rokonlátogatás

Újabb vendégeink, vagyis vendégeim voltak, amíg Jack kirándult. Ezekre a napokra meghívtam a nagymamámat, akinek sokéves álma volt az, hogy eljöjjön Stockholmba, meglátogasson engem és megnézze a várost. 

A szervezés körül volt egy kis kavarás, ami sok stresszt okozott nekem. Páran olvastátok az ezzel kapcsolatos bejegyzésemet, mielőtt visszavontam. A lényeg az volt, hogy csütörtöktől hívtam a mamámat, volt is repülőjegy jó áron, mégis szerda estére vettek repjegyet a keresztszüleim, és egy távolabbi rokonnal szervezkedtek. Ettől úgy éreztem, hogy a falnak beszélek, vagy hogy a távoli rokon fontosabb, mint én. Amiatt is mérges voltam, hogy így este 11-re, tömegközlekedéssel jutott el az idős nagymamám a másik szállásra, ugyanis aznap nem tudtam értük a reptérre menni és nálunk sem tudtak aludni. Így kezdődött ez a látogatás, és sokat izgultam rajta. 

Nem is csoda, hogy izgultam, mert olyan is régen volt, hogy a nagymamámmal ennyi időt töltsek, de ráadásul jött még vele a keresztanyám és az egyik unokatestvérem is. Izgultam azon, hogy három ember is jön, és milyenek lesznek a napjaim velük. Ráadásul amióta Stockholmban élek, nagyon keveset találkozom a nagynénémékkel. Még a mesterképzés két éve közötti nyáron náluk laktam két hónapig, amíg gyakorlaton voltam egy pesti cégnél, de már ennek is 11 éve! Akkor én 23 voltam, az unokatesóm pedig 17. Viszont akkor sem töltöttük együtt sok időt, mert ők nyaranta leköltöznek a Balatonra, így lényegében egyedül voltam a házukban.

Na szóval aggódtam, hogy itt lesznek hárman ennyi napot, hogy majd felborulnak a napjaim Lokival, hogy hogy lesznek az étkezések vagy mi lesz ha valami kínos lesz, ha valami nagyon más az én életvitelemben. Mindenen izgultam, én ilyen vagyok. De legalább így kellemesen csalódtam. Amikor csütörtök délelőtt takarítottam, és készültem az érkezésükre, már egyre jobban elkezdtem őket várni, és főleg azt, hogy a mamám találkozzon Lokival. 

A mamám, azt hiszem, Loki legnagyobb rajongója. Még amikor csak várandós voltam, már akkor annyi kedveset írt róla. A terhesappban, amikor hetente új gyümölcs lett a magzat mérete, olyanokat írt nekem a nagymamám, hogy "most milyen gyümölcs lett az én kincsem? Mekkora már a kis herceg? A kis trónörökös. Észak csillaga." Amióta megszületett, folyton kéri a képeket, videókat róla és saját elmondása szerint ezeket százszor is újranézi. Szokott hozzá beszélni is, elmeséli neki a napjait. Egyszóval mindennél jobban vágyott arra, hogy találkozzon vele és a karjaiban foghassa. Ahogy lementem eléjük a ház elé, a 84 éves mamám futott a babakocsihoz! Azonnal átvette, és már tolta is. Mikor elmentünk sétálni, hiába aludt Loki, végig ő tolta a babakocsit. Emelkedőkön fel, lejtőn le, át a macskaköves úton is. Az unokatesóm és én, mint két testőr, csak követtük őt. 

Hoztak nekünk sok ajándékot. Részben a tesóm gyerekeinek megörökölt játékait, könyveit küldte velük anyukám, részben pedig amit ők vettek nekünk. Mamám sütött háromféle sütit is, és még egy pici gyöngyvirágcsokor is rejlett a táskájában, amit keresztapám küldött nekem a házassági évfordulónkra. Kiskarácsony lett a sok ajándéktól. Annyi mindent hoztak, hogy más alig volt a bőröndjeikben.

Pénteken elmentek várost nézni. A Vasa hajót, a Városházát és a vásárcsarnokot nézték meg. Szombaton mamám már csak Lokival szeretett volna lenni, de keresztanyám és a fia elvitték az autót, és elmentek Sigtunába, Uppsalába és még a Drottningholm kastélyt is megnézték kívülről. Én addig a nagymamámmal voltam, elsétáltunk a könyvtárba és boltba, de egyébként csak játszott és játszott Lokival. Annyira aranyos volt, öröm volt nézni. 

A kedvencem az volt, amikor én főztem, ő pedig beült az ablakba kezében Lokival, és mesélte neki, hogy mit látnak odakint. Nézd csak, ott teker egy bácsi felfelé a hídon. Jaj de erőlködik, még a szél is fúj szembe, de nemsokára felér... Odanééézz hogy gurul lefelé, most már nem is kell tekernie. Jön a vonaaat! Ott megy a vonat, látod? Ott pedig egy nagy teherautó megy, de nem tudom elolvasni, mi van ráírva, így aztán nem tudom, mit szállíthat. Aztán jött a busz, és mamám felpattant a székből, kezében a 7 kilós gyerekkel. Nééézd! Ott a busz! Igen, ott. Megláttad, jól van! És ez így ment fél órán keresztül, Loki pedig jobbra-balra nézelődött, kissé ingatagon, de kitartóan forgatva a fejét. Mamám pedig olyan átéléssel mesélte ezeket a hétköznapi eseményeket, hogy folyton nekem is oda kellett néznem. 

Reggelente pedig, mire felkeltem Lokival, ő már kipakolta a mosogatógépet, összeszedte és hajtogatta a ruhákat, de olyan gondossággal, amit Marie Kondo is eltanulhatna tőle. Ételt-italt nehezen fogadott el, nehogy elegye előlünk, és ne költsük rá a pénzünket. Ragaszkodott ahhoz, hogy bevásároljon nekem, és miután vett tejet, kenyeret, zöldségeket, és mindent amit korábban evett, azután talán egy fokkal hajlandóbb volt enni.

Nem csak vele, keresztanyámmal és unokatesómmal is jól éreztem magam. Így, hogy már nekem is van gyerekem, úgy érzem, összeértem korban a keresztanyámmal, és a felnőtt-gyerek kapcsolatból felnőtt-felnőtt kapcsolat lett. Ő is tündéri volt Lokival. Unokatesómmal mindig is nagyon jól kijöttem, a nagyobb korkülönbség ellenére is. Még a régi szép időnkben mindig nálunk karácsonyoztak és nagy Activity csatákat vívtunk, ahol mindig egy csapatban szerettünk lenni. Az is eszembe jutott, hogy talán azért is jövünk ki jól mi, mert mindketten harmadik gyerekek vagyunk, és ebből adódóan sok mindenben hasonlít a személyiségünk. 

Őt viszont nem lehet túlszárnyalni figyelmességben, kedvességben, törődésben. Ritka az ilyen ember. Elég csak ránézni az üres poharamra, ő észreveszi, hogy inni szeretnék, és már kérdezi, hogy töltsön-e nekem vizet. Tolja-e a babakocsit, levigye-e a szemet, a konyhában mit segíthet. Hétfőn, amikor kezdtem volna főzni, megkérdezte, hogy lenne-e időm Lokival bemenni a városba, mert ő szeretne mindenkit meghívni ebédre. Úgy meglepődtem és nagyon jólesett. Olyan kedves volt tőle. Nagyon érdeklődő is, folyamatosan kérdezett az életemről, Svédországról és a svédekről. Csupa jót tudnék róla írni. 

Az anyák napját is itt ünnepeltük meg, és amíg ők a városban voltak, támadt egy ötletem. Kérdezte korábban keresztanyám, hogy milyen svéd jelkép vagy dísz van, amit szuvenírbe vehetnének maguknak. Mondtam, hogy a dalarnai lovacska, mire mondta, hogy akkor vesz olyat, ha nem drága. Mondtam, hogy elég drága, mert kézzel készül, mire ő mondta, hogy akkor nem vesz. Ezért másnap eszembe jutott, hogy akkor majd én meglepem őket ezzel, de azt csak a belvárosban lehet venni, ezért írtam az unokatesómnak, hogy mi lenne ha titokban venne kettőt, és azt adnánk anyák napjára, én majd kifizetem a felét. Sikerült is megvennie úgy, hogy nem vették észre, és meg sem lepett, amikor azt mondta, hogy nem kell kifizetnem a felét, akkor is adhatjuk együtt. Olyan kis cuksi. Vacsora előtt átadtuk nekik a kis lovacskákat, és mamám majd' elsírta magát és mondta később is, hogy ő nagyon örül ennek a lovacskának. Ha ránéz, mindig eszébe juthat ez az út. Olyan jó volt ez a pár nap velük, így egy újabb alkalommal vezettem szomorúan haza a reptérről egyedül, miután kitettem őket.