közösségben

Továbbra is a munkám, pontosabban az ottani közösség határozza meg leginkább a napjaimat és gondolataimat. Csak most ébredek rá arra, hogy milyen régen voltam már közösség tagja. Azt hiszem utoljára 2015-ben, a gyakorlat alatt volt ilyen. Mármint a másik gyakorlat alatt. Hogy van egy munkahelyem állandó emberekkel, akikkel nap mint nap találkozom, beszélgetünk, kisebb-nagyobb programjaink vannak és nem vagyok egyedül. Most kezd csak tudatosulni bennem, hogy mennyire jó érzés ez, és hogy korábban ezen a téren űr volt az életemben. 

Mikor szabadúszó fordítóként dolgoztam egy darabig, akkor tulajdonképpen senki sem kérdezte meg, hogy milyen volt a hétvégém. A kollégáim arcát nem is láttam. Ha egyáltalán lehet őket kollégáknak nevezni... Ahhoz képest még az is óriási szintlépés volt, mikor elkezdtem a gyerekeknél dolgozni, pedig közösség tagja ott sem voltam. Csak a két gyerek lett a hétköznapjaim állandó tagja, de hát a gyerekek nem kérdezik, hogy vagyok, nem dumáljuk meg a sorozatainkat és nem mesélek nekik semmiről. Ha esetleg a teniszklub kávézójában beszélgettem egy kicsit az osztálytárs anyukájával vagy a munkanap végén egy pár szóra el tudtam kapni a gyerekek anyukáját, az a napom vagy akár hetem fénypontját jelentette.

Aztán a nagykövetséges "közösséget" hagyjuk is. Ahol bájologtak az arcomba, de egy szavukat sem kellett (volna) komolyan venni. Hogy én is a csapat része vagyok és ne érezzem magam kizárva csak azért, mert helyileg máshol dolgozom. Dehhhhogy voltam a csapat része. A suliban sem lett igazán közösség, mert nemigen jártunk be az épületbe, és csak egy pici mag az, aki szervezett és szervez most is sörözéseket, de ők pont nem különösebben szimpatikusak, így ezekre nincs kedvem elmenni. Akik érdekelnének onnan, azok tudom hogy nem mennek el ezekre, úgyhogy sajnos pont a jófejekkel nem tudok kapcsolatban lenni.

De a lényeg a lényeg, hogy végiggondolva az elmúlt bő 7 évet, amikor "magányosan" éltem a napjaimat, most hatalmas változás az, hogy egy közösség tagja lettem. Nem is szoktam még hozzá, amit abból gondolok, hogy extrán értékelek minden kedvességet és minden emberi megnyilvánulást. Szinte attól boldog vagyok, ha hozzám szólnak. Annyira elszoktam tőle, hogy legyenek ilyen kollégapajtik az életemben, hogy újra és újra rá tudok csodálkozni, hogy azta milyen jó fejek, milyen rendesek, milyen kedvesek, milyen jó itt lenni.

Mint amikor még az előző csapatommal közös ebéd volt az étkezőben és öt nővel ültem egy asztalnál és ebéd után felállt Lisa, hogy hoz magának kávét. Aztán visszajött két bögre gyönyörűen elkészített zabtejes lattéval, amibe szivecskét is rajzolt. És leteszi elém az egyik bögrét, hogy azt nekem hozta. Annyira jólesett és büszkén éreztem magam ettől a kivételezett helyzettől, hogy nekem úgy tűnik ez jár, hogy ő kérdés nélkül hoz nekem egy ilyen kávét, a másik három nő meg mehet maga érte. Bár ilyet úgysem tudnak, mert ha tudják egyáltalán használni a tejhabosítót, rajzolni csak Lisa tud a tejhabba (legalábbis közülünk).

De a mostani napokban Eleonor viszi a pálmát. Annyira törődik velem és nemcsak tökéletesen szeretné átadni nekem a munkáját és szeretné, ha nem izgulnék semmin, hanem emberileg, már-már barátilag tölti velem az idejét. Szerdán volt közös ebéd a csapatunkkal, amit ő szervezett. Végül kilencen voltunk. Az étterembe menet Eleonorral beszélgettem. Én őt a legelső alkalommal, az AW-n azonnal megszerettem, mert felismertem, hogy ő nagyon értékes lány és olyan ember, akiből nem terem minden bokorban. Külsőre ő a tetovált lány – nem olyan rideg a megjelenése, mint Lisbethé, de valóban tele van tetoválásokkal. Mindkét karját a csuklójáig tetoválás fedi, az orrában karika, a fülében is több piercing. Most zöld festék kopik ki a hajából, de úgy gondolom, hogy a szivárvány összes színe volt már a hajszíne. 

Egyszóval nem egy szürke egérke típus, vagány a stílusa kívülről, belülről pedig hatalmas szíve van, érzékeny, őszinte, érdeklődő. Ami azonnal megfogott benne az az volt, hogy nem csak úgy felszínesen kérdez, hanem egyedi kérdései vannak, amik őszinte érdeklődést mutatnak, és mélyebbre mennek az átlagos kérdéseknél. Na nem nagyon mélyre, nem lelkizni kezd, de mindenbe mintha tenne egy csavart és az átlagos témákat is egy nem átlagos szempontból, kreatív kérdésekkel tudja megközelíteni. Például nem azt kérdezte, hogy én mit szeretek inni, hanem hogy írjam le, hogy nekem milyen lenne az álomitalom, ha bármilyen lehetne. És mikor beszélek, akkor úgy figyel, mintha a világ legérdekesebb dolga lenne, amit mondok, és még hozzá is tud tenni valami olyan választ, megjegyzést, ami szintén kreatív és látszik belőle hogy nagyon figyelt.

Kedd délután rám írt, hogy "foglaltam holnapra egy nagyon fontos meetinget". Ránéztem gyors a naptáramra, ahol a következő meeting várt: masszázsfotel. Van az irodában két masszázsfotel. Egy elkülönített részben vannak, ahova el lehet vonulni egy 20-30 perces relaxáló masszázsra a székben. Eleonor már máskor is mondta, hogy ki kell majd próbálnom és most tett is róla hogy megvalósuljon. Aztán mondtam neki, hogy szuper nap lesz, mert ebéd, utána masszázsfotel, aztán pedig semla lesz az étkezőben. Ekkor átírta a meeting címét arra, hogy: Masszázsfotel, aztán pedig irány az étkező, ahol várjuk a semlát. 

Amúgy ez a masszázsfotel durva. Én nem is tudtam, hogy ilyen létezik. Én azt hittem, hogy olyan fotelről van szó, mint ami wellnesshotelekben szokott néha lenni. Amiben elfekszik az ember, megnyugtató zene szól és ring a fotel. Szóval mikor beleültem, nem tudtam hogy mire számítsak, és az első pár percben nagyon kellett nevetnem, mert nem voltam rá felkészülve, hogy megelevenedik majd a szék, mintha a Harry Potter univerzumából jött volna elő és tényleges masszázst ad. Különböző programok választhatók, állítható az erősség, de a talpamtól a vállam tetejéig tényleg végigmasszíroz ez a gép, néha olyan erősséggel hogy el kellett húzódnom, mert túl sok volt. 

Pénteken pedig megint játszottunk a csapattal. Eleonor egy új játékot talált: Spyfall. Ez a játék olyan, hogy minden játékos lát egy helyszínt, ami mindenkinek ugyanaz. Ilyenek, mint bank, egyetem, kalózhajó, kórház stb. Csak egy játékos nem tudja a helyszínt. Ő a kém. Van egy időkorlát, ami alatt a játékosoknak a hellyel kapcsolatban kell kérdést feltennie egymásnak és azt megválaszolni. Például: szórakozni járnak ide? Hány évesek mennek ide? Minden városban van ilyen hely? A helyszínt ismerőknek úgy kell válaszolniuk, hogy ne lehessen tudni, mi a helyszín, de ne is higgyék róluk a többiek, hogy kémek. A kémnek pedig a kérdésnél és a válasznál is meg kell próbálnia úgy csinálni, mintha tudná, mi a helyszín. Könnyítésként fel van sorolva az összes lehetséges helyszín. Persze a lényeg, hogy a kém kitalálja, hogy mi volt a helyszín és/vagy a játékosok találják ki, hogy ki volt a kém. Hatan voltunk, négy kört játszottunk és hihetetlen módon három alkalommal is én voltam a kém. Még jó hogy csak videón láttuk egymást, mert amúgy tuti látták volna rajtam, hogy milyen ideges vagyok és azonnal lebukom. Nem erősségem a pókerarc. De egyik alkalommal sem találták ki, hogy én voltam a kém, csak az argentin srác tippelt rám harmadszorra. Olyan jó szórakozás volt az az egy óra. Bírom amikor felnőtt emberek lelkesen játszanak, és mindenki egyetért abban, hogy még egyet és még egyet és még egyet. Jó, senki sem túl idős, mindenki 40 alatti szerintem.

Aztán péntek este rám írt Eleonor Messengeren... Este 8 után, pedig 2-kor játszottunk. Azt írta, hogy "ugye milyen jó játékot találtunk? Hihetetlen jó kém voltál". Ha eszembe jut ez, még most is elönti a szívem egy melegség. Nem tudom miért jelent olyan sokat. Mert péntek este ezen gondolkozott? Annyira hogy rám írjon? És nem is a céges chaten... Vagy mert azt írta, hogy találtUNK miközben ő találta... Vagy egyszerűen csak hogy rám írt. Úgy éreztem hirtelen, mintha legjobb barátnők lennénk, akiket másfél hét múlva elszakítanak egymástól, és egészen elérzékenyültem, hogy milyen szuper csaj ő és nem akarom, hogy elmenjen... Meg is írtam neki, hogy nagyon fog hiányozni. Szeretnék valami búcsúajándékot adni neki közösen a többiekkel. De nem tudom mi lenne jó. Annyira azért nem ismerem. De ő annyit adott a csapatnak, hogy jó lenne viszonozni. Hátha valakinek lesz valami jó ötlete.