meg, és kérte hogy egyelőre ne spekuláljunk erről. Hiába csak 12-en vagyunk, azóta sem tudom biztosra, hogy ki az, csak erős sejtésem van.

Dolgozni nem tudtam a meeting után, mert annyi érzés és gondolat kavargott bennem. Írtam egy másik lánynak, akitől pedig megtudtam, hogy a PO-m is a 30 között volt. Na ez nagyon szíven ütött. Nem csak azért, mert kedveltem, mert jó munkaerőnek láttam, hanem mert lassan 10 éve van a cégnél, és egy elkötelezett dolgozó is. Nálunk vannak olyanok emberkék, akinek szenvedélye is ez a cég, nem csak egy munkahely. És ő pont ilyen. Egy ilyen embertől megválnak? Kidobják szívtelenül? Ez olyan megrázó és kiábrándító is. Helyette viszont marad a csapat menedzsere, akit szintén bírok, de az előbb említett szempontból nem említhetők egy lapon, és ő ráadásul csak bő egy éve van a cégnél. A hűség és az elkötelezettség az nem számít, hanem ők csak két sakkbábu egy táblán, és fönt a vezetőség és a szakszervezet az egyiket gyalognak látja, a másikat bástyának, és egyszerűen megtartják a bástyát, és ennyi? Pedig vannak olyan értékek, amik nem fordíthatók le szakmai kompetenciákra és CV-kben hangzatos sallangokra, de mégis többet érnek. 

Ahogy beszélgettem két kollégabarátnőmmel, kezdtem úgy érezni a helyzetet, mintha leégett volna az iroda, mi kijutottunk, és az épület előtt állva próbáljuk sorra venni, hogy ki égett bent. Tudom, hogy ez csak egy állás, ez csak egy munka, és léteznek nagyobb tragédiák az életben, de azért mégis... Ennek a srácnak is van két kislánya. Csak 4 és 2 évesek. Van lakáshitele, autója. Van egy élete, egzisztenciája, amit fent kell tartani. És ő az életéből rászánt közel 10 évet erre a cégre, amely pedig egy tollvonással áthúzta a nevét, és túlzottan nem érdekli, hogy mi lesz vele. Értem én, hogy ez így működik, de akkor is megrendítő. Még én is annyira csalódottan és szinte megalázottan érezném magamat, ha mennem kellene. Hiába tudom, hogy nem személyes, és hiába kerültem ehhez a céghez csak véletlenül. De akkor is már itt töltöttem közel 4 évet, és rengeteget kaptam itt. Amikor elképzeltem, hogy vissza kellene adnom a laptopomat, a céges mobilt, a belépőkártyát, és búcsút inteni mindennek és mindenkinek, miközben odabent az irodában minden ugyanúgy folytatódna, csak nélkülem, akkor keserű szájízem lett, pedig csak elképzeltem ezt. Neki viszont, a másik 30 embernek és a korábbi 16-nak ez a valóság. 

Szóval ez egy nagy szívás, és azt hiszem, most mindenki bizalma és érzései meginogtak a cég felé, és ezt újra fel kell építeni. Ahogy az új szervezetről beszéltek, a jenga játék jutott eszembe. Mintha innen-onnan kihúztak volna építőelemeket, amiket áttettek valahova máshova, és most máshogy néz ki a torony. Honnan tudják, hogy jó döntéseket hoztak, hogy jobb lesz az új felépítés, hogy megfelelő embereket küldtek el, hogy az a 60 kinevezés/új pozíció jó kezekbe került? 

Mindenesetre nyilvánvalóan most számomra az a legfontosabb, hogy megmaradt az állásom, hogy továbbra is van jövedelmem, hogy elmehetek gyesre úgy, hogy van hova visszamenni stb. De ez egy jó emlékeztető arra, hogy nem kényelmesedhetek el, és nem gondolhatom azt, hogy innen akár nyugdíjba is mehetek. Most már nem fogom megváltani a világot 3 hónap alatt, viszont ha visszamegyek, akkor szeretnék szakmailag fejlődni. Nem tudom hogyan, és mit kell hozzá tennem, de nem csak lógatni szeretném a lábamat, hanem gondoskodni arról, hogy vagy itt lépjek előre vagy tudjak előrelépéssel munkahelyet váltani.