ez a hét

• Szombaton elmentünk Stockholm legvarázslatosabb cukrászdájába, a Lyranba tortázni, én pedig induláskor zsebre tettem egy kis szülinapi gyertyát, hogy legyen mit elfújnom a tortámon. Annyira jó idő volt, hogy kint ültünk le a csodás teraszon.

• A munka most nem volt különösebben izgi, lassan indul be a projektem. Sokat hallgattam a héten. Ültem és hallgattam. Meetingeket, callokat, ebéd közbeni beszélgetéseket. Kár, hogy holnap még csak péntek. Egész héten arra vágyom, hogy órákon keresztül Harry Pottert hallgassak és kirakózzak. Ez lesz szerintem a szombati programom.
• Volt céges előadás, ami olyan volt hogy három állomáson háromféle pozícióban lévő emberke mesélt arról, hogy ő mit csinál a cégnél. Érdekes volt.
• Az egyik állomáson a vezérigazgató mesélt, hogy hogy állnak a dolgok. Szimpatikus fiatal(os) fickó. Kb. úgy néz ki mint Kenneth Branagh és Barney Stinson keveréke. Tetszik az is hogy úgy általában nagy hangsúlyt helyeznek a mentális egészségre és a magánélet és munka egyensúlyára. Legalábbis eddig az a benyomásom. És vele is azzal kezdték a beszélgetést, hogy hogy érzi magát 1-5-ig, mi van most az életében stb. Átlagos, megközelíthető és barátságos embernek tűnik, nem olyannak, akinek a fejébe szállt a vezetői pozíció. Ugyanúgy mesélt az ő munkájáról, mint előtte a másik három ember. 
• Ma van 7 éve, hogy megismertem Jacket.
• Megérkezett a hideg is, ma szállingózó hóesésben sétáltam reggel az irodába. 
  
  
  

• Ma volt reggeli meeting, amin a részlegvezető az üzleti tervről beszélt, úgyhogy beleláttam mindenféle tervekbe és insider infókba. De nem is ezért volt említésre méltó, hanem mert reggelivel kezdtünk (reggeli meeting, értitek). Az egyik csaj készített mindent, még palacsinta is volt. Az mondjuk furcsa volt, hogy nem a konyhában, hanem a konferenciateremben ettünk a tárgyalóasztalon mint az állatok.

• Megszülettek Kathie ikrei. Kedd este 10 körül rezgett a telefonom és azonnal arra gondoltam, hogy ő írt valamit. Azt írta, hogy szurkoljak, mert a kórházban van. Úgy átéreztem az esemény súlyát. Biztos azért is, mert nagy volt a kontraszt: én a körmömet festegettem és lefekvéshez készültem... Ő pedig ment be a kórházba, hogy megszüljön két gyereket? Döbbenetes. Reggel is azonnal néztem, hogy írt-e még valamit, és a nap folyamán úgy kétszázszor néztem meg a telefonomat, hogy írt-e és mi van már. Végül délután 5 körül kaptam képet róluk azzal az üzenettel, hogy megérkeztek és tökéletesek és minden másról majd később mesél. Még azt sem tudom, hogy hívják őket. Pedig megesz a kíváncsiság. Nem értem egyszerűen, hogy miért nem ír, el sem tudom képzelni, hogy mi jobb dolga lehet most haha. Tegnap este is eszembe jutott az a kontraszt, ami a kettőnk élete között van most. Én időben lefeküdtem, és ahogy lekapcsoltam a villanyt, elégedettséggel töltött el a gondolat, hogy milyen jót fogok aludni. Majd eszembe jutott Kathie a kórházban. Hogy vajon ő hogy van? Vannak fájdalmai? Aludt egy percet is kedd este óta? Hogy lehet egyszerre két csecsemőről gondoskodni? Mikor fog tudni először újra nyugodtan, aggodalmak nélkül aludni? Vagy mostantól mindig aggódni fog valami miatt a gyerekek kapcsán?