régi-új hétköznapok

A költözés azért megújította az életünket. Sok minden maradt a régi, de sok a változás is. Amióta beköltöztünk, szinte minden hétköznap felkelek fél 7-kor, mert mindig annyi a teendő, hogy muszáj hogy legyen időm a munka előtt a lakásra és magamra is. Este általában már fáradt vagyok, és gyakran kedvem sincs a lakásdolgokkal foglalkozni, hiába lenne idő a kutatómunkára. Mert a legtöbb feladat kutatómunkából áll. A neten kinézni, hogy hol lehet függönykarnist venni, milyen reluxa lenne jó megoldás, milyen kukát tudnék venni a konyhába a további szelektív kategóriáknak, hol tudok a beépített szekrénybe polcokat venni, nézelődni bútor-ügyben, inspirációkat gyűjteni a Pinteresten, terhesnacit vadászni a Marketplace-en ésatöbbi ésatöbbi. De este gyakran azt mondom, hogy nem érdekel, hagyjuk inkább, ráér (aztán másnap megint megvakulok a gép előtt, mert még mindig nincs semmi sötétítőnk és olyan erős a fény - de azért ez first world problem). A lakás és a kilátás mindenért kárpótol. Múlt héten csodás nyári idő volt, és szinte minden este röpültek a hőlégballonok.

A héten volt pár napom, amikor teljesen elhavazva éreztem magam, és iszonyatosan nyomasztott, hogy úgy éreztem, túl sok a feladat és kevés az idő és nem haladok semmit és mindenki hagyjon békén (kivéve Jack). Aztán ráfogtam, hogy biztos igazából a terheshormonok okozták a melankóliát. Valami terhességtünet elvégre nekem is kell, mert továbbra sem "büszkélkedhetek" túl sok gonddal hálistennek. A nadrágjaim még most is rám jönnek, de szerintem már csak 1-2 hétig. Se kívánósság, se alvásproblémák, se bedagadó végtagok, se derék- és medencefájdalom.

Beléptem egy svéd fb-csoportba, ahol olyan kismamatársak vannak, akik szintén januárra vannak kiírva. Érdeklődve olvasgatom a bejegyzéseiket, és ezeket a tüneteket is onnan vettem, mert sokan panaszkodnak ezekre. De értesültem arról is, hogy már mehetnék szamárköhögés elleni oltásra, úgyhogy be is jelentkeztem. A gyesről is sok szó esik, mármint konkrétan a pénzről – nem a gyerekkel otthon töltött időszakra gondolok – ugyanis Svédországban ez két különálló dolog (hogy meddig vagy otthon a gyerekkel és mennyi pénzt kapsz). Ez a téma továbbra is átláthatatlan számomra és még próbálom kiképezni magam ebben a gyes-dzsungelben, hogy mégis hogy is működik. De ha majd egyszer átláttam, akkor írok erről a témáról bejegyzést. 

Ja és Jack egy haverjától megvesszük a babakocsijukat, úgyhogy ez lesz az első valami, amit veszünk a gyereknek. Terveztem, hogy majd elmerülök a babakocsik világában (újabb órák, akár napokig tartó kutatómunka) de ezt is csak tologattam magam előtt. Ez a lehetőség megoldja ezt a problémát. Egyébként is inkább használtan akartam venni, és mégiscsak jobb ismerőstől, mint random embertől. Nekik egy Emmaljunga márkájú babakocsijuk van, amit egy gyerekkel használtak és azt mondják, hogy direkt jó a tömegközlekedéshez és eredeti áron 15 ezer korona, vagyis olyan félmillió forint volt. Ez egy jól ismert, régi svéd márka, és úgy vagyok vele, hogy biztos jó lesz vagy egy másik márka sem lenne sokkal jobb.

Büszke voltam magamra, mert a héten háromszor is edzettem. Végre. Ezer éve nem edzettem, már a terhesség előtt abbamaradtak a rendszeres "tornaórák Caroline-nal" és nem is tudom miért. De a podcastban meg amúgy is sokszor szembejön az, hogy mennyire fontos terhesség alatt is mozogni, sportolni, és az is, hogy bármikor el lehet (újra)kezdeni és ne mondjuk azt, hogy most már túl késő. Sosem késő. Ez motiváló volt és bele is vágtam, és jó érzés reggel 30-40 percet mozogni, és azt mondani, hogy minden más várhat.

Volt szerdán egy csapatépítős nap. Szerintem nagyon ciki volt. Nem csináltunk tulajdonképpen semmi értelmeset. Főleg a délelőtt volt gáz. A főnököm olyan nyomi... Bevásárolt mindenféle filctollakból, matricákból, ollókból és ragasztókból, mintha óvóbácsi lenne. És az volt a nagy feladat, hogy készítsünk egy kollázst arról, hogy idén miken dolgoztunk, mire vagyunk büszkék és ilyesmi. Semmi de semmi de semmi értelme nem volt és égett a fejem, hogy komolyan munkaidőben mi vágunk és ragasztunk? Miért nem tudott egy normális, építő retrót összerakni, amiben átbeszéljük, hogy mi működik, mi nem működik, mi hiányzik, mit kell helyrehozni stb. 

Estére pedig étterembe mentünk, és egy igencsak drága helyre vitt minket. Én ezen is kiakadtam, mert őszintén nem értem, hogy ezt hogy gondolta. Nem tudom azt, hogy mennyi egy-egy csapatnak a költségvetése, de általában évi 1-2 éttermezés szokott lenni, és olyankor is azért szolid programokkal. Minigolf és hamburgerezés vagy ilyesmi. Ez a csávó meg egy steakhouse-t nézett ki, de abból sem akármilyet, hanem egy olyat, ami a World's best steakhouse listáján a 9. helyen szerepel. Úgy emlékszem mondjuk, hogy idén eddig ez volt az első rendezvény, szóval simán kinézem belőle, hogy a teljes budgetet eltapsolta egy este alatt. És kétszer is elmondta, hogy én micsoda hős vagyok, hogy elmentem velük az étterembe annak ellenére, hogy alkoholt sem iszom és húst sem eszem. Én meg tényleg csodálkozva mondtam, hogy ezek szerint én vagyok az egyetlen, aki a társaság miatt jött. De tényleg, én úgy állok ezekhez a programokhoz, hogy megyek mindegyikre a csapat miatt, nem pedig úgy hogy előbb megvárom, mi lesz a program és ha tetszik, csak akkor megyek. Na mindegy, én vega rizottót ettem. Csodálom, hogy tartanak egyáltalán hozzávalókat hozzá, mert nem tudom elképzelni hogy túl gyakran rendel nem steaket valaki egy steakezőben. Egyébként nem ízlett és nem is értem hogy mitől volt ilyen undi zöld.

Húsevőknek biztos egy álom ez a hely, de nekem kicsit undi volt ez a rengeteg félig véres hús, amit a nyolc kollégám ősemberre emlékeztető módon pusztított el. Az egyik csaj még a cupákot is elvette és a kezében tartva rágta le róla a húst, ami viselkedés nekem irtó közönséges volt.