buli helyett pingpong

Az a felnőttség jele, hogy nem megyünk házibuliba, mert kinek van kedve inni, másnap használhatatlannak lenni, és elveszíteni a vasárnapot, amikor pingpongozhatnánk is. Na nem mintha nekem valaha lemondás lett volna nem elmenni bármilyen buliba. Most is csak Jack miatt mentem volna, mert az ő haverja szervezte, és rég nem találkoztunk velük, meg miért is ne mennénk, ha legalább történik valami. De kedvem különösebben nem volt. Nem csak azért, mert alapból nem vonzanak az olyan programok, amik az ivás köré épülnek, hanem azért is, mert ezeket az embereket kevésbé ismerem. Főleg néhány srác lett volna, akivel már találkoztam az elmúlt öt évben, de őket sem ismerem nagyon. 

Ez a srác, aki szervezte a bulit, elég sokáig, vagy hét évig együtt volt egy lánnyal, akivel nem annyira régen szakítottak. Együtt éltek a srác lakásában, volt közösen kutyájuk, egy Spanyolországból importált menhelyes kutya, és nyaralót is vettek együtt. Én őket sosem ismertem máshogy, csak párként, és voltunk náluk párszor, illetve egyszer a nyaralóban is egy hétvégére, és az is nagyon szuper volt. Bírtam a barátnőjét is. Szóval kicsit szomi voltam, hogy szakítottak, de persze semmit sem tudok a kapcsolatukról, de akkor is fura, hogy párként ismertem meg őket, nekem olyanok voltak, mintha ősidők óta együtt lettek volna, de most már eltűnt a képből a csaj, és valószínűleg soha többé nem fogok vele találkozni.

És a srác, aki 39 éves, nemrégiben összejött egy 24 éves csajjal. Ez a házibuli pedig egy meglepetésbuli volt ennek a lánynak, úgymond szülinapi buli, merthogy a covid miatt a napján nem tudták rendesen megünnepelni. De mint kiderült, valójában augusztusban van a szülinapja. Hát az tényleg jó kis meglepetés szülinapi buli, három hónappal később. Jó, biztos a szülinap csak ürügy volt. Mindenesetre igyekeztek egy csomó embert meghívni, és a csaj előtt minden titok volt. Jacknek lettek volna ismerősei, akikkel már jó rég nem találkozott, de különösebben neki sem volt kedve menni. 

Én meg most a suli miatt voltam már néhány eseményen szeptember óta, ahol egy-egy beszélgetés vagy este erejéig megismertem embereket, és vagy hússzor mondtam el a nevem, és röviden hogy ki vagyok, mi vagyok és hallgattam meg legalább ennyi ember bemutatkozását... És az introvertált személyemnek ez épp elég felszínes kapcsolat volt egy jó időre. Nekem nem ad sokat, hogy egy csapat idegennel, vagy szinte idegennel együtt lógjak, aztán pedig szétszéledünk, és valószínűleg többet nem találkozunk. Na meg elképzeltük a vendégsereget – egy csapat 35-40 éves srác és egy csapat 25 év körüli idegen lány. Végül Jack úgy döntött, hogy ne menjünk, én pedig örömmel egyeztem bele.

Helyette felöltöztünk téli biciklizéshez, és áttekertünk Jack apukájához. Jacknek át kellett vinnie valamit, én pedig szívesen csatlakoztam hozzá. Egy kis nosztalgia, mert mi régen ott laktunk, amíg nem lett saját albérletünk. Most nagyon máshogy néz ki a házikó, sokkal szebb rend van, és Jack apukája stílusan berendezte. Vettünk péksütit a központban, ahol régen gyakran megfordultam. Leültünk egy kicsit kávézni, aztán már sötétben (4-kor, ami este 7-nek érződött) visszatekertünk. 

a házikó, ahol laktunk - fotó 2016-ból

Tulajdonképpen a buliba is elmehettünk volna még ezután is, és ha Jacknek van kedve, mentem volna én is, de akkor már eldöntöttük, hogy nem megyünk. Továbbá Svédországban nem lehet csak úgy alkoholt venni. Szombaton délután 3-kor bezár az alkoholbolt, úgyhogy aki lemaradt, az hétfőig várhat az alkoholvásárlással. Biztos mehettünk volna üres kézzel is, de hát az milyen már. Eredetileg akartunk venni egy üveg pezsgőt és néhány sört magunknak. Így viszont normális időben és normális állapotban ágyba kerültünk, másnap edzéssel, frissen és üdén kezdtem a napot, aztán pedig elmentünk pingpongozni, és majdnem másfél órát játszottunk. Edzés, 8 km bicaj oda, másfél óra pingpong, 8 km bicaj haza, mosogatás, főzés, kaja. És most pihi. Biztos a buli sem lett volna rossz, de egyáltalán nem bánom, hogy így döntöttünk.