Egyébként voltam antitest teszten tegnap. Ez amolyan reményteljes hozzáállás. Hátha! Ki tudja... Mi van, ha már átestem a víruson, csak tünetmentes voltam? Ha nem csinálok tesztet, akkor sosem tudom meg. Amúgy is ingyen volt, szóval miért ne. Érdekes volt ott lenni a kongresszusi központban a város központjában, ahol korábban négyszer jártam, mind a négyszer stand-up show-t néztünk: Jim Jefferies, Bill Burr, Russell Brand és Aziz Ansari. Kicsit más volt most a helyzet. Fel volt állítva a nagy térben vagy 25 pavilon, és pár perc alatt áthaladtam a személyi ellenőrzésén, a pár emberes soron, levették a vérem, és már meg is volt. Az eredmény 2-10 nap múlva várható. Ha kiderülne, hogy már átestem a víruson, akkor karantén nélkül hazajuthatnék.
Ha nem estem át a víruson, akkor csak megerősödik bennem, hogy annyira azért nem egyszerű elkapni. Február végén a síszünet után tört be a vírus Stockholmba, tehát már több mint 4 hónapja jelen van. Én ebben a 4 hónapban ugyanúgy jártam dolgozni. Főleg az első 1-2 hónapban tömegközlekedéssel jártam (bár volt pár hét, amikor nagyon kihalt volt a metró). Utána már kevesebbet, mert a jó idővel elkezdtem bicajjal járni a gyerekekhez, a másik munkába pedig taxival mehetek. Így jó pár héten át csak heti 2-szer metróztam. De a gyerekek iskolájában voltak fertőzöttek, és a gyerekek között észrevétlenül terjedhet a vírus. A kis srácoknak pedig nem lehet megmondani, hogy tartsák a két méter távolságot, meg az autóban is összezárva utazunk, és persze a kezüket sem mossák meg rögtön hazaérkezéskor. Maszkot szinte senki sem hord a városban. Nemigen tartja senki a kétméteres távolságot, pláne nem a boltokban. Maximum sorbaálláskor. Na, tehát ha annyira könnyű elkapni a vírust, akkor én elkaphattam volna párszor. Viszont semmi tünetem nem volt és Jacknek sem. És tudom, hogy igen csekély az esélye annak, hogy mindketten átestünk már rajta, csak mindketten tünetmentesek voltunk. De most már csak pár nap és megtudom. Azért azt is jó lesz tudni, ha negatív az eredmény.
Szóval szerdán elmentem vérvételre és utána pár óráig mászkáltam a városban, főleg boltokban. Bámészkodtam a konyha- és lakberendezési osztályon, vettem sportcipőt, nézegettem a könyvesboltban a receptkönyveket és elmentem hambizni. Teljesen vegán beyond burgert ettem. Ez a legújabb húsmentes hús. Bejött! Bár én jobban szeretem a bab- vagy szójahúsokat és a portobello gombásat. Mivel nem eszem húst, ezért nem is vágyom rá, hogy a nemhús húsom úgy nézzen ki, mint a hús. Pláne, hogy olyan íze legyen. De azért ez tényleg finom volt.
Ma is hasonló volt a program. Ma reggel mostam, és kicsit rendbe tettem a lakást, aztán eltekertem a Mariatorgethez látásvizsgálatra. Sajnos elfogynak az otthonról hozott kontaktlencséim, és a látásom is romlott kicsit, úgyhogy inkább megnézettem a szemem. Érdekes volt az itteni szemvizsgálatot látni, de nem is sokban különbözött az otthonitól, úgyhogy elégedett vagyok a kisvárosom szolgáltatásával. Megjutalmaztam magam a kedvenc fagyimmal. Ültem a téren a szökőkút mellett, néztem az embereket, meleg volt és teljes szabadságérzet. Utána még a túraboltba is elugrottam. Ott is imádok nézelődni. Vettem túrasapkát, hogy legközelebb ne égjen le a nyakam annyira, mint legutóbb a kenuzáskor.
Végre a kis teraszunkat is kihasználtuk és ott vacsiztunk. Ma pedig még csobbanni is elmentünk egyet, ráadásul az én javaslatomra. Azt hiszem kezdek kissé svéddé válni, mert csak 18 fokos volt a víz, de akkor is belementem. Büszke vagyok magamra.
![]() |
| Nyári kinti vacsik ❤ |


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése