szőrén-szálán 2

Nem írtam volna meg ezt a kis szösszenetet, ha nem olvasom Tamko lábra kelt irattárcájának történetét, de mivel épp most velünk is hasonló történt, ezért gondoltam, megosztom veletek a mi sztorinkat. Vasárnap kirándultunk egyet apósommal együtt. Elkocsikáztunk egy közeli városba, útközben megálltunk egy kastélynál, majd a városban sétáltunk, beültünk ebédelni és kávézni, aztán jöttünk is haza. Már az autó felé sétáltunk, amikor apósom idegesen tapogatni kezdte a zsebeit és bejelentette: nincs meg a kulcsom! 

A lakáskulcsa egy kis bőrtokban volt, ez pedig a farmerzsebében, de mint felfedezte, a zsebe lyukas volt, így a kulcstartó szépen kisétált rajta és szőrén-szálán eltűnt. Elindultunk visszafelé a bejárt utakon, szét is váltunk, Jack ment az étterem, mi pedig az autó felé és vizsgáltuk a járdát, hátha felbukkan a kulcstartó. Közben kérdezgettem apósomat, hogy vajon mikor csusszanhatott ki a tok a zsebéből, és kiderült, hogy tulajdonképpen bármikor. Lehet, hogy pár lépés után a házánál, lehet hogy a metróhoz vezető úton, lehet hogy a metrón vagy úton felénk... Én arra gondoltam, hogy esetleg ahogy levette a cipőjét nálunk az előszobában, akkor esett ki a nadrágszárából. Vagy talán az autóban. Ó de még a kastélynál is jártunk, akár ott is lehet! Lehetetlen küldetésnek tűnt megtalálni.

Jack telefonált, jelentette, hogy nem járt sikerrel, mi pedig közben visszaértünk az autóhoz, és nem volt az ülés alatt sem a tok. Elindultunk hát visszafelé, megálltunk a kastélynál, ahol ugyanott leparkoltam, ők pedig visszamentek ugyanazon az úton és nézték a földet, de a kulcstartó sehol. Nem volt a garázsban és sajnos a lakásban sem a cipők mellett. Maradt a metróhoz vezető út, a metró vagy a lakása környéke. Szerencsére van nálunk pótkulcs hozzá, így elvitte azt és hazament, de a kulcs nem bukkant fel később sem. Várt két napot, majd bement a "stockholmi BKV" talált tárgyak osztályára érdeklődni, hogy valaki nem adott-e le egy kulcsokat tartalmazó bőrtokot, de sajnos a válasz nemleges volt. Tegnap este, gondolom még mindig bántotta a dolog – főleg hogy nem vall rá, hogy elhagyjon bármit is – írt nekem is egy sms-t, hogy még mindig nincs meg a kulcsa, de üdvözli Jacket és az unokát.

Ekkor eszembe jutott, hogy belépek a facebookon helyi csoportokba, egybe ahol ő lakik és a kisvároséba is, ahol jártunk, és megírom, hogy ha valaki találna egy kulcstartót, az az apósomé lehet. Egy próbát megér... A kisváros csoportja zárt volt, így várnom kellett a jóváhagyásra, és ahogy beengedtek, meg is nyitottam az oldalt. És mi volt az első bejegyzés, ami fogadott? Egy két nappal ezelőtti fotó egy kulcstartó bőrtokról, amit a harangtorony körül találtak és keresi gazdáját. Elküldtem a képet apósomnak, aki megerősítette, hogy ez bizony az ő kulcsa.

Azért is írtam meg ezt a történetet, mert engem nem hagy nyugodni, amikor valami eltűnik, és még Tamko posztját is rossz volt olvasni, így gondoltam, álljon itt egy happy enddel záruló sztori is.